előfizetésem
Hírlevél
Marion Cotillard: 50 éves lett a francia kaméleon, aki izgalmasabb, mint valaha
Létezik olyan nő, aki egyszerre képes francia ikonként Oscar-díjat nyerni, Christopher Nolan zsenialitásaiban tündökölni vagy Woody Allen múzsája lenni? Igen. Ő Marion Cotillard, aki ma töltötte be 50. életévét.
Ha valaki megtestesíti az európai film eleganciáját, mélységét és rejtélyét, az Marion Cotillard. A szeptember végén ötvenedik születésnapját ünneplő színésznő nemcsak egy Oscar-díjas tehetség, de egyfajta szimbóluma annak, hogy az érett nőiség lehet egyszerre sokrétű, szabad, karizmatikus és veszedelmesen izgalmas. Ő az egyik legsokoldalúbb francia színésznő, aki egyszerre testesíti meg Piaf törékenységét és Christopher Nolan hősnőinek intelligenciáját.
Marion Cotillard 1975. szeptember 30-án született Párizsban, de Orléans városában nőtt fel egy valódi művészcsaládban. Édesapja, Jean-Claude Cotillard színész és rendező, édesanyja, Niseema Theillaud pedig szintén színésznő volt. A szülők közös színtársulatban játszottak, így Marion gyakorlatilag a kulisszák között nőtt fel. Első színpadi szerepét egy olyan darabban kapta, amelyet az apja írt, és már ekkor érezhető volt benne a színjátszás iránti szenvedély. Mindössze 16 éves volt, amikor Párizsba költözött, hogy színésznőként építse fel önálló karrierjét.
„Los Angelesben nőttem fel, de Hollywood mindig elérhetetlennek tűnt számomra.” – Mikey Madison, az első Z generációs Oscar-díjas színésznő
A francia közönség meghódítása
1998-ban egy Luc Besson által írt őrült akcióvígjáték, a Taxi tette ismertté a nevét: Cotillard egy pizzafutárból lett sofőr barátnőjét játszotta. Az autók száguldottak, a film pedig kasszát robbantott, nemcsak Franciaország, hanem Európa is felkapta rá a fejét. De az igazi áttörést egy prostituált szerepe hozta el, a Hosszú jegyesség (2004) című háborús drámában Cotillard egy bosszúszomjas karakterrel tarolt – és megnyerte a César-díjat, Franciaország legnagyobb filmes elismerését.
Amerikai filmes debütálása nem volt elsöprő: Tim Burton Nagy hal c. filmjében csak kis szereplőként láthattuk, Ridley Scott Bor, mámor, Provence című mozifilmjében viszont már főszerepet játszott, a vígjáték azonban nem lett óriási siker. De Cotillard nem állt meg, mert tudta, mire képes. 2007-ben aztán jött Edith Piaf története, a La Môme. Egy énekesnő, aki élt, szenvedett, meghalt – Cotillard pedig nem eljátszotta, hanem átváltozott Piaffá. Minden gesztus, minden hajlítás, minden fájdalom hiteles volt.
Kritikusok áradoztak, a világ pedig csak nézett: ki ez a nő? Oscar, Golden Globe, BAFTA, César – négy különböző ország legnagyobb filmes díjai ugyanazért az alakításért. És mindezt francia nyelvű szerepért. Nem volt ilyen előtte, és azóta sem nagyon.
Ezt a cikket a Subscribe with Google jóvoltából olvashatod díjmentesen december 7-éig!
A-listás hősnő, akinek nem kell szuperképesség
Innen már nem volt megállás. Johnny Depp partnere lett a Közellenségek című filmben, Daniel Day-Lewis oldalán énekelt a Kilencben, majd Christopher Nolan berántotta a saját univerzumába: az Eredet, aztán A sötét lovag: Felemelkedés című filmekben is megmutatta magát. Cotillard egyszerre volt csábító, veszélyes és tragikus. Egy valódi Nolan-nő, akinek nem kell latex vagy robbantás, hogy emlékezetes legyen. Közben Woody Allen is felfigyelt rá: a Éjfélkor Párizsban című filmben Pablo Picasso múzsája lett. A Fertőzés című filmben vírusokkal harcoló doktornő, majd egy másik szerepben már Batman szeretője. Mindezt ugyanabban az évben!
Senki sem állhatott az útjába – Penélope Cruz szenvedéllyel írta be magát a filmtörténetbe
A test határain túl
És miközben Hollywood ontotta a szerepeket,
Cotillard újra és újra visszatért Európába.
Mert számára a színészet nem a látványról szól, hanem a lélekről. A Rozsda és csontban egy delfinidomárt alakít, aki egy tragikus baleset után elveszti a lábait: brutális, megrázó, lenyűgöző. Az Idegen földön című filmben lengyel nőként érkezik a 20-as évek Amerikájába, a Két nap, egy éjszaka című filmben gyári munkásként próbálja meggyőzni kollégáit, hogy mondjanak le a bónuszukról, hogy ő megőrizhesse az állását. Az alakítás újabb Oscar-jelölést ért. Mert Cotillard nem a díjakért játszik – de a díjak csak úgy jönnek utána.
Macbeth feleségeként gyilkos szenvedélyt hozott a klasszikusba, Brad Pitt oldalán francia ellenállóként kémkedett (Szövetségesek), videojátékokból akcióhősnő lett (Assassin’s Creed), majd önmagát is eljátszotta (Rock’n Roll), míg az Annette című különc musicalben operaénekesként kápráztatott el. Nincs olyan karakter, akit ne tudna megformálni. És még önmagát is képes újraértelmezni – filmen belül, filmen kívül.
Díva, de nem díváskodik
Cotillard nem csak a kamerák előtt létezik. Régóta kiáll a környezetvédelem mellett, a Greenpeace szóvivőjeként dolgozik, és szerepet vállalt a Dessins pour le climat (Rajzok az éghajlatért) című jótékonysági kötetben is. Nála a hitelesség nem csak szerep – az életben is úgy él, ahogy a vásznon játszik: szenvedéllyel, felelősséggel, hitből. Ő az élő bizonyíték arra, hogy a tehetség nem ismer nyelvet, határt, műfajt vagy kontinenseket.
Művész, aki úgy uralja a kamerát, mint kevesen – legyen szó egy apró sanzonénekesnőről vagy a világ megmentéséről. Nem hangos. Nem botrányos. Nem harsány. Mégis letaglózó. Ő Marion Cotillard. És lehet, hogy a legnagyobb filmszerepe még csak ezután jön.
