előfizetésem
Hírlevél
Valódi ünnep vagy könyvpiaci illúzió? A 2025-ös Ünnepi Könyvhét belülről
2025. június 12. és 15. között ismét a könyveké volt a főszerep a fővárosban, merthogy a 96. Ünnepi Könyvhét négy napján több ezer könyvnek adott otthont a Vörösmarty tér és környéke. Szerzőnk kiadóként, íróként és olvasóként is jelen volt. E vegyes szerepkörben számol be élményeiről.
„A magyar írók harcba indulnak a könyvért.” Így adtak hírt a valaha volt első könyvhét tervéről, de valójában pont a harccal ellentétes érzésekkel járt-kelt az ember közel száz évvel később, a 96. Ünnepi Könyvhéten. Kiállítóként, íróként és olvasóként is olyan hétvége áll mögöttünk, mintha egy utazáson jártunk volna. A Könyvhét egy sziget, ahol csakis olyanok tartózkodnak, akiket ugyanaz éltet: a könyvek és a kultúra szeretete.
Ezen a néhány napon megszűnik az írók és az olvasók közti láthatatlan akadály. Ebben a kulturális Disneylandben elérhetővé válnak a számunkra fontos figurák, és kérdezhetünk, dedikáltathatunk, fotózkodhatunk, és láthatjuk, ők is épp olyan emberek, mint mi, csak épp írnak, és milyen jó, hogy így tesznek!
Az egykor Magyar Könyvnap névre hallgató, május közepén tartott esemény ma már Ünnepi Könyvhétként ismert, és megrendezésének dátuma június közepére módosult. Van, aki véletlenül csöppen bele, ám a többség pontosan tudja, hova került, sőt akkurátusan feljegyzi magának, hogy melyik standon hány órakor ki dedikál, így biztosra véve, hogy senkiről sem marad le.
Könyvhét kiállítóként
Az Ünnepi Könyvhéten ezúttal több minőségben vettem részt. Kiállítóként a Helyesen magyarul és a Magyar mesekönyv közös standjánál töltöttem a négy napot. Szerintem a kollégáim nevében is mondhatom, hogy utoljára az esküvőnkre készültünk ennyit, mint a Könyvhétre, mert nemcsak magunknak akartunk jót, hanem a vendégeknek is – éppúgy, ahogy az esküvőkön szokás. A könyveken túl játékokkal, ajándékokkal, kvízekkel készültünk, és azt is szem előtt tartottuk, hogy az íróink számára is emlékezetes néhány nap legyen.
A búra nélküli védtelenség állapota – beszélgetés Máray Mariann gyermekkönyv illusztrátorral
Élő bejelentkezések, interjúk – ami bár pofonegyszerűnek tűnhet, mégis mindenhez hatalmas szervezésre és technikai háttérre volt szükség. Ez a négy nap, bár rettentő fárasztó volt a maga több mint tízórás műszakjaival, egyfajta csapatépítő volt számunkra, merthogy csak az ilyen alkalmakon találkozunk egymással.
Tán ez is a Könyvhét varázsa, hogy a negyedik nap végére már járni is alig tudtunk a folyamatos állástól, és ténylegesen kimerültek voltunk, mégis feltöltődve tértünk haza, mert valami olyan varázslat történt velünk, amire csak a Könyvhét képes. Találkozások, öröm az írók és az olvasók részéről – mi pedig büszke szülőként néztük végig, hogy amit teremtettünk, és hogy amit nevelgettünk, az jó, és örömet okoz.
Hasonlóképpen vélekedett Szabados Ági is, a Libertine könyvesbolt és a NIOK – Nincs Időm Olvasni Kihívás mozgalom alapítója, aki már évek óta nemcsak olvasóként van jelen az Ünnepi Könyvhéten.
„Bár a Könyvhéten való részvétel tagadhatatlanul munka, nagyon szeretek találkozni az emberekkel. Reggeltől estig itt vagyok, imádom a hangulatot, hogy beszélgetünk az olvasásról, a NIOK-ról, arról, hogy kinek mit jelentenek a könyvek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy olvasóként is teljes mértékben jelen vagyok, de tervezem, hogy olvasói szemmel is körbenézek. Elsődleges viszont, hogy itt legyek a standon, mert ez bár munka, de a kellemes fajtából, és mindig arra biztatok mindenkit, hogy jöjjön ki, mert fantasztikus hangulata van egy ilyen eseménynek.”
Könyvhét íróként
A második alkalommal vettem részt íróként a Könyvhéten, így bár bizonyos fokú rutinnal indultam, még mindig meglep az, hogy az olvasók íróként tekintenek rám, és hogy némelyik félve jön oda hozzám. A kollégám tizenhárom éves lányával jól elbeszélgettünk a standon, de tartott a hozzánk érkező elsőkönyves szerzőktől, merthogy ők szerzők. Ez – mint tőle megtudtam – egy státusz, és magasabbra emeli őket, merthogy írtak egy könyvet. Ekkor vetette fel egy másik kollégám a kérdést:
„De ha tőlük félsz, Timitől miért nem?” „Mert nem tudtam, hogy ő is szerző.” – így a válasz. Íróként tehát teljesen más minőségben van jelen az ember egy ilyen eseményen, de korántsem úgy tekint rá vagy önmagára, mint egy olvasó. Kezdőként ráadásul minden egyes olvasó kedves szava balzsam a léleknek, és hihetetlen, hogy az én aláírásom valakinek sokat ér. A Könyvhét azonban nem az egóról szól, így a legismertebb írók is találkozni mennek oda.
Nem véletlenül hívja Vámos Miklós Könyvhét térnek a Vörösmarty teret, merthogy a jól ismert tér ebben a néhány napban ténylegesen átszellemül. Az írók lankadatlan lelkesedéssel, akár órákon vagy egy egész napon keresztül dedikálnak, mert nem hagynak olvasót aláírás, mosoly vagy egy közös kép nélkül.
Lakatos Levente, számos nagy sikerű könyv szerzője, és számára is fontos esemény ez a néhány nap: „A Könyvhét nagyon kedves a szívemnek, mert mindig is ez volt az egyike a nagy budapesti dedikálásaimnak. Jó bandázni az olvasókkal, és mindig jó élményekkel térek haza” - fogalmaz Levente, aki most már nemcsak íróként, hanem a Dopamin kiadó vezetőjeként is jelen van a Könyvhéten:
„Régen kizárólag szépírók voltak, de a könyvvásárlás mára a szórakoztató műfaj irányába is eltolódott. Amikor csak szépírók jöttek ki, kevésbé volt színes a felhozatal, sőt bizonyos szempontból kellemetlen volt szórakoztató irodalmat olvasni, ami mára már megszűnt. Tény azonban, hogy a sok kiadó túlszolgálja a piacot, rengeteg könyv jelenik meg, így kevés esélyük van az új íróknak, és a különböző új szabályozások, mint például a kötött ár, sem teszik könnyebbé, hogy íróként tudjon érvényesülni az ember.”
Hogyan segítheti a spirituális fejlődést a fengsuj?
Zubornyák Zoltán, a ma már Angliában élő magyar színész első novelláskötetével érkezett az Ünnepi Könyvhétre:
„Már a londoni repülőtéren kezdtem a hangolást, a hangolódást, Balogh Zoltán Kapáslövés című novelláskötetével, és közben nagy izgalommal arra gondolok – az olvasáshoz hasonló, remegő izgatottsággal –, hogy milyen könyvekkel és kikkel fogok találkozni az idei Könyvhéten. Nem olvastam az előzetes beharangozókat, és Gárdos Péter új könyvén kívül nincs is igazi kiszemeltem. Merthogy hiszek a véletlenben és a nagy találkozásokban, a meglepetésekben, és tudom, hogy sok régi és új ismerőssel fogok találkozni – és itt saját könyvem dedikálását sem szeretném elhallgatni!
Mert az egész könyvesdiben ezek a találkozások a legjobbak, hogy boldogan nézünk egymás szemébe: igen, vagyunk, akik még olvasnak, vagyunk, akiknek fontos a könyv, a nyelv, a közös kultúra. S minden egyes találkozás bizonyíték arra, hogy nem vagyunk egyedül, s hogy igenis érdemes írni, olvasni, mert valóban több és jobb lesz az ember a könyvek által. Legyen, és maradjon is így!”
Könyvhét olvasóként
Szerencsére arra is volt módom, hogy olvasóként élvezzem a könyvheti sürgés-forgást. A mai napig izgalommal tölt el, ha egy régi kedvencemmel találkozhatok, nálam ugyanis hagyomány, hogy bármi történjék, Bródy Jánoshoz odamegyek – merthogy a Könyvhét ezt is tudja: nemcsak írókkal találkozhatunk, hanem színészekkel, zenészekkel, dalszövegírókkal. Olyan művészekkel, akikkel más körülmények között nem sok esélyünk lenne összefutni, és ne feledkezzünk el a kedvezményekről sem, amik sokkalta kecsegtetőbbek annál, amikkel a könyvesboltokban találkozhatunk!
Az Instagramon Hena Könyvespolcaként futó könyvrajongó szívügyeként tekint nemcsak a magyar könyvekre, hanem a magyar írókra is: „Rengeteg jó magyar írónk van, és hiszek abban, hogy az olvasók évről évre egyre nyitottabbak. Én magam olvasóként és bloggerként fontosnak tartom, hogy támogassam az írókat, mert mi is tehetünk azért, hogy egy-egy könyv pozitív lendületet kapjon, és a mi feladatunk az, hogy újabb szerzőket fedezzünk fel, mert a mi erőnk és lelkesedésünk is szükséges ahhoz, hogy egy könyv megtalálja a megérdemelt helyét.”
Így írunk és olvasunk 2035-ben – Az AI átalakítja az írók és kiadók szerepét
Hena bár elismeri, hogy mindenki pénzből él, így a bloggerek és vloggerek kérhetnek juttatást a szolgáltatásukért, ő maga úgy gondolja, hogy az irodalom művészeti ág lévén támogatást érdemel, melyre a legjobb eszköz ma már az online tér, és úgy véli, az olvasóknak önzetlenül, szívből kellene felhívniuk a figyelmet arra a kötetre vagy szerzőre, aki számukra kedves:
A könyvet ajánló tartalomgyártók sok esetben egyfajta vámszedők.
Miért ne lehetne, hogy az embert egy picike jószándék vezérelje, és ne az anyagi vonzata legyen a fontos?” Olvasóként Hena úgy érzi, hogy a Könyvhét az, ahol önmaga lehet, ahol meglepetésszerűen összefut a barátaival, és úgy tud feltöltődni, ahogyan a mindennapokban nincs rá lehetősége.
Bár közel száz év eltelt az első esemény óta, a szellemiség mit sem változott. Egyfajta „írósimogató” ez, ahol megléphetjük azt, amiről a hétköznapokban csak álmodunk, és néhány pillanatra ott ülhetünk kedvenceink mellett, beszélhetünk velük, és hazavihetjük az aláírástól még értékesebbé vált köteteket.
A XX. század elején egy ilyen könyvhét volt szinte az egyetlen eszköz arra, hogy az írók hírt adjanak magukról, felolvassanak, vagy akár dobogóra állva beszéljenek az írás, az olvasás és az alkotás folyamatáról. Bár az utóbbi csaknem száz évben megváltozott a világ, a Könyvhét ugyanaz: nagytalálkozások helyszíne, ami éppúgy fontos az írónak, mint az olvasónak, és ettől válik az egész különlegessé és egyedivé minden egyes évben.
