Tuza Dorottya

Tuza Dorottya

online szerkesztő

5 év szakmai tapasztalat
2 éve a Glamournál

Kiemelt terület: kultúra, mentális egészség, interjúk

A kreativitás családi örökség nálunk, és bár kicsi koromtól kezdve újságíró szerettem volna lenni, a tanulmányaim egy darabig mégsem ebbe az irányba vittek. Szerencsére azonban a társadalmi tanulmányok alapképzés és a kriminológia mesterszak is bőven hozzátett ahhoz, aki ma vagyok a szakmai és a magánéletemben. Sőt, ha nem ezeket választom annak idején, akkor talán nem a Nagytétényi Úti Kollégiumban laktam volna, és akkor a legjobb barátaim közül nem mind lennének ma mellettem.

Az egyetem után is kacskaringós volt az utam az újságírásig. Több helyen - női magazinoknál, marketing szaklapban és egy magyar szinkronnal foglalkozó blognál - is dolgoztam szabadúszóként, miközben a főállásom a kereskedelmi tévézés világához kötött. Sokáig azt gondoltam, hogy az írás az életemben mindig csak másodlagos helyen szerepelhet. Ezért az, hogy harmincéves koromra teljes állásban szerkesztővé válhattam - bár csöpögősnek hangzik, de - beteljesült álom.

A boldogságom forrásának egyike, ha érdekes emberekkel beszélgethetek, érkezzenek ők akár a színház, a tévézés világából vagy az utcáról, ha cikkeimmel hangot adhatok azoknak, akiknek nincs, ha felhívhatom a figyelmet fontos és/vagy eddig mellőzött témákra. Szerkesztőként pedig azt élvezem, hogy különféle stílusban alkotó újságírókkal dolgozhatok együtt, akikkel a közös munka útján folyamatosan tanítjuk egymást.

Hobbi: Popkultúra, sorozatok és filmek minden mennyiségben, és ha elég volt a bezártságból, akkor élő zene.

Tanulmányok
Kriminológia MA Eötvös Loránd Tudományegyetem ÁJK, 2017
Társadalmi tanulmányok BA Eötvös Loránd Tudományegyetem TÁTK, 2015

Legfrissebb cikkeim:

Mindig a fogyókúráról beszélünk, pedig rengeteg embert érint, hogy nem tud eleget hízni Életmód

glamour plusz ikon Mindig a fogyókúráról beszélünk, pedig rengeteg embert érint, hogy nem tud eleget hízni

Brasch Bence: „Ugyanúgy csinálok mindent, mint a feleségem: pelenkázok, rendet rakok, főzök” Apák hete

Brasch Bence: „Ugyanúgy csinálok mindent, mint a feleségem: pelenkázok, rendet rakok, főzök”

Fillérekből be lehet utazni Gran Canaria szigetét, egy okos turista sosem hagyná ki ezeket a programokat Életmód

Fillérekből be lehet utazni Gran Canaria szigetét, egy okos turista sosem hagyná ki ezeket a programokat

Másfél év az Antarktiszon: Lévai Béla 350 kilométert tett meg pingvinek után kutatva Életmód

glamour plusz ikon Másfél év az Antarktiszon: Lévai Béla 350 kilométert tett meg pingvinek után kutatva

Az emberek többet vannak egyedül, mint a történelem során bármikor, és ez óriási gond Életmód

glamour plusz ikon Az emberek többet vannak egyedül, mint a történelem során bármikor, és ez óriási gond

Így veszik meg a figyelmed az influenszerek, és még csak fel sem tűnik Életmód

glamour plusz ikon Így veszik meg a figyelmed az influenszerek, és még csak fel sem tűnik