Mások szennyese: Az ír Magdolna-mosodák hátborzongató története

2025 nyarán, az ír Tuam városában közel hétszáz kisgyerek és csecsemő maradványa került elő egy régi szennyvíztározóból, egy újabb bizonyíték a hírhedt Magdolna-mosodák kegyetlenségére. Azonban ezek a katolikus egyház által fenntartott intézmények, ahol bűnösnek kikiáltott nők ezreit kényszerítették rabszolgamunkára és zárták be őket életük végéig, egyáltalán nem a távoli középkor emlékei. Az utolsó mosoda csak 1996-ban zárta be a kapuit, és a mai napig nincs teljes képünk a falak mögött elkövetett borzalmakról.

Bűnös asszonyok, és véget nem érő szennyes

A Magdolna-mosodák története elválaszthatatlan az ír katolikus egyház és ezen belül az apácarendek óriási befolyásától az országban. A tizennyolcadik és a tizenkilencedik század fordulójától kezdve a katolikus apácák munkája egyre inkább meghatározta az ír hétköznapok alakulását: a nővérek vállalták magukra a szegények gondozását, tanítottak az iskolákban, működtették az árvaházakat, és ápolták a gyógyíthatatlan betegeket. Ők feleltek azért is, hogy a társadalomból kivetett „bűnös nők” lelke megtisztuljon, mégpedig a mások szennyesének folyamatos mosásával és állandó padlósúrolással.

Nők, akik szó szerint a fotelből változtatták meg a világot: a szalonok mindenható háziasszonyai

A Magdolna-mosodák fenntartása jövedelmező vállalkozás volt, hiszen a rabszolgamunkára kényszerített nők ingyen dolgoztak, és enni is alig kaptak. Az eredeti elképzelés szerint a legtisztább nők gondoskodtak a legszennyesebb lelkűekről, de a valóságban hamar elszabadult a pokol a mosodákban, amelyeket az eredeti bűnös asszonyról, Mária Magdolnáról neveztek el.

Bekerülni pedig nem volt nehéz: elég volt egy kacérnak ítélt ruhadarab ‒ vagy egy illetlen pillantás a szomszédtól, ami természetesen nem az ő hibája volt, hanem a nőé, aki magára vonta a figyelmet. Ha pedig valaki a mosodában találta magát, gyakran fogalma sem volt arról, miért és mennyi időre került az intézmény falai közé. A mosodába zárt lányok haját leborotválták, új nevet, vagy egyszerűen csak egy számot kaptak, levelezniük pedig szigorúan tilos volt bárkivel.

Az erkölcsi „átnevelés” a gyakorlatban napi tíz-tizenkét óra kemény fizikai munkát jelentett, az év szinte minden napján. Ha pedig vétettek a betarthatatlan szabályok ellen, magánzárkába küldték őket. Így a mosodák nemcsak fizikailag semmisítették meg az áldozataikat, hanem lelki és szociális értelemben is tönkretették azokat a szerencsétlen nőket, akik bekerültek. Habár voltak olyan szerencsések, akik egy idő után kiszabadultak, őket is egész életükben kísértették a mosodában átélt traumák. Hiszen a bezártság évei alatt elveszítették a kapcsolatot a családjukkal, a múltjukkal és végül önmagukkal is; és csak nagyon nehezen tudtak visszailleszkedni egy olyan világba, ahol saját nevük lehetett, és nem tartották őket állandó rettegésben.

A katolikus ír mosodák egyáltalán nem voltak egyedülállóak abban az értelemben, hogy számos hasonló anglikán intézmény működött, ahol kemény munkával bűnhődhettek a nők vélt vagy valós rossz cselekedeteikért. Azonban utóbbiakba önkéntesen lehetett bevonulni, és a jellemzően kétéves szolgálat közben bármikor el lehetett hagyni az intézményt.

Hogy miért vállalta ezt bárki önként? A szolgálat, ha kemény is volt, de hajlékot, ellátást, ruházatot, és szükség esetén betegápolást jelentett, ami megoldást kínált rengeteg nehéz helyzetbe került nőnek. Ráadásul ezeknek az intézményeknek a lakói tarthatták a kapcsolatot a családjukkal, háztartási munkák elvégzését, betegápolást tanítottak nekik, sőt, távozáskor egy teljes öltözet ruhát, ajánlólevelet és akár felkeresendő címeket is kaptak, ahol munka után nézhettek. Ha azonban egy akarata ellenére odahurcolt nő mögött bezárult egy-egy Magdolna-mosoda ajtaja, az a legtöbb esetben életfogytig tartó rabságot jelentett.

Magyarországon nincs halloween! Vagy mégis?

Igazságot a Magdolnáknak

A Magdolna-mosodák százötven éves fennállásuk alatt körülbelül harmincezer nőt börtönöztek be, teljesen ártatlanul – persze csak abban az esetben, ha egyet tudunk érteni abban, hogy nem kell egy nőt megbüntetni azért, mert megerőszakolták, házasságon kívül szült gyereket, vagy mert kihívóan nézett valakire.

Annak megértéséhez, hogyan történhetett meg mindez, fontos látni, hogy milyen hosszú időn keresztül, és mekkora hatalommal bírt a katolikus egyház Írországban, ahol az abortusz egészen 2019-ig illegális volt. Sokáig senki sem kérdőjelezte meg az egyház tanításait, és az általa kiszabott büntetés mértékét vagy jogosságát. Szexuális felvilágosítás, mint olyan, nem létezett; azonban pusztán a fenyegetések az erkölcstelen élet következményeitől nem gátolták meg a nemkívánt terhességeket, hiszen a fiatalok sokszor azt sem tudták, honnan jönnek a babák. A teherbeesett hajadonokat pedig sokszor kitagadta a családjuk, így egyenes út vezetett a mosodák poklába.

A Magdolna-mosodák történetét először, két évvel az utolsó intézmény bezárása után, a „Szex hideg éghajlaton” című dokumentumfilm dolgozta fel, négy áldozat történetén keresztül. Néhány évvel később, 2003-ban, a Velencei Filmfesztiválon bemutatott „Magdolna nővérek” című film vetítése előtt már katolikus papok vették kamerával azokat, akik bementek a moziba, hogy így figyelmeztessék őket a bűnre, amit pusztán nézőként elkövetnek. A „Magdolna nővérek” végül Arany Oroszlánt nyert a legjobb film kategóriában.

Ughy Szabina: A könyvek tükröt tartanak és segítenek önmagunk mélyebb megértésében

Ugyanebben az évben alapították meg az Igazságot a Magdolnáknak nevű szervezetet, amely azt tűzte ki célul, hogy feltárja a mosodák falai mögött történeteket. Azonban kideríteni, hogy pontosan mi történt, roppant nehéz feladat, a változó szóhasználat miatt is. Ugyanis a kutatók hiába tárják fel az apácák régi levelezését és nyilvántartását, amikor olyan szavakkal és kifejezésekkel találkoznak, mint a „gyermekek elhelyezése”, a „szellemi fogyatékos”, a „romlott” vagy az „erkölcstelen”, sok esetben csak újabb kérdések nyílnak ki.

Hiszen tudjuk, hogy rengeteg csecsemőt azért kellett árvaházakban „elhelyezni”, mert elszakították romlottnak és erkölcstelennek bélyegzett hajadon anyjától, akinek adott esetben annyi volt a „bűne”, hogy megerőszakolták. Az pedig, hogy egy nő „szellemi fogyatékos”, sokszor csak annyit takart, hogy nem volt hajlandó pontosan azt tenni, amit a környezete elvárt volna tőle.

Végül egy évtized munkájába került, hogy az ír állam bocsánatot kérjen az áldozatoktól, és jóvátételi programot indítson a jóvátehetetlenre. Azonban a mosodák története még mindig nem ért véget, hiszen folyamatosan kerülnek elő újabb és újabb bizonyítékok az értelmetlen kegyetlenségre, ami nők és gyerekek tömegeinek az életét nyomorította meg örökre, a tisztaság és a jó erkölcs nevében.