Tuza Dorottya

Tuza Dorottya

online szerkesztő

5 év szakmai tapasztalat
2 éve a Glamournál

Kiemelt terület: kultúra, mentális egészség, interjúk

A kreativitás családi örökség nálunk, és bár kicsi koromtól kezdve újságíró szerettem volna lenni, a tanulmányaim egy darabig mégsem ebbe az irányba vittek. Szerencsére azonban a társadalmi tanulmányok alapképzés és a kriminológia mesterszak is bőven hozzátett ahhoz, aki ma vagyok a szakmai és a magánéletemben. Sőt, ha nem ezeket választom annak idején, akkor talán nem a Nagytétényi Úti Kollégiumban laktam volna, és akkor a legjobb barátaim közül nem mind lennének ma mellettem.

Az egyetem után is kacskaringós volt az utam az újságírásig. Több helyen - női magazinoknál, marketing szaklapban és egy magyar szinkronnal foglalkozó blognál - is dolgoztam szabadúszóként, miközben a főállásom a kereskedelmi tévézés világához kötött. Sokáig azt gondoltam, hogy az írás az életemben mindig csak másodlagos helyen szerepelhet. Ezért az, hogy harmincéves koromra teljes állásban szerkesztővé válhattam - bár csöpögősnek hangzik, de - beteljesült álom.

A boldogságom forrásának egyike, ha érdekes emberekkel beszélgethetek, érkezzenek ők akár a színház, a tévézés világából vagy az utcáról, ha cikkeimmel hangot adhatok azoknak, akiknek nincs, ha felhívhatom a figyelmet fontos és/vagy eddig mellőzött témákra. Szerkesztőként pedig azt élvezem, hogy különféle stílusban alkotó újságírókkal dolgozhatok együtt, akikkel a közös munka útján folyamatosan tanítjuk egymást.

Hobbi: Popkultúra, sorozatok és filmek minden mennyiségben, és ha elég volt a bezártságból, akkor élő zene.

Tanulmányok
Kriminológia MA Eötvös Loránd Tudományegyetem ÁJK, 2017
Társadalmi tanulmányok BA Eötvös Loránd Tudományegyetem TÁTK, 2015

Legfrissebb cikkeim:

Mindegy, hogy nő vagy férfi vagy, 50 fölött kegyetlen az álláskeresés, de van megoldás Életmód

glamour plusz ikon Mindegy, hogy nő vagy férfi vagy, 50 fölött kegyetlen az álláskeresés, de van megoldás

Te mit teszel, ha panaszkodnak neked? A pszichológus szerint ez lehet a legjobb reakció Életmód

Te mit teszel, ha panaszkodnak neked? A pszichológus szerint ez lehet a legjobb reakció

Az életközepi válság régen is létezett, de ma sokkal jobb helyzetben vannak a negyvenesek Életmód

glamour plusz ikon Az életközepi válság régen is létezett, de ma sokkal jobb helyzetben vannak a negyvenesek

Tudományosan bizonyított, hogy létezik női megérzés, mutatjuk, hogy erősítheted meg Kultúra

glamour plusz ikon Tudományosan bizonyított, hogy létezik női megérzés, mutatjuk, hogy erősítheted meg

A grófnő, aki nem csupán múzsa volt, hanem a magyar irodalom aktív alakítója Kultúra

glamour plusz ikon A grófnő, aki nem csupán múzsa volt, hanem a magyar irodalom aktív alakítója

Ez a jelenség okozza, hogy mindig elégedetlenek vagyunk az életkorunkkal Életmód

glamour plusz ikon Ez a jelenség okozza, hogy mindig elégedetlenek vagyunk az életkorunkkal