Tuza Dorottya

Tuza Dorottya

online szerkesztő

5 év szakmai tapasztalat
2 éve a Glamournál

Kiemelt terület: kultúra, mentális egészség, interjúk

A kreativitás családi örökség nálunk, és bár kicsi koromtól kezdve újságíró szerettem volna lenni, a tanulmányaim egy darabig mégsem ebbe az irányba vittek. Szerencsére azonban a társadalmi tanulmányok alapképzés és a kriminológia mesterszak is bőven hozzátett ahhoz, aki ma vagyok a szakmai és a magánéletemben. Sőt, ha nem ezeket választom annak idején, akkor talán nem a Nagytétényi Úti Kollégiumban laktam volna, és akkor a legjobb barátaim közül nem mind lennének ma mellettem.

Az egyetem után is kacskaringós volt az utam az újságírásig. Több helyen - női magazinoknál, marketing szaklapban és egy magyar szinkronnal foglalkozó blognál - is dolgoztam szabadúszóként, miközben a főállásom a kereskedelmi tévézés világához kötött. Sokáig azt gondoltam, hogy az írás az életemben mindig csak másodlagos helyen szerepelhet. Ezért az, hogy harmincéves koromra teljes állásban szerkesztővé válhattam - bár csöpögősnek hangzik, de - beteljesült álom.

A boldogságom forrásának egyike, ha érdekes emberekkel beszélgethetek, érkezzenek ők akár a színház, a tévézés világából vagy az utcáról, ha cikkeimmel hangot adhatok azoknak, akiknek nincs, ha felhívhatom a figyelmet fontos és/vagy eddig mellőzött témákra. Szerkesztőként pedig azt élvezem, hogy különféle stílusban alkotó újságírókkal dolgozhatok együtt, akikkel a közös munka útján folyamatosan tanítjuk egymást.

Hobbi: Popkultúra, sorozatok és filmek minden mennyiségben, és ha elég volt a bezártságból, akkor élő zene.

Tanulmányok
Kriminológia MA Eötvös Loránd Tudományegyetem ÁJK, 2017
Társadalmi tanulmányok BA Eötvös Loránd Tudományegyetem TÁTK, 2015

Legfrissebb cikkeim:

Komoly döntés születhet Sarolta hercegnő jövőjéről, válaszút elé került Katalin és Vilmos Sztárhírek

Komoly döntés születhet Sarolta hercegnő jövőjéről, válaszút elé került Katalin és Vilmos

Zendaya istennőként pózolt a vörös szőnyegen, szettjéből csak úgy árad a merészség Sztárhírek

Zendaya istennőként pózolt a vörös szőnyegen, szettjéből csak úgy árad a merészség

Kitálalt a testbeszéd-szakértő: Már most látni, milyen királyné lesz egy nap Katalin hercegnéből Sztárhírek

Kitálalt a testbeszéd-szakértő: Már most látni, milyen királyné lesz egy nap Katalin hercegnéből

Tényleg választani kell az anyagi és az érzelmi biztonság között? Életmód

glamour plusz ikon Tényleg választani kell az anyagi és az érzelmi biztonság között?

Apa lesz az Alkonyat-filmek színésze, álomszép fotóval jelentette be a gólyahírt Taylor Lautner Sztárhírek

Apa lesz az Alkonyat-filmek színésze, álomszép fotóval jelentette be a gólyahírt Taylor Lautner

Halálosan megfenyegették a Harry Potter-sorozat sztárját, így reagált a színész Sztárhírek

Halálosan megfenyegették a Harry Potter-sorozat sztárját, így reagált a színész