Tuza Dorottya

Tuza Dorottya

online szerkesztő

5 év szakmai tapasztalat
2 éve a Glamournál

Kiemelt terület: kultúra, mentális egészség, interjúk

A kreativitás családi örökség nálunk, és bár kicsi koromtól kezdve újságíró szerettem volna lenni, a tanulmányaim egy darabig mégsem ebbe az irányba vittek. Szerencsére azonban a társadalmi tanulmányok alapképzés és a kriminológia mesterszak is bőven hozzátett ahhoz, aki ma vagyok a szakmai és a magánéletemben. Sőt, ha nem ezeket választom annak idején, akkor talán nem a Nagytétényi Úti Kollégiumban laktam volna, és akkor a legjobb barátaim közül nem mind lennének ma mellettem.

Az egyetem után is kacskaringós volt az utam az újságírásig. Több helyen - női magazinoknál, marketing szaklapban és egy magyar szinkronnal foglalkozó blognál - is dolgoztam szabadúszóként, miközben a főállásom a kereskedelmi tévézés világához kötött. Sokáig azt gondoltam, hogy az írás az életemben mindig csak másodlagos helyen szerepelhet. Ezért az, hogy harmincéves koromra teljes állásban szerkesztővé válhattam - bár csöpögősnek hangzik, de - beteljesült álom.

A boldogságom forrásának egyike, ha érdekes emberekkel beszélgethetek, érkezzenek ők akár a színház, a tévézés világából vagy az utcáról, ha cikkeimmel hangot adhatok azoknak, akiknek nincs, ha felhívhatom a figyelmet fontos és/vagy eddig mellőzött témákra. Szerkesztőként pedig azt élvezem, hogy különféle stílusban alkotó újságírókkal dolgozhatok együtt, akikkel a közös munka útján folyamatosan tanítjuk egymást.

Hobbi: Popkultúra, sorozatok és filmek minden mennyiségben, és ha elég volt a bezártságból, akkor élő zene.

Tanulmányok
Kriminológia MA Eötvös Loránd Tudományegyetem ÁJK, 2017
Társadalmi tanulmányok BA Eötvös Loránd Tudományegyetem TÁTK, 2015

Legfrissebb cikkeim:

Katalin hercegné és Vilmos herceg új hivatalos portréja maga az álom, magasan ez a legjobb kép, ami valaha készült róluk Sztárhírek

Katalin hercegné és Vilmos herceg új hivatalos portréja maga az álom, magasan ez a legjobb kép, ami valaha készült róluk

Így reagált Nicole Kidman volt férje, miután megtudta, hogy a színésznő újra randizik, erre senki nem számított Sztárhírek

Így reagált Nicole Kidman volt férje, miután megtudta, hogy a színésznő újra randizik, erre senki nem számított

Friss fotót osztott meg Bruce Willisről Demi Moore, könny szökik a szemünkbe a kép láttán Sztárhírek

Friss fotót osztott meg Bruce Willisről Demi Moore, könny szökik a szemünkbe a kép láttán

Vajon Galliano visszatérését vagy a ZARA bukását hozza el meglepő együttműködésük? Divat

glamour plusz ikon Vajon Galliano visszatérését vagy a ZARA bukását hozza el meglepő együttműködésük?

Ez az oka annak, hogy az eszed tudja, hogy biztonságban vagy, de a tested nem Életmód

glamour plusz ikon Ez az oka annak, hogy az eszed tudja, hogy biztonságban vagy, de a tested nem

Öt nő, akik nélkül a GLAMOUR Women of the Year gála nem jöhetne létre Women of the Year

Öt nő, akik nélkül a GLAMOUR Women of the Year gála nem jöhetne létre