előfizetésem
Hírlevél
Ha nincs Lola, Márai Sándor naplói talán sosem születtek volna meg
Márai Sándor naplóiból tudjuk, hogy az az életforma, amelyben az író dolgozni tudott, nem magától jött létre. Nem volt adottság, nem volt természetes állapot, és végképp nem volt férfimagányban kivívott alkotói szabadság. Ez az életforma valaki más munkájából épült fel, történetesen egy nőéből. Abból a nőéből, akire a művész élete során mindig, de mindig számíthatott.
Márai Lola neve legtöbbször zárójelben szerepel az irodalomtörténetben. Miközben Márai Sándor életművét a polgári ethosz, az intellektuális fegyelem és a magányos gondolkodás csúcsteljesítményeként ünnepeljük, ritkán tesszük fel a kérdést: ki tette lehetővé mindezt? Ki teremtette meg azt a hétköznapi stabilitást, amely nélkül a naplóírás, a regények, az esszék egyszerűen nem születhettek volna meg? És mit jelentett nőként egy férfi hivatásának teljes infrastruktúrájává válni?
Más ritmusban élte az életet
Márai Sándor felesége nem alkotott külön életművet, nem publikált regényeket, nem írt esszéket, nem tartott előadásokat, mint a férje. Az ő munkája láthatatlan volt, ám a következményekben láthatóvá vált. Ő volt az, aki intézte az utazásokat, a lakásokat, a költözéseket, az adminisztrációt, a mindennapi élet működtetését. Ő volt az, aki figyelte Márai Sándor hangulatait, alkotói ciklusait, elhallgatásait és elvonulásait. A naplók tanúsága szerint Lola pontosan tudta, mikor kell csendben maradni, mikor kell hangosnak lenni, mikor kell közbelépni és mikor kell hátrébb lépni.
Ez önmagában is aktív munka. Gondoljunk bele, hogy milyen az, amikor szüntelenül egy másik ember igényeire figyelünk a sajátunk helyett. Lola házassága első pillanatától ezt tette. Élete nem a saját ritmusában zajlott, nem a női ambíciók, vagy a belső hang határozta meg, mint inkább egy férfi szükségletei. Mondhatnánk is, hogy feláldozta magát férjének sikeressége érdekében, csakhogy Lola nem egyszerűen alkalmazkodott, ő a férje életében egy rendszert épített. Egy olyan rendszert, amelynek egyetlen célja volt, hogy a művész írni tudjon.
Nem Ady Endre volt Csinszka legfontosabb szerelme, hanem ez a festőművész
A gondoskodás láthatatlan oldala
Amit Lola tett, azt a mai nyelvünkön érzelmi és gondoskodási munkának neveznénk, akkoriban azonban ez egyszerűen női kötelesség volt. Lola feladata az volt, hogy működtesse a férfi életét, hogy felfogja a világ zavaró zajait, és megvédje tőlük az írót. Egyfajta emberi szűrőként működött. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy ő tárgyalt a külvilággal, ő intézett mindent, hogy Márai befelé figyelhessen.
Lola számára ebben állt az önmegvalósítás, ő volt férje menedzsere, ez a szerep azonban súlyos pszichés terhet jelentett. A naplókban Márai gyakran reflektál saját érzékenységére, szorongásaira, depresszív hajlamaira, arról azonban keveset ír, hogy mindezt ki viselte el mellette. Lola volt az, aki nap mint nap együtt élt ezzel az érzelmi hullámzással, és aki nemcsak férje zsenialitását, de annak árnyoldalait is hordozta. Tehát a kiszámíthatatlanságot, a bezárkózást, a kritikát és a hallgatást, minden olyan negatív terhet, amitől mások menekülnek.
Mit kapott cserébe?
Lola története azért különösen fájdalmas, mert nincs benne semmilyen mellékutca. Nem tudunk olyan időszakról, amikor saját vágyai után ment, amikor az álmaiért dolgozott, vagy amikor egyszerűen csak a maga világában élt. Mert egész életét egy másik ember hivatásának rendelte alá. Ennek a fajta önfeláldozásnak pedig ára volt, Lola saját identitása fokozatosan elmosódott. Végül önálló személy helyett „Márai feleségeként” maradt fenn az emlékezetben.
Az irodalomtörténet nem kérdezte meg tőle, mit gondol erről az életről, nem vizsgálta, milyen belső konfliktusokkal járt, nem adott neki hangot, pedig ha komolyan vesszük azt az állítást, hogy egy életmű mögött mindig ott áll egy láthatatlan infrastruktúra, akkor Lola bőven több, mint egy mellékszereplő. Mára viszont vannak szavaink arra, amit ő végigélt: mentális teher, érzelmi munka, láthatatlan gondoskodás. De a struktúra nem változott olyan sokat. Ma is nők ezrei élnek úgy, hogy egy férfi karrierjének stabilitását biztosítják, miközben a saját ambícióik háttérbe szorulnak. A különbség csupán annyi, hogy ma már beszélünk róla.
Az ő arcát festette a Guernicára Picasso, majd jött egy nő, és többet szóra sem méltatta
Van, ami nem változik
Márai Lola élete arra emlékeztet, hogy a nagy férfiéletművek mögött mindig ott volt valaki, aki gondosan építette azt biztonságos hátteret, amelyben a művész alkotott. Ott vannak József Attila testvérei, Arany János felesége, Petőfi Sándor édesanyja, és még hosszan sorolhatnánk, milyen nagy nevek mögött álltak erős asszonyok. Ez pedig nem magától értetődő, ez egy másik ember munkájának eredménye. Egy nőé, aki nem írt könyveket, mégis benne van minden sorban. Ha Márai Sándor naplóit olvassuk, érdemes lenne az író mellett látni azt a nőt is, aki lehetővé tette, hogy ezek a naplók egyáltalán megszülessenek. Mert Lola nélkül nemcsak ez a különös életforma,
de az egész életmű is elképzelhetetlen lenne.
