Tuza Dorottya

Tuza Dorottya

online szerkesztő

5 év szakmai tapasztalat
2 éve a Glamournál

Kiemelt terület: kultúra, mentális egészség, interjúk

A kreativitás családi örökség nálunk, és bár kicsi koromtól kezdve újságíró szerettem volna lenni, a tanulmányaim egy darabig mégsem ebbe az irányba vittek. Szerencsére azonban a társadalmi tanulmányok alapképzés és a kriminológia mesterszak is bőven hozzátett ahhoz, aki ma vagyok a szakmai és a magánéletemben. Sőt, ha nem ezeket választom annak idején, akkor talán nem a Nagytétényi Úti Kollégiumban laktam volna, és akkor a legjobb barátaim közül nem mind lennének ma mellettem.

Az egyetem után is kacskaringós volt az utam az újságírásig. Több helyen - női magazinoknál, marketing szaklapban és egy magyar szinkronnal foglalkozó blognál - is dolgoztam szabadúszóként, miközben a főállásom a kereskedelmi tévézés világához kötött. Sokáig azt gondoltam, hogy az írás az életemben mindig csak másodlagos helyen szerepelhet. Ezért az, hogy harmincéves koromra teljes állásban szerkesztővé válhattam - bár csöpögősnek hangzik, de - beteljesült álom.

A boldogságom forrásának egyike, ha érdekes emberekkel beszélgethetek, érkezzenek ők akár a színház, a tévézés világából vagy az utcáról, ha cikkeimmel hangot adhatok azoknak, akiknek nincs, ha felhívhatom a figyelmet fontos és/vagy eddig mellőzött témákra. Szerkesztőként pedig azt élvezem, hogy különféle stílusban alkotó újságírókkal dolgozhatok együtt, akikkel a közös munka útján folyamatosan tanítjuk egymást.

Hobbi: Popkultúra, sorozatok és filmek minden mennyiségben, és ha elég volt a bezártságból, akkor élő zene.

Tanulmányok
Kriminológia MA Eötvös Loránd Tudományegyetem ÁJK, 2017
Társadalmi tanulmányok BA Eötvös Loránd Tudományegyetem TÁTK, 2015

Legfrissebb cikkeim:

Muszáj szeretnem valaki csak azért, mert rokonok vagyunk? Nem elég a tisztelet? Életmód

glamour plusz ikon Muszáj szeretnem valaki csak azért, mert rokonok vagyunk? Nem elég a tisztelet?

A pszichológus szerint így leszünk boldogabbak: egy hétig vezettem a hálanaplót Életmód

glamour plusz ikon A pszichológus szerint így leszünk boldogabbak: egy hétig vezettem a hálanaplót

Pszichológus mondja el, miért késel el mindig, bármennyire is próbálkozol Életmód

glamour plusz ikon Pszichológus mondja el, miért késel el mindig, bármennyire is próbálkozol

Megkapta első hivatalos királyi szerepét Lajos herceg: a palota mégis elutasította a felkérést Sztárhírek

Megkapta első hivatalos királyi szerepét Lajos herceg: a palota mégis elutasította a felkérést

Megmutatta izmos testét Jennifer Aniston: elképesztő formában van az 56 éves színésznő Sztárhírek

Megmutatta izmos testét Jennifer Aniston: elképesztő formában van az 56 éves színésznő

Dylan Sprouse úgy rajong feleségéért, ahogyan arra minden nő vágyik: így reagált, amikor meglátta Palvin Barbarát a kifutón Sztárhírek

Dylan Sprouse úgy rajong feleségéért, ahogyan arra minden nő vágyik: így reagált, amikor meglátta Palvin Barbarát a kifutón