3 hónapig naponta szedtem a magnéziumot, de erre még én sem számítottam
Mostanában rengeteget hallani a magnézium pozitív hatásairól - első sorban arról, hogy elősegíti a pihentető alvást és csökkenti a szorongást. Most a német GLAMOUR magazin szerkesztője, Melanie Paukner úgy döntött, leteszteli, mit tapasztal, ha három hónapon keresztül minden egyes nap beszedi az étrend-kiegészítőt.
Ezeket láttad már?
„Amikor néhány hónappal ezelőtt elmentem a háziorvosomhoz, hogy megkérdezzem, mi segíthetne a fáradtságomon és az alvásproblémáimon, azt mondta nekem: 'Egy kis magnézium nem ártana'. És igaza volt” - kezdte a történetét Melanie.
Ez az orvosi tanács adta meg számára a kezdőlöketet ahhoz, hogy elkezdje szedni a magnéziumot, ami a TikTokon is elképesztően felkapott étrend-kiegészítőnek számít az életmód influenszerek körében.
Még Gwyneth Paltrow is esküszik a jótékony hatásaira. „Szerintem a magnézium egy remek kiindulópont. Soha nem fog ártani. Mindannyian magnéziumhiányosak vagyunk valamilyen mértékben. És nagyon hasznos lehet” - árulta el korábban a The Hollywood Reporter című lapnak.
Sőt, a tudomány is elismeri a testünkre gyakorolt jótékony hatását: Egy friss, 2024-es tanulmány például „közvetlen összefüggést talált a vér alacsony magnéziumszintje (kevesebb mint 18 mg/l) és a fokozott DNS-károsodás között”.
5 étrend-kiegészítő, amit minden nőnek szednie kellene 40 év felett
Milyen előnyei vannak a magnéziumnak?
Bár a magnézium alvásra vagy stresszre gyakorolt pozitív hatásairól már biztosan hallottál, előfordulhat, hogy nem vagy tisztában az összes előnyével.
- Támogatja a szív- és érrendszer egészségét
- Fokozza az izomregenerációt
- Pozitív hatással lehet az energiaszintre
- Támogatja az idegrendszert
- Segít ellazulni és megbirkózni a stresszel
Hogyan vezessük be a magnéziumot az étrendünkbe?
Bár a magnézium az élelmiszerekben is megtalálható, étrend-kiegészítő formájában is beszedhetjük. A Német Táplálkozástudományi Társaság szerint a 19-65 év közötti nők számára 300 mg, a 19-65 év közötti férfiak számára pedig 350 mg a napi ajánlott mennyiség.
Ha rendszeresen eszel lencsefőzeléket, vagy lenmagot keversz a reggeli müzlidbe, máris sokat tettél a megfelelő mennyiségű magnéziumbevitelért, de a zöld leveles zöldségek és a halak szintén bőségesen tartalmazzák az ásványi anyagot - írja Melanie, de mivel ő ezeket nem igazán kedveli, az étrend-kiegészítő tabletta mellett döntött.
Három hónapon keresztül minden nap magnéziumot szedett, ez történt a testével
Bár kissé szkeptikus volt, belevágott az emberkísérletbe, és három hónapon keresztül minden este magnéziumot szedett. „Azt reméltem, hogy jobban alszom tőle, a segítségével elkerülhetem a sportolás utáni izomfájdalmat és energikusabb leszek” - fogalmazott. Leszögezte, hogy a kulcs a türelemben rejlik, mivel körülbelül egy hónapba telik, mire a magnézium hatás megmutatkozik a gyakorlatban.
„A 30. nap körül vettem észre, hogy három éjszakán keresztül jobban aludtam, mint korábban. Nemcsak, hogy sokkal gyorsabban elaludtam, mint máskor, hanem végig is aludtam az éjszakát, ami szokatlan volt számomra.” Mielőtt elkezdett magnéziumot szedni, legalább fél órába telt, mire sikerült elaludnia, valamint az éjszaka folyamán legalább egyszer biztosan felébredt.
6 vitamin, amit soha, semmilyen körülmények között ne szedj kávé mellett
A 30. nap után napról napra sokkal kipihentebbnek éreztem magam. Nem akarok folyton szundikálni, és amint felébredek, azonnal fel is kelek. Sportolás után is gyorsabban regenerálódok, és gyorsabban visszanyerem a teljes energiaszintemet
- árulta el Melanie, majd hozzátette, hogy három hónap elteltével a magnézium még mindig jó hatással van az alvására, és továbbra nem szeretné nélkülözni.
Azoknak, akik ki szeretnék próbálni az étrend-kiegészítő rendszeres szedését, azt tanácsolja, hogy előzetesen mindenképp konzultáljanak az orvosukkal.
Forrás: glamour.de