előfizetésem
Hírlevél
Rajtakapva: Austin Butler egy macskával a hóna alatt küzd meg a New York-i alvilággal
Egy dolgot szeretnék leszögezni már az elején: ezt a filmet Austin Butler rajongóinak ajánlom – aki Darren Aronofsky korábbi rendezéseit szereti, jobb, ha nem kockáztat. Természetesen a mellékszereplők is zseniálisak – Matt Smith, Zoe Kravitz, Liv Schreiber, Vincent d’Onofrio – de ők nem maradnak életben olyan sokáig, hogy érdemes legyen miattuk jegyet venni.
A Rajtakapva New Yorkban játszódik, 1998-ban, ahol Hank (Austin Butler) csaposként dolgozik egy bárban, sokat iszik és még többet beszélget telefonon a Kaliforniában élő anyukájával, akivel a napi baseball meccseket vitatják meg. A mama ugyanis baseball edző, Hank pedig a legjobb tanítványa volt, míg egy autóbalesetben meg nem sérült: azóta úszik az önsajnálatban és a sörben. Valószínűleg élete végéig így maradt volna, ha a szomszédban lakó drogdíler (Matt Smith) meg nem kéri, hogy vigyázzon a macskájára, míg ő a beteg apukáját látogatja meg Londonban (a későbbiekben több, hasonlóképpen családszerető karakter is felbukkan, például az ortodox zsidó maffiózók).
Harcosok klubja újratöltve?
Talán az időbeli egyezés az oka, de már az első percekben kialakult bennem egy Harcosok klubja utánérzés:
az első negyedórában az Austin Butler és Edward Norton karakterei közötti párhuzamokat kerestem.
Erre erősített rá Zoë Kravitz felbukkanása, aki ugyan nem olyan költőien közönséges és szexi, mint a Helena Bonham-Carter által megformált Marla Singer, de felfedezhető némi hasonlóság. Egy szereplőnek nem találtam alteregót: Brad Pittnek. Majd, amikor nagyjából harminc perc után felkészültem rá, hogy további egy órán keresztül azon fogok izgulni, hogy nehogy baja essen a macskának – akkor már kiderült, hogy az emberek úgy hullanak, mint egy Tarantino film utolsó jeleneteiben, tehát miattuk nem érdemes – Austin Butler karakterében elindult egy transzformáció és rájöttem, hogy ott van, benne!
Vágtázó lovakról: Jacob Elordi és Daisy Edgar-Jones egy queer szerelmi sokszögben
Ez volt az a pont, ahonnan érdemes volt tovább nézni a filmet, ami átfordult egy fekete komédiába, amire még Guy Ritchie (pl. Blöff, Úriemberek) is büszke lehetne, melyben hősünk megküzd az orosz, a Puerto Rico-i és a zsidó maffiával, túljár a New York-i rendőrség eszén és soha nem hagyja hátra a macskát.
Természetesen nem én vagyok az egyetlen, aki meglepődött Darren Aronofsky témaválasztásán, a film kapcsán adott interjúiban is feltették neki ezt a kérdést: nyilatkozatai szerint azért ragadta meg Charlie Huston azonos című regénye és döntött annak megfilmesítése mellett, mert ez egy könnyedebb hangvételű, alvilági krimi, ami eltér a korábbi, komolyabb drámáktól, melyeken dolgozott. Az alapmű egy erős, színes karaktereket mozgató, sötét humorral átitatott történet, amelyet Aronofsky visszafogott látványvilággal, a sztori és a karakterek erejére alapozva kívánt bemutatni.
Az inspirálta, hogy új műfajban próbálja ki magát - ami sikerült, de nem hordozza azokat az egyedi stílusjegyeket, melyek korábbi filmjeit jellemezték. Inkább valamiféle patchworknek mondanám, de tagadhatatlanul élvezhető. A forgatókönyvet egyébként a regény szerzőjével, Charlie Hustonnal együtt írták, akit a tévénézők a Gotham sorozat szerzőjeként ismerhetnek. Austin Butlernek legalább ekkora kihívást jelentett Hank szerepe.
A Varietynek adott interjújában arról is beszélt, milyen hasonlóságok vannak az ő és az általa megformált, kiégett baseball játékos személyisége között: a megegyező személyiségjegyek sebezhetővé tették, így nem volt hova „elbújnia” ebben a szerepben, fel kellett dolgoznia, hogy időnként önmagát adja. Mivel ezeket a lelki aspektusokat nem rekeszthette ki, fizikailag is berendezkedett a karakter közegébe: a díszletben zenélt, táncolt és evett, ahol az East Village-i lakását berendezték, hogy ténylegesen úgy érezze, ott él.
Dicsérik Butler alakítását
Mivel Hank egy alkoholista, aki korábban ígéretes sportkarrier előtt állt, még mindig rendelkezik az egykori atlétikus fizikum egy részével, amire Butler a szerep kedvéért edzéssel és szándékos súlygyarapodással, illetve sok sör fogyasztásával gyúrt rá. A Hollywood Reporter kritikájában dicséri Austin Butler alakítását, kiemelve, hogy a színész „karakterének belső vívódását finoman, mégis intenzíven jeleníti meg”, és „természetes karizmája teszi hitelessé a lélektani mélységeket is”, mellyel „új szintre emeli Aronofsky elszabadult, kevésbé komor hangvételű zsánerfilmjét”.
A film vizuálisan is nagyon autentikusan mutatja be az 1990-es évek végének atmoszféráját, amelyet Aronofsky precíz részletességgel alkotott meg. A képi világ sötét, nyers és néha mocskos, ami jól tükrözi a főszereplő kilátástalan helyzetét és az alvilági feszültséget – ez Matthew Libatique operatőr munkáját dicséri, melyre a pörgős vágás is ráerősít.
Zárásképpen egy kis spoiler: Hank és a cica megmenekülnek és végül, egy jelenet erejéig láthatjuk a telefonokból már jól ismert, Laura Dern (Big Little Lies) által megszemélyesített anyukát is.
