előfizetésem
Hírlevél
Hedy Lamarr sorsa megmutatta, egyszerre nem lehetsz okos és szép is a világ szemében
A világ a 30-as és 40-es években a legszebb nőként ismerte Hedy Lamarrt, a korabeli újságok az ő arcát használták a tökéletes nő szimbólumaként, és Hollywood úgy kezelte, mint a vászon istennőjét. Azt viszont kevesen tudták, hogy mindeközben esténként otthon rádióhullámokat rajzolt, technikai leírásokat böngészett és egy olyan találmányon dolgozott, amely évtizedekkel később a modern kommunikáció alapjává vált.
Hedy Lamarr nem csupán a korát, de a női szerepekhez fűződő elvárásokat is megelőzte. Egy olyan korban, amikor a nők a szépségükből élhettek, ő bebizonyította, hogy az intelligencia és a kreativitás nem a férfiak kiváltsága. Ezzel pedig egyszer és mindenkorra megnyitotta az ajtót az internet előtt, ahová nők és férfiak is beléphetnek.
Botrányhős kamasz
Hedy Lamarr 1914-ben született Bécsben, egy jómódú zsidó családban. Apja, Emil Kiesler bankár volt, aki esténként előszeretettel magyarázta kislányának, hogyan működik a mozdony, a dinamó vagy az új találmányok, amelyeket az újságban olvasott. Anyja, Gertrud, zongoraművész volt, aki az eleganciát és a művészetek szeretetét örökítette át. Hedy tehát egyszerre kapta meg a precizitás és a szépség iránti érzékenységet, ez a kettősség pedig egész életét meghatározta.
Fiatalon a bécsi színművészeti akadémiára járt, ahol hamar felfigyeltek rá. Már tizenévesen olyan karizmája volt, hogy mindenki megállt, ha belépett egy terembe. Nem meglepő módon már fiatalon, mindössze 18 évesen szerepet kapott az Ecstasy című filmben. A cseh rendező, Gustav Machatý művészfilmnek szánta, de Hedy merész meztelen jelenetei nagy botrányt kavartak. Európa-szerte betiltották,
a Vatikán nyíltan elítélte, Hitler személyesen tiltotta meg a vetítését.
A film azonban világhírűvé tette, és Hedy Lamarr nevét mindenki ismerte. Igaz, hogy „a meztelen nő” jelző örökre ráragadt, és a szakma nem vette már komolyan.
Édith Piaf élete tragikusabb volt, mint sejtenéd
Megszökött a férjétől
Hogy elejét vegye a nevéhez fűződő rosszmájú pletykáknak, Hedy összeházasodott Friedrich Mandllal, egy osztrák fegyvergyárossal. A férfi csodálta, de egyben birtokolni is akarta, és nem engedte, hogy dolgozzon. Akár azt is mondhatnánk, hogy gyakorlatilag fogságban tartotta. Ebből a “fogságból” azonban Hedy előnyt kovácsolt. Ugyanis amikor férje a vacsoraasztalnál náci és olasz katonai tisztekkel tárgyaltak, a feleség némán figyelt. Hallgatta a fegyvervezérlésről, a rádiójelekről, a frekvenciazavarásról szóló beszélgetéseket, és minden részletet megjegyzett.
Nem tanult mérnöknek, de rendkívüli műszaki érzéke volt, ráadásul remekül értette a logikát, a rendszerek működését. Így teltek a házas évei, amelyből mindenáron szabadulni akart. Amikor pedig férje szorosabbra húzta körülötte a hurkot, Hedy megszökött. Az egyik legenda szerint altatót tett a szobalánya italába, felvette annak egyenruháját, és vonatra szállt Svájc felé. Más források szerint ékszereit eladva hajóra szállt, és Londonban kötött ki. Egy biztos: menekült a háború, a férje és a múltja elől.
Új fejezet kezdődött Hollywoodban
A fiatal nő Londonban találkozott Louis B. Mayerrel, az MGM stúdió fejével, aki épp új európai tehetségeket keresett Amerikába. Mayer először nem volt lenyűgözve Hedy-től, de a nő, aki pontosan tudta, hogy a színészi karrierhez önálló döntések kellenek, hajóra szállt ugyanazzal a társasággal, amely Mayerrel New York felé tartott. A fedélzeten úgy viselkedett, mint egy királynő. Elegáns volt, titokzatos és okos. Mire a hajó megérkezett, Mayer már alá is írta vele a szerződést.
Az MGM-nél azonban hamar a „végzet asszonya” szerepbe zárták. A Sámson és Delila, a Boom Town és a White Cargo sikerei után a közönség imádta, de a producerek csak díszletként tekintettek rá. Talán ez a csalódottság kellett ahhoz, hogy új mederbe terelje kreativitását és esténként, a filmforgatások után a nappalijában rádiókészülékeket szereljen.
Fegyvert tervezett
1940 körül az Egyesült Államok belépés előtt állt a háborúba. Hedy, aki pontosan tudta, milyen veszélyes fegyverek készülnek Európában, nem akart, nem tudott tétlen maradni. George Antheil amerikai zeneszerzővel együtt dolgozni kezdett egy új torpedóirányítási rendszeren, amelyet az ellenség nem tudott volna megzavarni. Az ötlet alapja az volt, hogy a rádiójeleket folyamatosan, látszólag véletlenszerűen változó frekvenciákon továbbítják, így a kommunikáció biztonságos és lehallgathatatlan marad.
Már gyerekkorában megjósolta egy médium Natalie Wood tragikus halálát
Antheil, aki korábban automata zongorákkal kísérletezett, a zongorabillentyűk szinkronizációjából merített ihletet. A két feltaláló 88 frekvenciát (ennyi billentyű van egy zongorán) használt a rendszerben. A szabadalmat 1942-ben jegyezték be „Secret Communication System” néven, de a haditengerészet nem hitt a találmányban. Azt tanácsolták Hedynek, hogy inkább használja a hírnevét a háborús kötvények népszerűsítésére, amit ő dühösen, ám mégis megtett, mert segíteni akart. A hadsereg a terveit lefoglalta, és csak az 1960-as években vette újra elő. Ekkor kezdték el alkalmazni a frekvenciaugrás elvét a katonai kommunikációban, és végül ez lett a GPS, a Bluetooth és a Wi-Fi alapja.
A zseni, akit beárnyékolt a szépsége
Hedy számára a legnagyobb ellentmondás az volt, hogy miközben filmjei kasszasikert hoztak, senki sem vette komolyan a találmányait. A hollywoodi sajtóban egyetlen újság sem írta le, hogy a világ legszebb nője szabadalmat adott be a haditengerészetnek. Hedy hat exférjjel, három gyerekkel, és számtalan kudarcba fulladt vállalkozással a háta mögött élt. A stúdiók elfelejtették, a hírneve megkopott, a pénze elfogyott. A 60-as évek végére visszavonult a nyilvánosságtól, és egyre ritkábban mutatkozott emberek között.
A technológiai világ csak évtizedekkel később kezdte felismerni, mit köszönhet neki.
A 90-es évek elején, amikor a digitális kommunikációs forradalom elindult, fiatal mérnökök újra felfedezték Hedy szabadalmát, és 1997-ben az Electronic Frontier Foundation életműdíjat adományozott neki. Hedy ekkor már 83 éves volt, és visszavonultan élt Floridában. A díjat sem személyesen vette át, csak telefonon nyilatkozott. Később persze bekerült az Amerikai Feltalálók Hírességek Csarnokába, és a National Women’s Hall of Fame-be is, de számára ez már sovány vigasz volt a sok negatív kritikához képest, amit évtizedeken át kapott.
