18+

Felnőtt tartalom

Elmúltál már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Hírességek halloween jelmezei, amivel magukra haragították a világot

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mindjárt újra itt a halloween, ami remek lehetőség arra, hogy ötletes jelmezekbe bújjunk, és persze a sztárok sem tesznek másként. Sok híresség rendkívül komolyan veszi a Halloweent, és mindent beleadnak a jelmezükbe, hogy aztán igazán kísérteties karakterekké váljanak. De hiába a jó szándék, néhány sztárnak mégis sikerült az évek során csúnyán mellélőnie.

Hírességek halloween jelmezei, amivel magukra haragították a világot
Fotó: Shutterstock, Profimedia

Idén már most tudjuk, hogy egyesek olyan népszerű alkotásokból terveznek ihletet meríteni a halloween jelmezükhöz, mint az ebben az évben bemutatott Jeffrey Dahmer vagy a Jimmy Savile életét feldolgozó produkciók. Ez érthető módon sokakban felháborodást keltett, de az évek során már a sztárvilágban is volt több olyan jelmezválasztás, ami szintén nagy visszhangot kapott, rengeteg negatív kritikával karöltve.

Heidi Klum hindu istennőként

Heidi Klum szépsége mellett arról is híres, hogy minden évben hatalmas erőfeszítést tesz az éppen aktuális halloween jelmeze megalkotásáért. Hiába azonban az igyekezete, a végeredmény már nem egyszer rosszul sült el, de minden megjelenése közül a hindu istennő jelmezében kapta a legtöbb negatív kritikát. Sokan ugyanis úgy vélték, az, hogy Káli istennőnek öltözött, már önmagában is sértő a hindu közösségre nézve.

Heidi Klum hindu istennőként verte ki a biztosítékot
Fotó: Charles Eshelman/Getty Images

Chris Brown terroristaként

Chris Brown egyébként is híres a botrányairól, de sok évvel azelőtt, hogy a legdurvább tettei napvilágot láttak volna, már azzal sem vívta ki a világ szimpátiáját, amikor 2012-ben terroristának öltözve igyekezett Rihanna halloween partijára. Sőt, mielőtt odaértek volna, a barátaival még pózoltak is egyet egy parkolóban egy luxusautó mellett, miközben fegyvert tartottak a fejük fölé. Bár sokan kritizálták a történtek miatt, Chris soha nem kért bocsánatot a jelmezválasztása miatt.

Chris Brown tévesen úgy gondolta, vicces, ha terroristának öltözik
Fotó: Profimedia

Scott Disick sejkként

Amíg Scott Disick is a Kardashian-család tagja volt Kourtney Kardashian párjaként, természetes volt, hogy a halloweeneket is együtt töltötték. Az ilyen alkalmakat mindig nagy médiafigyelem övezte, de amit máig is sokan emlegetnek, az a 2014-es jelmeze. Amikor a saját Instagram-profilján osztott meg egy fotót róla, még viszonylag tűrhetően is fogadta a nagyközönség, de amikor Khloé Kardashian posztolt egy fotót vele „Sheik P***y” felirattal, amint fekete macskának öltözve pózol mellette, egyből özönleni kezdtek a negatív kritikák.

Scott Disick sem érzi ezt a halloweent
Fotó: Instagram

Kate Hudson szektatagként

Kate Hudson 2018-ban úgy döntött a barátaival, hogy a Netflix abban az évben megjelent dokumentumsorozatának, a Wild Wild Countrynak szereplőit kelti életre. A problémát pedig érthető módon az okozta, hogy a sorozat egy komoly, valós konfliktust dolgoz fel, amely az első bioterror cselekményhez és egy hatalmas lehallgatási botrányhoz vezetett az Egyesült Államokban. Ennek tükrében tényleg egyáltalán nem csoda, hogy sokan sértőnek találták a színésznő és barátai választását.

Kate Hudson szektákkal poénkopott 2018-ban
Fotó: Instagram

5 sztár, akinek egy horrorfilmmel indult a karrierje, és nem is gondoltad volna

5 sztár, akinek egy horrorfilmmel indult a karrierje, és nem is gondoltad volna

Kenya Moore indiánként

Több híresség, köztük Ellie Golding, Nicky Hilton és Pamela Anderson is rengeteg negatív kritikát bezsebelt már azért, mert halloweenkor úgy döntött, őslakosnak öltözik. De talán egyikükre sem zúdult annyi harag, mint Kenya Moore-ra, amikor 2021-ben egy indián fejdíszt viselt. Ami azonban dicséretes, hogy Kenya komolyan is vette a kapott véleményeket, és bocsánatot kért a rosszul elsült mutatványáért.

Forrás: mirror.co.uk

Ha még jobban ráhangolódnál a halloweenre:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

„Életünk egyik legboldogabb időszakát éltük meg ezen a csodás helyen" - Dobó Ági különleges fotósorozatától leesik az állad

„Életünk egyik legboldogabb időszakát éltük meg ezen a csodás helyen" - Dobó Ági különleges fotósorozatától leesik az állad

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Teszteltük a Scholl talpbetétjeit és le vagyunk nyűgözve – minden alkalomra van külön típus (x)

Teszteltük a Scholl talpbetétjeit és le vagyunk nyűgözve – minden alkalomra van külön típus (x)

Fakó az arcbőröd? Megsúgunk egy trükköt: ettől fog egészségesen ragyogni (x)

Fakó az arcbőröd? Megsúgunk egy trükköt: ettől fog egészségesen ragyogni (x)

Hihetetlen, de a stressz ennyire durván megzavarja a menstruációs ciklust (x)

Hihetetlen, de a stressz ennyire durván megzavarja a menstruációs ciklust (x)

Így spórolhatsz a legtöbbet a Glamour-napok alatt (x)

Így spórolhatsz a legtöbbet a Glamour-napok alatt (x)