előfizetésem
Hírlevél
Havasi Virág: Három másodperc
Meztelenül álltam a szekrény előtt és idegesen tologattam a vállfákat benne. Az teljesen egyértelmű volt, hogy a mályva szoknya és a fodros felső között kell döntenem. Nem volt több szép ruhám. A mályvát is a nővérem hagyta rám, miután a második gyerekével várandós lett. Többé nem ment fel a derekára. A fodros felsőt pedig még anya vette nekem a diplomaosztóra, nem sokkal azelőtt, hogy meghalt.
Néha, ha nagyon hiányzik, felveszem és azt képzelem ő öleli úgy át a nyakamat, ahogyan a magasított gallér. A legutóbb akkor volt rajtam, amikor Tamással szakítottunk és egész este sírtam. Egy helyen még mindig látszik a szemfestékem, ami azóta is feketéllik a szöveten. Rossz ómen lenne?
Még babráltam a fodrokkal, de aztán leakasztottam a vállfát. Eldőlt. A szoba hidege végigszaladt a bőrömön apró pöttyöket hagyva maga után. Talán csak izgulok. A komódhoz lépve kihúztam a felső fiókot. A fehérneműk rezdültek egyet, de ezzel a lendülettel visszagördítettem a helyére. Leguggoltam a legalsóhoz és elővettem belőle egy kis dobozt. A szatén derengett a félhomályban. Miközben felhúztam a szettet arra gondoltam, talán ma nem én fogom levenni. Ideje volna már.
Miután felöltöztem a fürdőszobába lépve felkattintottam a lámpát. A tükörben megszeppent barna szemek meredtek rám.
Mintha még sose találkoztam volna pasival…
Íves tusvonalat húztam, majd laza kontyba a fejtetőmre polcoltam sötét hajamat. Néhány tincset kihúztam, hogy az arcomat karistolják. Kissé már avas illatú szájfényemet az alsó ajkamhoz érintettem, de a kezem megállt a levegőben és inkább a mosdókagylóra állítottam. A fürdőszobapolc tetejére nyúltam egy tégelyes hidratálóért. Nem volt benne krém, de egy kis csomag alufólia igen. Sodortam egy cigit és jócskán telemorzsoltam fűvel. Kurvára izgulok.
Bánhidi Lilla: A tó titka
Tamás után nem jött senki. Három éve Dávid az első, bár sokáig nem voltam hajlandó ismerkedni, nem ám belemenni egy vakrandiba. Az erkélyen csendben élveztem, ahogy megtelik a tüdőm füsttel. Rezzent a telefonom, tíz perc múlva érkezik. Pont jó. A fű barátságos kábulatba burkolta az agyam. Sőt, a lelkemet is. Pont mintha anyám ölelne át. Mosolyogtam a sötét lakótelepre, majd a képernyőre. Belepörgettem a beszélgetésünkbe, már hetek óta gyűlt a szöveg. Néhány szótól a gyomrom élesen rándult egyet. Eldekkeltem a cigit és úgy döntöttem, nem is kell az a szájfény.
Nem sokkal később a háztömb szélén vártam Dávid autóját. Az elsuhanó fényszórók belémfojtották a levegőt, de mindegyik továbbgurult. Aztán egy mégiscsak lelassított mellettem. A fodromhoz nyúltam és megigazítottam, nehogy a szemfestékfoltot lássa meg először. Talán mégis a mályva szoknya lett volna az igazi. Telt az idő. Végre becsukódott mögötte az ajtó és elém lépett. Ideges mosoly terült szét az arcomon, de végül sikerült megszólalnom, hogy nagyon örülök neki.
Ő csak nézett rám. Majd el fölöttem. Csend ült közénk. Az arcom lángolni kezdett, és szívesen elrohantam volna. Ha nem szólal meg, meg is teszem. Három végtelennek tűnő másodperc után végül kinyitotta a száját:
- Ne haragudj, de cigányokkal nem randizom.
