Szívszorító oka van a Pedro Pascal védjegyévé vált vörös szőnyeges póznak

Pedro Pascal, a The Last of Us színésze nem véletlenül érinti meg olyan sokszor a hasát a vörös szőnyegen
Pedro Pascal, a The Last of Us színésze nem véletlenül érinti meg olyan sokszor a hasát a vörös szőnyegen
Fotó: Getty Images /Leon Bennett / Stringer

Ez is érdekelhet

Egy debreceni panelból költöztek vidékre, nehéz volt, de így lett teljes az életük

glamour plusz ikon Egy debreceni panelból költöztek vidékre, nehéz volt, de így lett teljes az életük

2025. május 26.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A lazaság jelképe is lehetne, aki 50 felett vált igazán izgalmassá Hollywoodban: Pedro Pascal úgy lett az internet apukája, hogy közben kategorikusan kijelentette, nem akar édesapa lenni, gondoskodása viszont ettől függetlenül is messzire elér: támogatja online térben bántalmazott kollégáit, felszólal a rendszerszintű rasszizmus, homofóbia és úgy általában az igazságtalanág ellen, miközben sorra bontja le a toxikus maszkulinitás bástyáit.

Például azzal, hogy Pedro Pascal nyíltan és szégyenkezés nélkül beszél a mentális egészségét érintő problémákról, mint például a szorongásról. Ha nincs színésztársa, Bella Ramsay, talán sosem derül ki (egyébként a vörös szőnyeg kellős közepén, több tucat fotós előtt), miért ér A Mandalóri és a The Last of Us sztárja olyan gyakran a hasához.

A nagyon emberi jelenet még 2023 áprilisában játszódott le, amikor a vörös szőnyegen pózolva az akkor 19 éves Bella arra lett figyelmes, hogy Pascal felveszi az akkorra már ikonikusan rá jellemző pózt, majd megkérdezte, mégis mi az oka, mire a színész a következőt válaszolta: Mert pont itt érzem a szorongást.

Azon túl, hogy ez a gesztus és a mögötte lévő nagyon nyílt kommunikáció csak ráerősített Pedro Pascal egy közülünk típusú, nagyon szerethető hétköznapiságára, az internetezők azért is méltatták, hogy a The Last of Us sztárja pont az ilyen kaliberű megjegyzéseivel bontja le a gátat a férfiak számára, megteremtve az alapot, hogy végre nyíltan beszéljenek az érzéseikről és az őket ért nehézségekről, mint a szorongás, a gyász vagy a veszteség. Sőt többen is megjegyezték, hogy a színész épp a sebezhetőségének vállalásával bizonyítja erejét.

true
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Néha külön alszol a pasidtól? Nem biztos, hogy a kapcsolat vége az alvásválás (x)

Néha külön alszol a pasidtól? Nem biztos, hogy a kapcsolat vége az alvásválás (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)