előfizetésem
Hírlevél
Betonba zárt természet: az ökobrutalizmus és ami mögötte van
A modern városok arculata folyamatosan formálódik, újrakereteződik – nem csupán látványban, de gondolkodásmódban is. Az építészet egyik legvitatottabb irányzata, a brutalizmus, mára új ruhát öltött, és ezúttal a zöld szín lett „outfitje” alapja. Az ökobrutalista stílus mögött álló szándék látszólag nemes – fenntarthatósági törekvések szegélyezik, miközben megőrzi a nyers anyaghasználat drámai esztétikáját is.
De valóban környezetbarát-e ez az irányzat, vagy inkább csak egy, az Instán jól mutató, „zöldre festett” szemfényvesztésről van szó?
Beton mint fundamentum – a brutalizmus múltja
A brutalizmus hagyományosan nem esztétikai kérdéskör volt, sokkal inkább az alapvető szükségletek kielégítéséről szólt. A II. világháború utáni Európában, különösen az 1950–70-es években, olcsó, gyorsan felhúzható lakóházakra, közintézményekre, iskolákra, színházakra és könyvtárakra volt szükség. Ezt az igényt végül több esetben a vasbeton segítségével elégítették ki, ami masszívnak, tartósnak és jól használhatónak bizonyult.
Az, hogy ezek az épületek szemrevalóak legyenek, nem volt cél, csupán következmény: általában puritán, durván megmunkált homlokzatok, monumentális, tömbös elemek és geometrikus ívek jellemezték ezeket az objektumokat, amik így egyfajta sajátos szépségre tettek szert. Míg egyesek a közösség erejét és a funkcionalizmus manifesztációját látták bennük, mások rideg, embertelen betonóriásoknak tartották ezeket a máig megosztó létesítményeket.
Újjászületés: az ökobrutalizmus létrejötte
Az utóbbi években a brutalista építészet reneszánszát éli, de már nem önmagában, hanem a természettel való kapcsolódás mentén. Az ökobrutalizmus egy olyan hibrid irányzat, amely megőrzi az eredeti stílus anyaghasználatát és formakultúráját, de kiegészíti egy természetközpontú megközelítéssel. Többek között zöldtetőkkel, függőleges kertekkel, természetes szellőztetőrendszerekkel és megújuló energiaforrásokkal alkalmaznak annak érdekében, hogy a durva, robosztus tereket naturálissá tegyék.
Az ilyen típusú épületek küldetése nem pusztán egy izgalmas, „Insta-worthy” kontraszt megteremtése (nyers beton vs. burjánzó zöld elemek), hanem az, hogy organikusan integrálják az épített környezetbe a természeti elemeket, és közben csökkentsék a környezetterhelést.
Vásárlási kalandok a luxusmárkák legmerészebb boltjaiban
Valóban fenntarthatóak az ökobrutalista épületek?
A kérdés már csak azért is lehet jogos, mert a brutalista épületek fő alapanyaga a beton, amely – bár masszív és időtálló – rendkívül környezetszennyező. A cementgyártás a globális szén-dioxid-kibocsátás közel 8%-áért felelős, nem beszélve a víz- és energiaigényről. Bár az ökobrutalizmus igyekszik csökkenteni a környezetre gyakorolt káros hatásokat – például újrahasznosított betont is alkalmaz –, még mindig erősen kötődik ehhez a problémás alapanyaghoz.
Ahogy a kritikus Kate Wagner írta, sok fejlesztő inkább imázsépítésre használja az „öko” jelzőt, így az nem a valódi környezettudatosságra törekvés megnyilvánulása. Egy zöldtető, noha jól hangzik és friss, természetes hatást kelt, még nem teszi környezetbaráttá az épületet, ha az alatta lévő szerkezet nem fenntartható módon készült.
David Leatherbarrow építészprofesszor szerint pedig az ökobrutalizmus jelen formájában túlzottan technológiai alapú. A figyelem szinte csak az épület „zöld mutatóira” irányul. A szigetelésre, az energiafogyasztásra, az anyaghasználatra, mialatt háttérbe szorul az építészeti tér szociális és kulturális funkciója.
Egy épület akkor fenntartható, ha nemcsak környezetbarát, de élhető is – közösségi teret ad, befogad és nem elidegenít.
Miért vonzódunk az ökobrutalista épületekhez?
Talán egyrészt azért, mert most szinte mindenhol ez jön velünk szembe: a social media vizualitásra épülő világában az ökobrutalista objektumok különösen stílusosnak hatnak. Egyszerre sötétek, mégis élettel teliek, vadak, nyersek, mégis rendezettek formailag, zártak, mégis befogadóak. Mindez tökéletesen illik a markáns képekben és lebilincselő történetekben gondolkodó generációk ízléséhez.
Ezt a filmet minden nőnek látnia kell, éljen bárhol is a világon
Ugyanakkor mélyebb vágyat is visszatükröznek ezek a struktúrák: a városi ember egyre inkább igényli a természet jelenlétét. Ha nem mehet ki az erdőbe, legalább az épületek hozzák közelebb hozzá az élővilágot. Erre különösen nagy igény mutatkozik ott, ahol a zöldfelület mintegy luxusnak számít: a sűrűn lakott nagyvárosokban, ipari zónákban, felhőkarcolók árnyékában.
Ökobrutalizmus Közép- és Dél-Amerikából
Vannak a világban olyan építészeti projektek, amelyek igyekeznek komolyan venni a fenntarthatósági szempontokat, ha az ökobrutalizmusról van szó. Az alábbiakban kedvenc ökobrutalista projektjeimet mutatom be pár szóban.
A látványos mexikói Hotel Terrestre teljes mértékben napelemmel működik, passzív hűtési technikákat alkalmaz és helyi forrásokból származó anyagokból készült el (többek között agyagból, téglából és fából). A geometrikus formák a mezo-amerikai piramisokat idézik, az épület mégis harmonikusan illeszkedik a tájba, miközben teljesen off-grid módon üzemel.
A Jungle House is az irányzat ékes eleme – a Studio mk27 tervei alapján kivitelezett épület a Mata Atlântica esőerdő szívében, Brazíliában található. Emelt lábakon áll, hogy minimálisra csökkentse a talajra gyakorolt hatását, valamint természetes szellőzést, és tartós, klímatűrő anyagokat használ. A házat körülölelő növényzet mesés díszletet ad az épületnek, miközben a mikroklíma szabályozásának is aktív résztvevője.
Elhagyott, de még mindig lájkol? Az algoritmus nem ismer szakítást
A Costa Rica-i Art Villas komplexum szintén egy figyelemreméltó projekt az ökobrutalista épületek körében. A Refuel Works és Formafatal által tervezett villa acélvázzal, zöldtetővel és perforált alumíniumpanelekkel készült. Ezek lehetővé teszik a természetes szellőzést, miközben különleges fény-árnyék játékot hoznak a belső terekbe. A letisztult, tájba simuló forma és az alapanyag karaktere kellemes összhangban van a helyi ökoszisztéma adottságaival.
Kitekintés Ázsia és Európa felé
Az ökobrutalizmusnak ma már szinte mindenhol vannak látleletei, és az irányzat többféleképpen ölthet testet. A bangladesi Mamun Residence például egy monolitikus formavilágú családi otthon. Nemcsak a brutalista stílus ékes példája, de egyben egyfajta válasz is a helyi éghajlati viszonyokra. A nagy hőtűrő képességű beton védelmet nyújt a szél és az eső ellen, a beépített kertek, árnyékolók és levegőáramlást segítő nyílások pedig természetes hűtést biztosítanak az ingatlannak.
Hasonló elvek mentén készült a Cornwall Gardens House Szingapúrban, amely kiváló példája annak, hogyan találkozik a természetközeli design és a brutalizmus a trópusi klímában. Az épület lépcsőzetes, teraszos szerkezete lehetővé teszi, hogy minden szinten zöldfelület jöjjön létre. A növényzet csökkenti a belső hőmérsékletet, elősegíti a természetes szellőzést és visszaintegrálja a biodiverzitást az urbánus környezetbe. A tervezők célja az volt, hogy egy „függőleges kertet” hozzanak létre, amely nemcsak energiatakarékos, de a lakók mentális jóllétéhez is hozzájárul.
És akkor irány Európa! A Les Étoiles d’Ivry nevű szociális lakóépület Párizs külvárosában az ökobrutalizmus korai előfutárának tekinthető. Az 1970-es években épült komplexumot Renée Gailhoustet és Jean Renaudie tervezték, és már akkor fontos szerepet szántak a növényeknek. Az épületek teraszos kialakítása lehetővé tette a lakók számára, hogy saját zöldfelületet alakítsanak ki környezetükben.
Tévhit, hogy csak a munkahely okozhatja a kiégést: ez valami nagyobb baj tünete
Végül a Barbican Centre Londonban – ami egykor a brutalista építészet szimbóluma volt – mára retrofit projektté vált. A korábban zárt, rideg terek zöldítése, az energiaellátás megújuló forrásokra váltása és a biodiverzitást támogató beltéri növényvilág révén a Barbican új életre kelt, és immár ökobrutalista épületként funkcionál.
Mit hoz a jövő?
Az ökobrutalizmus kétségtelenül izgalmas válasz a 21. század városi kihívásaira, de ahhoz, hogy valóban fenntarthatóvá váljon, önkritikára, átláthatóságra és új építőanyagokra van szükség, valamint arra, hogy a természet ne csak díszletként, hanem funkcionális partnerként jelenjen meg az építészetben.
