Shawn Mendes hét éve Magyarországon jött rá, hogy a világ legjobb munkáját végzi
Shawn Mendes augusztus 7-én, hét év után újra feláll a Nagyszínpadra, ahol 2018-ban teltházas koncertet adott ötvenezer ember előtt. De honnan jött ez a srác, aki már rég túllépett a tinibálvány státuszon?
A koncert legutóbbi, önéletrajzi ihletésű 5. stúdióalbuma, a Shawn európai turnéjának második állomása – Krakkóból érkezik Budapestre és Dániába, a skanderborgi Smukfestre utazik tovább, így csak néhány napot tölt a magyar fővárosban – az albumot ismerve mély, személyes hangvételű élményre számíthatunk. 2018 augusztusában, 20 évesen mutatkozott be élőben a hazai közönségnek, történelmet írva a fesztivál történetében – ő volt az első tinisztár, aki fellépett a Szigeten, emiatt a szervezők egy számukra új jelenséggel néztek szembe: a szülői felügyelettel érkező rajongók tömegével.
A koncert nemcsak a hallgatóság, hanem az előadó számára is maradandó élményt nyújtott: a fellépését az éve fénypontjaként emlegette. A MTV VMA díjátadó előtt adott interjújában elmesélte, hogy a show közben állt meg a lélegzete attól, hogy ilyen nagy tömegnek zenélt: a vörös szőnyegen készült interjúban elmondta, hogy az elmúlt évben több európai koncerten is fellépett, melyek közül kiemelkedik a budapesti Sziget Fesztivál, ahol több mint 50 000 ember előtt zenélt. Annyira megilletődött, hogy szinte szóhoz sem jutott, ekkor jött rá, hogy a világ legjobb munkáját végzi, és az élmény olyan volt, mintha azt mondaná: „csípjetek meg, hogy ne álmodjak”.
A teljes koncert több videóformátumban elérhető a YouTube-on, például a “Shawn Mendes, Mercy, Sziget, Budapest, 2018” című felvétel formájában. Azóta eltelt hét év – Shawn immár 27 éves és vele együtt a rajongók nagy része is elérte a felnőttkort, így valószínűleg kevesebb szülő várakozik majd a Nagyszínpad körüli büfék előtt.
Mégis ki az a Chappell Roan, akit nem érdemes kihagyni a Szigeten?
A „self made musician”, aki még tinikorában világsztár lett
A kanadai származású Shawn Peter Raul Mendes 1998. augusztus 8-án született Pickeringben, Ontarióban, angol édesanya, Karen Rayment és portugál édesapa, Manuel Mendes gyermekeként. Édesanyja ingatlanközvetítő, édesapja pedig egy vendéglátóipari eszközöket forgalmazó céget vezet. Egy testvére van, a nála öt évvel fiatalabb Aaliyah, akivel igazi kisvárosi, vallásos neveltetést kapott.
Középiskolai tanulmányait a Pine Ridge Secondary Schoolban végezte, ahol jégkorongozott, ifjúsági labdarúgóként a Pickering FC csapatában is játszott, tagja volt a glee-klubnak és a színjátszással is megpróbálkozott. Gitározni önállóan, YouTube oktatóvideók segítségével tanult meg 13 éves korában, majd első zenei kísérleteit a Vine közösségi platformon tette közzé 2013-ban. 14 évesen lépett fel először nyilvánosan Portugáliában: egy kisváros főterén, egy szobor mellett adta elő Bruno Mars „Grenade” című dalának saját feldolgozását, ami a Vine-on az első igazi közönségsikert hozta meg számára.
A világkarrier kezdete
Andrew Gertler 2014-ben figyelt fel videóira és még abban az évben leszerződtette az Island Recordshoz. Ugyanebben az évben jelent meg első kislemeze, a Life of the Party, amely 24. helyen debütált a Billboard Hot 100-on, így ő lett a legfiatalabb előadó, akinek első dala a top 25-ben landolt. 2015 áprilisában kiadott debütáló albuma, a Handwritten a Billboard 200 listájának élére került, a „Stitches” pedig az Adult Pop Songs és Adult Contemporary listákon is első helyig jutott.
2015-ben Taylor Swift világturnéján, majd Austin Mahone előzenekaraként is fellépett. Második albuma, az Illuminate (2016) szintén a Billboard 200 csúcsára ért fel, „Treat You Better” és „There’s Nothing Holdin’ Me Back” pedig világszerte a toplistákon szerepeltek. Harmadik albuma, a Shawn Mendes 2018-ban jelent meg és újabb első helyet szerzett az Egyesült Államokban, így
Mendes a harmadik legfiatalabb előadó lett, aki három egymást követő albummal a Billboard 200 első helyére került.
Nelly Furtado: Templomi kórustól a legnagyobb klubslágerekig - a Szigeten tér vissza az énekesnő
Shawn és a csajok
Shawn-nak tinisztárként sok nehézséget okozott a hírnév, mivel nem élhetett meg olyan felhőtlen románcokat, randizást, mint a kortársai. 2018-ban a MET Gálán Hailey (akkor még) Baldwinnal való közös fotóik miatt felmerült a találgatás egy esetleges rövid románcról, ám Hailey hamarosan visszatért Justin Bieberhez. Még az év augusztusában (pont előző budapesti koncertje idején) a Variety-nek nyilatkozva elmondta, hogy nem randizik senkivel, nem keresi aktívan a szerelmet, és bízik benne, hogy az élet a megfelelő pillanatban sodorja útjába a párkapcsolatot.
Ez valószínűleg hamarosan megtörtént, hiszen Camila Cabellóval a 2019-es MET Gálán már a nyilvánosság elé léptek és felvállalták kapcsolatukat (ismeretségük korábban kezdődött, mivel 2015-ben volt egy közös daluk, az I Know What You Did Last Summer). A pár hivatalosan 2021-ben szakított, egyes pletykák szerint később újra összejöttek, de kapcsolatuknak Shawn Sabrina Carpenterrel való románca vetett véget. Vele kapcsolatban először 2023 elején kezdtek el szárnyra kapni a pletykák, miután többször is együtt látták őket Los Angelesben.
Februárban közös vacsorán kapták őket lencsevégre, majd március 10-én Miley Cyrus albumpremier partijára is együtt érkeztek és távoztak, ugyanazzal az autóval. Két nappal később, a Vanity Fair Oscar afterpartiján együtt jelentek meg, de a viszonyt hivatalosan soha nem erősítették meg. Az utóbbi időben Dr. Jocelyne Miranda kiropraktőrrel mutatkozott különböző eseményeket Hollywood-szerte.
Tinisztárból profi előadó
A turné során Shawn egy 8 fős zenekarral lép fel: egy musical director, egy dobos, egy basszusgitáros, két gitáros, egy billentyűs és két vokalista kíséri. A musical director fogja össze a show-t: ő felel a tempóért és a hangnemváltásokért, de ő hozza a backstage-ben a döntéseket is, hogy a program az adott helyszínre adaptált „finomhangolása” tökéletes legyen.
Nem csak rajongóknak érdemes megnézni a The Weeknd filmjét, ami most már streamingen is elérhető
Már a koncert előtti napon elkezdődik a soundcheck, amikor Shawn és a zenekar a teljes színpadképet végig játssza. Ilyenkor beállítják a hangzás egyensúlyát és végigtesztelik a gitár-, zongora- és vokálsávokat. A világítási próbán a light designer a látványelemeket futtatja végig: színváltás, spot-követés, a vizuális effektek és a grafikák időzítése is itt derül ki.
A technikusok a backline-felszerelést (dob- és gitárerősítők) is ideiglenesen a színpadra tolják, hogy Shawnék pontosan lássák, hol helyezkednek el a hangszeresek a produkció alatt. Aznap végzik el a díszletelemek, LED-falak és kamerapozíciók ellenőrzését és ez így megy folyamatosan a teljes turné során, három naponta új helyszínen.
Koncert közben a legfontosabb az egymásra hangolódás: a zenekar tagjai in-ear kapcsolaton keresztül kapnak instrukciókat a musical directortól, Shawn pedig legtöbbször kézjelekkel vagy rövid, egyértelmű vokális jelzésekkel kommunikál velük. Az összeszokott csapat, a barátságos légkör és a közös rutin eleve olyan biztonságot ad a produkciónak, amit a közönség is átél, miközben a koncertet élvezi.
Az improvizatív elemek a show közben születnek: Shawn néha a szett közepén beszáll egy stílusos gitárszólóra és a zenészek is behoznak egy-egy extra improvizációt– ezek az apró ad-hoc pillanatok teszik igazán élővé a show-t, ezáltal válik egyedivé minden Shawn Mendes koncert. Augusztus hetedikén pedig mi is részesei lehetünk ennek a varázslatnak!
előfizetésem
Hírlevél
