Mennyi esélye van egy milliárdos és egy menekült szerelmének a mai világban?

Michel Franco 2025-ös filmje, az Ábrándok (Dreams) a korunk Észak-Amerikáját jellemző társadalmi és politikai feszültségek egyik legprovokatívabb és legvitatottabb filmes feldolgozása. Középpontjában egy, a társadalmi osztályok, az etnikai hovatartozás, a bevándorlás és a hatalmi viszonyok által befolyásolt szenvedélyes, de végzetesen egyenlőtlen szerelmi kapcsolat áll. A főszerepekben Jessica Chastain és Isaac Hernández láthatók, alakításuk, a köztük működő kémia a film egyik legnagyobb erőssége.

A film első jelenete egy kamion belsejébe visz, ahol latin-amerikai menekültek dörömbölnek, könyörögnek a szabadulásért. Amikor végül kinyílik az ajtó, a sötét éjszakában szétszélednek a pusztaságban. Közülük az egyik, Fernando (Isaac Hernández), egy fiatal mexikói balett-táncos, nem klasszikus gazdasági menekült: Mexikóvárosban is jó élete volt, de szerelme, Jennifer (Jessica Chastain) miatt vállalja az illegális határátlépést az Egyesült Államokba - emellett bevallatlan vágya, hogy a nemzetközi balettélet részesévé váljon.

San Franciscóban Jennifer, a dúsgazdag amerikai milliárdos lányának luxuslakásában próbálnak meg közös életet kezdeni. Kettejük kapcsolata tele van szenvedéllyel, de hamar kiderül, hogy

csak addig működik, amíg a négy fal között marad.

Jennifer a külvilág felé liberális, jótékonykodó, befogadó ember képét mutatja, de amikor a kapcsolatukat nyilvánosan is vállalnia kellene, visszaretten a családja és társadalmi környezete ítéletétől. A kapcsolatukban egyre nagyobb feszültségek keletkeznek: Jennifer nem akarja elveszíteni apja támogatását, de Fernandót sem akarja elengedni.

Fernando végül fellázad a helyzete ellen és elhagyja Jennifert - a történet itt drámai fordulatot vesz. A film második felében a két főszereplő közötti hatalmi dinamika egyre élesebben rajzolódik ki és a kapcsolatuk egyre sötétebb, erőszakosabb mélységekbe süllyed. A sokkoló végkifejlet a társadalmi egyenlőtlenségek, a rasszizmus és a hatalommal való visszaélés tragikus következményeinek allegóriája. A film központi kérdése: lehet-e valódi, egyenrangú kapcsolat két olyan ember között, akiket a társadalom ennyire eltérő helyzetbe kényszerít?

Húsbavágó őszinteséggel beszél a modern családokról a Berlinale nyitófilmje

A filmben Jennifer és Fernando kapcsolata a két ország, az Egyesült Államok és Mexikó viszonyát is tükrözi: Jennifer a gazdag, befolyásos, de paternalista Amerika, míg Fernando a tehetséges, de kiszolgáltatott, bevándorló Mexikó. A film egyik kulcsmondatát maga a rendező fogalmazta meg: „Amikor az apa azt mondja: »Lehet segíteni a bevándorlókon, de vannak határok«, ez a film legnagyobb kérdése: képesek vagyunk-e valóban egyenrangúként látni egymást?”

A film egyik legerősebb motívuma a rejtett rasszizmus és a társadalmi képmutatás. Jennifer családja és baráti köre látszólag liberális, befogadó, de amikor a társadalmi státusz, a vagyon vagy a családi kapcsolatok veszélybe kerülnek, az előítéletek és a hatalmi viszonyok azonnal felszínre törnek. A film bemutatja, hogy a gazdag, fehér elit tagjai gyakran csak addig támogatják a bevándorlókat, amíg azok nem veszélyeztetik a saját privilégiumaikat. Amint egy bevándorló – jelen esetben Fernando – ki akar törni a legalacsonyabb társadalmi rétegből, azonnal idegen, veszélyes konkurensként tekintenek rá.

A filmben a szexualitás és a balett nem csupán esztétikai vagy erotikus elem, hanem a hatalmi viszonyok, a vágy és a kiszolgáltatottság metaforája. A szenvedélyes, gyakran nyers szexjelenetek a karakterek közötti erőviszonyokat, a vágy és a kontroll harcát jelenítik meg. A balett – Fernando tehetsége és kitörési lehetősége – egyszerre jelent esélyt és újabb korlátot: a művészet révén közelebb kerülhet az amerikai álomhoz, de végül a társadalmi falakat nem tudja áttörni.

A rendezés 90%-ban a castingon múlik

Michel Franco filmjeit a rideg realizmus, a hosszú beállítások, a minimális vágás és a visszafogott, de feszült atmoszféra jellemzi. Az Ábrándok is ebben a stílusban készült: a jelenetek többsége egyetlen beállításban, kevés vágással, természetes fényekkel és letisztult képi világgal dolgozik. A zenehasználat visszafogott, Franco csak indokolt esetben alkalmaz zenét, hogy ne „az érzelmek síkosítója” legyen, hanem a feszültséget, a karakterek belső világát erősítse.

A film vizuális világa élesen elkülöníti Jennifer és Fernando világát. San Francisco elegáns, hideg, steril terei szemben állnak Mexikóváros színes, zsúfolt, élettel teli helyszíneivel. A balettjelenetek különösen hangsúlyosak: a tánc egyszerre a szabadság, a vágy és a társadalmi mobilitás szimbóluma, de a végén mégis korlát marad. A tánc a társadalmi mobilitás, a kitörés lehetősége, ugyanakkor a test feletti kontroll, a fegyelem és a kiszolgáltatottság metaforája is. A balettjelenetekben Isaac Hernández valódi tánctudása különleges hitelességet ad a filmnek.

Franco szerint: „A filmem nem akar didaktikus lenni, de nem is hiszek a személyes kapcsolatokban, amelyek hatalmi egyenlőtlenségre épülnek. Az élet gyakran tragikus, különösen azok számára, akik nincsenek felkészülve a nehézségekre, mint az Ábrándok karakterei. Egy optimistább film talán jobban eladható lenne, de nem hinnék benne – az hamis lenne.”

Michel Franco a castingot a rendezés egyik legfontosabb részének tartja: „a rendezés 90%-ban a castingon múlik.” Az Ábrándok esetében különösen nagy kockázatot vállalt, amikor a világhírű, de színészként tapasztalatlan balett-táncost, Isaac Hernándezt választotta Jessica Chastain mellé. Jessica Chastain már Franco előző filmjében, a Memory-ban (Emlékeink) is főszerepet játszott. A rendező elmondása szerint az Ábrándok ötletét az Emlékeink forgatási szünetében vetette fel neki, aki azonnal igent mondott.

A színésznő így nyilatkozott: „Tudtam, hogy a szerep ellentmondásos lesz, de szeretem a kihívásokat. Jennifer karaktere a patriarchális társadalom terméke: egy olyan családban nőtt fel, ahol az apja és a bátyja hozza a döntéseket, őt pedig gyermekként kezelik. Ezért ő is csak úgy tud szeretni, hogy kontrollálja a másikat.”

Szerinte Jennifer nem tudja, hogyan kell szeretni, csak azt tanulta meg, hogy a szeretet a kontrollról szól. „A karakterem úgy bánik Fernandóval, mint egy háziállattal vagy egy gyerekkel. Nem tudja, hogy ezzel mennyire bántja őt. A film végén, amikor Jennifer 'megnyirbálja Fernando szárnyait', valójában a saját magányát és tehetetlenségét ismeri fel.”

A szerepre való felkészülés során igyekezett teljesen elhatárolódni saját politikai és morális nézeteitől: „Nem szűrhettem át a karaktert a saját erkölcsi lencsémen, mert az megszelídítette volna őt. Jennifer teljesen tudatlan a bevándorlók tapasztalataival kapcsolatban, ezért viselkedik úgy, ahogy.”

Isaac Hernández első főszerepe

Isaac Hernández, a mexikói balett világsztár, először próbálta ki magát főszereplőként nagyjátékfilmben. Franco eredetileg egy művész karaktert képzelt el, de amikor találkozott Hernándezzel, a karaktert balett-táncossá formálta. Hernández így emlékezett vissza: „Michel elmondta az alapsztorit, és nagyon bátornak, érdekesnek találtam. Azonnal igent mondtam. Óriási felelősséget éreztem, hogy igazságot szolgáltassak egy ilyen történetnek. Az volt a célom, hogy a karaktert teljesen emberinek, hibákkal és erényekkel együtt mutassam meg.”