Minden éjjel ugyanakkor ébredsz fel? Ez a magyarázat rá a tudomány szerint
Nagyon bosszantó, ha a hajnali órákban felébredünk, az pedig különösen frusztráló, ha vissza sem tudunk aludni utána. Te is folyton ugyanabban az órában riadsz fel? Szakemberek szerint ez nem véletlen.
Ezeket láttad már?
- Az éjszakai, ugyanabban az órában történő ébredés gyakori jelenség, amelyet biológiai és viselkedési tényezők is okozhatnak.
Az alvásszakértők szerint a biológia és a viselkedés alapvető törvényei miatt sokkal gyakoribb, mint gondolnánk, hogy minden éjjel ugyanabban az időben ébredünk fel. Nézzük, milyen okai lehetnek ennek!
Épp két alvási ciklus között vagyunk
A szakemberek megnyugtatnak, mindannyian felébredünk egy rövid időre az alvási ciklusok között, amelyek körülbelül 90 percig tartanak, és ezeket általában észre sem vesszük, rögtön visszaalszunk - mondta el a SELF magazinnak Shelby Harris klinikai pszichológus.
Az éjszaka előrehaladtával azonban nő annak a kockázata, hogy a ciklusok között ébren maradunk. Ha időben ágyba kerültünk, akkor hajnali 2 vagy 3 óra körül már túl vagyunk az alvásigényünk jelentős részén, vagyis a természetes alvási késztetésen, ami azt jelenti, hogy nem biztos, hogy olyan könnyen átlépünk a következő ciklusba.
Történik valami zavaró dolog
A környezetünkben bekövetkező változások is felébreszthetnek bennünket úgy, akár egy óramű. Lehet, hogy fény vagy zaj szűrődik be a szobánkba, vagy a partnerünk minden reggel körülbelül ugyanabban az időben kezd el mozogni vagy horkolni. Vagy talán akkor lesz túl meleg a takaró alatt. „A testhőmérséklet természetesen emelkedni kezd a kora reggeli órákban, jelezve az ébredést, így egy túl melegnek érzett helyiség előidézheti a korai ébredést” – mondja Angela Holliday-Bell alvásszakértő.
Rossz hír az éjszakai baglyoknak, brutális dolgokat tesz a szervezettel a kései lefekvés
Rossz az alvási higiéniánk
Az alvás előtti rossz szokások miatt az alvás felületessé válhat, ami miatt könnyen felébredhetünk. Ha lefekvés előtt három órával alkoholt vagy nyolc órával előtte koffeint fogyasztottunk, az megzavarhatja a pihentető alvási fázisokat – mondta Dr. Harris. Ha közvetlenül lefekvés előtt folyadékot fogyasztunk, felébredhetünk, hogy pisilnünk kell. Bizonyos étkezési szokások is felelősek lehetnek ezért: a vércukorszint körülbelül ugyanabban az időben csökkenhet, ha túl sokáig nem eszünk lefekvés előtt, de egy nagy étkezés közvetlenül lefekvés előtt szintén elébreszthet a gázképződés vagy a savas reflux miatt.
Minden nap ugyanazt tesszük, amikor felébredünk
Lehet, hogy akaratlanul is megerősítjük a mintát: „Ha minden éjjel ugyanabban az időben ébredünk, majd megnézzük a telefonunkat, felkapcsoljuk a villanyt vagy valami stimuláló tevékenységet végzünk, az agyunk elkezdheti ezt az időpontot az ébrenléttel társítani” – mondta Dr. Holliday-Bell. Így egyre valószínűbbé válik, hogy minden éjszaka ugyanabban az időben nyitjuk ki a szemünket.
Mit tehetünk ellene?
Először is tudnunk kell, hogy az éjszakai felébredés nem feltétlenül jelent problémát. Ha nem aggódunk miatta, az nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy könnyebben visszaaludjunk. Abban a pillanatban próbáljuk meg kerülni a telefon használatát vagy bármilyen más tevékenységet, amely felpörgetheti az agyunkat.
A jövőbeli éjjeli ébredések elkerülése érdekében a szakemberek azt javasolják, hogy tartsuk hűvösen a szobát, keressünk olyan ágytakarót, amely légáteresztő anyagból, például pamutból készült. Csökkentsük az esti italfogyasztást és a délutáni koffeinfogyasztást, gondoskodjunk arról, hogy a szobánk sötét és csendes legyen, és alakítsunk ki következetes levezetési rutint.
Ha semmi nem segít, akkor pedig forduljunk orvoshoz. Ritka esetekben ezek az ébredések olyan állapotokhoz köthetők, mint az alvási apnoé vagy a pajzsmirigy-túlműködés. Orvosunk pontosan meghatározhatja a problémát és segíthet rajtunk.