Tuza Dorottya

Tuza Dorottya

online szerkesztő

5 év szakmai tapasztalat
2 éve a Glamournál

Kiemelt terület: kultúra, mentális egészség, interjúk

A kreativitás családi örökség nálunk, és bár kicsi koromtól kezdve újságíró szerettem volna lenni, a tanulmányaim egy darabig mégsem ebbe az irányba vittek. Szerencsére azonban a társadalmi tanulmányok alapképzés és a kriminológia mesterszak is bőven hozzátett ahhoz, aki ma vagyok a szakmai és a magánéletemben. Sőt, ha nem ezeket választom annak idején, akkor talán nem a Nagytétényi Úti Kollégiumban laktam volna, és akkor a legjobb barátaim közül nem mind lennének ma mellettem.

Az egyetem után is kacskaringós volt az utam az újságírásig. Több helyen - női magazinoknál, marketing szaklapban és egy magyar szinkronnal foglalkozó blognál - is dolgoztam szabadúszóként, miközben a főállásom a kereskedelmi tévézés világához kötött. Sokáig azt gondoltam, hogy az írás az életemben mindig csak másodlagos helyen szerepelhet. Ezért az, hogy harmincéves koromra teljes állásban szerkesztővé válhattam - bár csöpögősnek hangzik, de - beteljesült álom.

A boldogságom forrásának egyike, ha érdekes emberekkel beszélgethetek, érkezzenek ők akár a színház, a tévézés világából vagy az utcáról, ha cikkeimmel hangot adhatok azoknak, akiknek nincs, ha felhívhatom a figyelmet fontos és/vagy eddig mellőzött témákra. Szerkesztőként pedig azt élvezem, hogy különféle stílusban alkotó újságírókkal dolgozhatok együtt, akikkel a közös munka útján folyamatosan tanítjuk egymást.

Hobbi: Popkultúra, sorozatok és filmek minden mennyiségben, és ha elég volt a bezártságból, akkor élő zene.

Tanulmányok
Kriminológia MA Eötvös Loránd Tudományegyetem ÁJK, 2017
Társadalmi tanulmányok BA Eötvös Loránd Tudományegyetem TÁTK, 2015

Legfrissebb cikkeim:

Hatalmas örömhír érte Károly királyt, újabb kisbaba érkezik a királyi családba Sztárhírek

Hatalmas örömhír érte Károly királyt, újabb kisbaba érkezik a királyi családba

Félelmetes a hasonlóság Sarolta hercegnő és György herceg között, mintha ikrek lennének Sztárhírek

Félelmetes a hasonlóság Sarolta hercegnő és György herceg között, mintha ikrek lennének

A 71 éves Donatella Versace meztelenruhába bújt, ismét bizonyította, hogy a divat nem ismer korhatárt Sztárhírek

A 71 éves Donatella Versace meztelenruhába bújt, ismét bizonyította, hogy a divat nem ismer korhatárt

Buzsik Borka anyák napi fotójától elolvadsz, hihetetlen édes Szoboszlai Dominikék kislánya Sztárhírek

Buzsik Borka anyák napi fotójától elolvadsz, hihetetlen édes Szoboszlai Dominikék kislánya

Ezt gondolják az ausztrálok rólunk, magyarokról, a válaszaik meglepőek voltak Életmód

glamour plusz ikon Ezt gondolják az ausztrálok rólunk, magyarokról, a válaszaik meglepőek voltak

Ez a létező legkárosabb párkapcsolati forma, mégis egyre többen választják Életmód

glamour plusz ikon Ez a létező legkárosabb párkapcsolati forma, mégis egyre többen választják