A kubizmus egyik első magyar képviselője volt férjével a tragikus sorsú Dénes Valéria, akinek legdrágább képe 107 évig lappangott, majd 110 millió forintért kelt el
Dénes Valéria a XX. század elejének kiemelkedő képzőművésze, akinek neve, élete, művei végérvényesen összeforrtak Galimberti Sándor festőművésszel. Életük, mint egy film: szerelem, háború, párizsi műteremlakás, ikerlángként együtt alkotás, utazások, gyermekáldás, majd tragikus vég. A két életmű február 23-ig megtekinthető a Magyar Nemzeti Galériában, mi pedig elmeséljük az izgalmas részleteket.
Hogyan lappang egy festmény?
2019-ben valaki belépett a Virág Judit Galériába, és elmondta, hogy van egy nagy méretű festménye, mely csodálatos narancsos, sárgás színekkel, háztetőkkel a család tulajdonában van és szeretné eladni. A jobb alsó sarokban kivehető egy monogram, GDV, de fogalma sincs, hogy ez jelenthet-e bármit, és hogy egyáltalán értékes-e. A festmény váratlan felbukkanása hatalmas hatással volt a huszadik századi avantgarde képzőművészet, és különösen a kubizmus kutatására.
Egy hiányzó láncszem került elő: magyar festőművész egyik főműve, amely több mint 100 évig rejtve maradt, és senki sem tudta, hol található.
A festmény létezéséről korabeli dokumentumok tanúskodtak, mivel Budapesten a Nemzeti Szalon, Párizsban a Függetlenek kiállításán szerepelt. A monogram megfejtése: Galimbertiné Dénes Valéria. „Életműve, néhány kivétellel megsemmisült, vagy lappang valahol. Az első világháború kitörésekor a festmények egy része Párizsban rekedt.
Több festményük Dénes Zsófiához került, de talán ezek közül is néhány megsemmisült a második világháború alatt. Ma összesen tizenkilenc alkotás van meg Dénes Valériától, Galimbertitől pedig huszonnégy.” – magyarázza Barki Gergely művészettörténész, a Galimbertik kiállítás kurátora, aki Sherlock Holmes-i zsenialitással kutatja az elveszett életművet.
A Magyar Nemzeti Galériában rendezett tárlaton a művész házaspár mesterművei mellett külön „Wanted” szekcióban mutatják be a még rejtőzködő festményeket. A magyar avantgárd festészet kánonjának ezen csúcsműve még abban az évben kalapács alá került a Virág Judit Galéria aukcióján, páros árverésvezetéssel: Virág Judit és lánya, Kelen Anna művészettörténészek 36 millióról indították a licitet a Kilátás Bruges-re című remekműre. Izgalmas percek következtek, és végül 110 millió forintért kelt el a festmény.
Ez ma a legnagyobb méretű Dénes Valéria kép, amit ismerünk. De tudjuk, hogy több ehhez hasonló hatalmas vásznat festett. A kép története is kalandos. Dénes Valéria és férje, Galimberti Sándor, szintén festőművész, 1912 elején Bruges-ben töltötték mézesheteiket. A férjtől sajnos nem ismerünk Belgiumhoz köthető művet, pedig valószínűleg ő is festett ott. Dénes Valéria mesterien játszik a perspektívával, az lehet tudni, hogy állandóan felmászott valahova, hogy magasról lásson rá arra, amit fest.
Párizsi műtermük is létrákkal volt tele emiatt, de az erdélyi nagybányai művésztelepen akár a disznóól tetejéről is festett tájképet. Nem véletlen hiszen, két évig Henri Matisse Akadémiájára is járt Párizsban, aki azt tanította: „A tér csak akkor hat plasztikusan, ha a perspektívát éppen fordítva állítjuk fel... úgy, hogy mi magunk vagyunk a távlati pont, ahová a vonalak összefutnak, és a távolban mindjobban szétágaznak.”
A grandiózus kép romantikája, hogy a nászúton a festmény készítése közben Dénes Valéria már a szíve alatt hordta egyetlen fiukat, Máriót, ahogyan a művészettörténész utánaszámolt. Ez plusz energiát adott a művésznek.
A magyar művészek Párizsban
De ki is volt Dénes Valéria, vagyis Valy? Egy csillogó tehetség, egy szabad, emancipált, törékeny, de erős nő a huszadik század eleji Budapesten, aki a Városmajorban nőtt fel, és otthonosan mozgott Bécsben, Nagybányán, Párizsban. Gondoljunk csak bele, hogy ekkor már beengedték a nőket az egyetemekre, Marie Curie vagy tíz éve diplomázott a Sorbonne-on, de szavazati joguk például még nem volt.
Micsoda elképesztő ötlet lehetett, hogy Valy, miután édesapja kerekesszékbe került, 26 évesen beiratkozik egy festőiskolába és szándéka, hogy ebből is fog megélni. Így is lett. A közvetlen baráti körébe tartozó lányok is a kor szellemi elitjéhez kapcsolódtak. Levelezésében sokat emlegeti a Spitzer-Somló lányokat, Lilyt, a későbbi Ignotusnét, aki szintén festőművész és a Nyugat folyóirat alapító író-szerkesztőjének felesége és Ilonát, vagyis Lénit, aki pedig akkoriban már Berény Róbert festőművész jegyese volt.
Pikáns, hogy a jóval fiatalabb Wellisch Margit festőművész neve is felbukkan leveleiben, akit leginkább korhol, amiért házasságra adja a fejét. Igen, Dénes Valéria az emancipáció jegyében ellenezte a házasságot, még néhány hónappal a saját esküvője előtt is. A levelei egy Lenke nevű barátnőjének íródtak, melyeket Barki Gergely a kiállítás kurátora egy nagy kupacban talált Mezei Ottó hagyatékában. Érthetetlen, hogy soha nem publikálták idáig e gazdag forrást, talán mert a borítékok eltűntek, így nehéz volt szerzők szerint beazonosítani, datálni és lokalizálni őket.
A művészettörténésznek a levelekből szinte napra pontosan feltárult Dénes Valéria élete. Így lehetett olyan felfedezéseket tenni, hogy Zsuka - vagyis az unokatestvér Dénes Zsófia - túlzó meséket talált ki a Galimberti házaspárról tudósító írásaiban, valami miatt erősen színezte írásait. A művészettörténész szakma részben ezekre az írásokra támaszkodott, igaznak feltételezve, szemtanúként tekintve Dénes Zsófiára. De Barki Gergely vette a fáradtságot és kutatott a tényként kezelt történetek után, és kiderült, hogy sajnos nem valós, hogy a Galimberti házaspár elkísérte afrikai útjára Henri Matisse-t.
Az viszont igaz, hogy akkoriban Párizsban valóban hihetetlenül izgalmas élet volt. Ez az időszak, amikor Ady Endre mellett a magyar festők tömegével érkeznek a francia fővárosba, híres festőakadémiákon tanulnak. Galimberti Sándor is a Julien Akadémián koptatta a padot, és festette az aktmodelleket. Még az sincs kizárva, hogy egyiküktől gyermeke született, ami egy csavar lenne az örökösödés miatt.
A festők közül sokan nem Budapestről ismerik egymást, hanem Párizsból. Márffy Ödön itt találkozik Czóbel Bélával, Berény Róberttel, de itt ismerkedik meg Adyval és Bartókkal is. Berény utóbbival együtt is karácsonyozik Párizsban, ami akkora modern művészetek középpontját jelentette. 1914 azonban sajnos egyfajta cezúra lett ebben a pezsgő művészeti életben, a magyaroknak el kell menekülniük Franciaországból. A háborúban az Osztrák-Magyar Monarchia és Franciaország ellenségek lesznek, ezért internálnak több festőt is, többek között hat hónapig Rippl-Rónait is.
A Galimberti házaspár pici gyermekükkel a műtermüket hátrahagyva Hollandiába menekül, életüket sajnos szó szerint kettétörte a háború. Igaz, leveleikből kiderül, hogy Hollandiában kifejezetten jó életük volt, először Amszterdamba kerültek néhány hétre, utána pedig Scheveningenbe, Hága külvárosába, ami manapság is eléggé felkapott fürdővárosrész a tengerparton.
A Galimbertik két szolgálót tartottak, és az élet ott olcsó volt. Festettek, rajzoltak, és sokszor még a barátaik sem tudták megkülönböztetni a festményeiket, annyira egy energiából, inspirációból alkottak. Nem csoda, hogy a szakma ezidáig több képet is Galimberti Sándor alkotásának gondolt.
50 évig rejtőzött Frida Kahlo lezárt fürdőszobájában, most Magyarországra érkezik a festőnő egyedülálló fotógyűjteménye
Tesz-Vesz város rejtélye
Kanyarodjunk vissza az elejére - egy szintén hatalmas festmény Amszterdam címen futott évtizedekig, és Galimberti Sándor főműveként tartották számon. De a nyughatatlan művészettörténész, aki szuper érzékkel és részletes tudással kutat, mélyen eltöprengett: „A világon mindenhol körbevittük már a nagy utazó magyar kiállításokkal, sose értettem ezt a képet, mindig kiugrott az életműből. Nemcsak Galimbertiéből, hanem Dénes Valéria műveibe sem illeszkedett. Figyelmes lettem arra, hogy az értelmezések valahogy félremennek.
Megint Dénes Zsófia volt a kiindulópont, aki említi a képet, hosszasan leírva a hangulatát, egy rendkívül depresszív, a háború előszelét sugalló műnek írja le. A Napot eltakarja a felhő, a halál dobol. Ezt egészen egyszerűen cáfolni tudtam, ugyanis, ha közelebbről megnézzük, összetekert árbócokat látni, nem ágyúkat, és nem puskaporos hordók, hanem boroshordók. Dénes Zsófiától a szakirodalom átvette, hogy ez egy szörnyen szomorú képe Galimbertinek.”
A teljes történethez hozzátartozik, hogy közel száz év kosza is rajta volt, a kurátor kérésére végre megtisztították a festményt. Barki Gergelynek nem állt össze a fejében mégsem, hogy miért lenne ez egy depresszív alkotás, mikor ő egy zsúfolt városi életképnek látja. Két ember áll egy asztalnál és söröznek. Amott befordul két villamos, békeidő van.. Lovaskocsik mindenfele, sajtot pakolnak, a hajók jönnek-mennek. Barki látta, hogy ez egy vidám életkép, az egyik kollégája szerint pedig olyan, mint a Tesz-Vesz város.
Dénes Valéria több levelében is azt írja barátnőjének, „Lenke, nincs magának kedve gyerekmesét írni?” Ekkor kisfia Márió már 2-3 éves. És itt már közel járt a kurátor a megfejtéshez. „Hát ilyen Napocskát csak akkor festek, hogyha egy gyereknek festenek. Szisztematikusan haladtam a kép apró részleteivel. 1915, az van írva a hajóra. Korábban 1914-esnek gondoltuk a képet. Akkor ezt megdöntöttem. Megyek tovább, látom a szignót, hogy G. Dénes V. Akkor Galibertiné Dénes Valéria festette.
Az Amszterdam címmel ismert óriás kép nem Galimberti Sándor főműve, hanem Dénes Valériáé. Ráadásul még találtam más feliratokat is a képen. Holland kikötő, Scheveningen. Nem Amszterdam. Kötetnyi tanulmányt készítettek művészettörténészek 1975 óta erről az egy képről mindenféle értelmezésben, de nem nézték meg igazán közelről, minden négyzetcentimétert felnagyítva”– meséli a kiállítás kurátora.
Drámai fordulat, kettős tragédia
Nem sokkal azután, hogy Valy ezt a képet megfesti, Galimbertit behívják sorozásra. Felesége próbálja lebeszélni, nem sikerül, hazamennek. Pécsre kerülnek, ahol Galimberti Sándornak a tisztiképzőbe kell járnia. Nyár van, forróság, Dénes Valéria betegen, minden nap sorban áll kenyérért a tűző napon, próbálja ellátni a kis Máriót, várja haza este férjét. Tulajdonképpen már Párizsban is tüdőbeteg volt, Hollandiában már vért köpött, de ahogy Pécsen a tűző napon felhevülve hazaért, kútvízzel lehűtötte magát. Két nap alatt elvitte a tüdőgyulladás. 38 éves volt.
Felhozzák Budapestre, itt temetik el, és a temetés napján Galimberti Sándor a Műcsarnok háta mögött a szolgálati revolverével szíven lövi magát egy padon. Nem ott hal meg, bevitték a Műcsarnokba, ami akkor hadikórház volt, szimbolikus, mert ott lehelte ki az utolsó leheletét, ahol ő soha nem állított ki, és nem is akart kiállítani, mert az elveivel ellenkezett. Búcsúlevele így szólt
Egy koporsóba tegyetek. Szegény kis Makim a jó ég áldja meg. Anyám, testvéreim és titeket számtalanszor csókol. Sandro. A gyűrűket hagyd rajtam [!]
A kis névjegykártya-boríték hátoldalára, ceruzával írt üzenet első sorában benne van minden, amit ő a feleségéről gondolt. A borítékban benne volt a felesége levágott hajtincse is. Simon Jolán így írt a Galimberti házaspárról: „Olyan volt ez a két ember, mint két sudár fa, amelyek egyenesen nőnek fel egymás mellett anélkül, hogy az egyik alárendelné magát a másiknak, hogy az egyik elvenné a napfényt a másiktól. Szóval ez, és ez tényleg így volt.”
A Galimbertik. Két rejtélyes életmű nyomában című kiállítás február 23-ig tekinthető meg Budapesten a Magyar Nemzeti Galériában.