„Még csak az ölében ültem, amikor már el is élveztem - és később sem került elő a pénisze"
Számtalan nő hiszi azt, hogy valami baj van vele, amiért nem tud akkor elélvezni, amikor a párja, és ez komoly frusztrációt okoz, esetleg önértékelési zavarokat is. Mit lehet tenni ilyen helyzetben? PoliLili cikke ebben segít.
Ezeket láttad már?
Hollywood szerint így néz ki az igazán jó szeretkezés: a mindent elsöprő vágy eredményeképp hamar megszületik a behatolás, ami elhozza a közös orgazmust. Mivel gyakorlatilag semmilyen szexuális nevelésben nem részesülünk, a filmek alapján ítéljük meg a saját intim életünket. Így aztán, ha egy férfi és egy nő nem egyszerre élvez el, joggal lehet nagy az ijedtség, hogy valami nagy baj van velük, hisz eltérünk a „normálistól”.
Miért nincs orgazmusom?
Szexedukátorként sokszor kapom ezt a kérdést azoktól a bátrabb nőktől, akik szeretnének javítani a szexuális életükön. Ők kivétel nélkül mind azt gondolják, hogy elromlottak, valami nagy baj van velük. Természetesen léteznek olyanok is, akiknek valamilyen egészségügyi problémája van, de a többség valójában téved, amikor azt feltételezi, rosszul működik a teste. A valóság az, hogy pusztán behatolás által elélvezni nem könnyű és egyáltalán nem megy mindenkinek. Ez nem egy alapból beépített készségünk. Nem igaz az sem, hogy ha nem akkor jutunk el a csúcsra, amikor a párunk is, akkor nem vagyunk igazi nők.
Csak hüvelyi ingerlésen keresztül elélvezni a nők többségének (még) nem megy. Tanulható, de többen vannak azok, akinek ez pusztán nem elég ahhoz, hogy elélvezzenek. Azaz, ha neked sem elég, akkor tulajdonképpen teljesen normális vagy. Szerencsére létezik egy egyszerű módszer, ami által a legtöbb nő sokkal könnyebben eljut a csúcsra behatolás közben: ha ő, a partnere, vagy egy játékszer a csiklóját is izgatja.
Szükség van a csiklóra!
A klitorisz egy olyan szerv, ami a tudomány mai állása szerint semmi másra nem való, csak a gyönyörre. Már a csikló makkján is sokkalta több idegvégződés található, mint a péniszen. A hüvely viszont nincs így megáldva. Csak behatolás által gyönyört megélni sokkal nehezebb műfaj, mondhatni haladó feladat, ami tanulható. Behatoláskor a pénisztulajdonos könnyebben él át kéjt, mint a vagina gazdája. Így aztán nem egyszerű összehangolni azt, hogy a szeretkező pár mindkét tagja pont egyszerre jusson el arra az izgalmi szintre és lelki nyitottságra, ahol már átélhető az orgazmus. Létezik azonban egy „kapaszkodó”, ami segíthet „kiegyenlíteni a küzdelmet”. A szeretkezések többségénél igaz, hogy ha nem csak a hüvelyt „döfködik”, hanem a csiklót is izgatják, a nő sokkal könnyebben „tartja a tempót” a férfival: vagyis jobban élvezi a szeretkezést és könnyebben eléri az orgazmust.
Nincs semmi gond azzal, ha simogatod magad szeretkezés közben!
Nem egy kliensem osztotta meg velem, hogy nem meri izgatni magát szex közben. Félnek, hogy ezzel megbántják a párjukat, hogy azt kommunikálják ezzel a férfi felé, nem elég jó partner, nem elég, amit csinál. Gyakori az is, hogy nagy gátlás van a nőn az öngyönyörszerzésen, azt hiszi, ha magához ér, az ördögtől való dolog. Nem is csoda, hiszen évszázadokig azt prédikálták nekünk, hogy a maszturbálás szörnyű deviancia. Szoronghatnak amiatt is, hogy milyen látványt nyújtanak, miközben élvezkednek. Nos, erre könnyen tudok válaszolni: valószínűleg fantasztikusat!
Én is sokáig izgultam, mit szól hozzá a párom, ha meglátja, hogy a csiklómhoz érek. Évekig szorongtam emiatt! Nagy megkönnyebbülés volt, amikor kiderült, hogy a férfiak többsége bizony elképesztő szexinek találja, ha a párja örömet szerez saját magának.
Freud tehet róla
Talán a világ egyik legsikeresebb véleményvezére volt Freud. Sok elméletéről derült ki utólag, hogy tévedett, viszont sajnos a mai napig élnek a tőle örökölt tévhitek. Többek között határozottan állította, hogy a behatolás útján elért hüvelyi orgazmus „az igazi”, az a felnőtt típusú gyönyör, míg a csiklóorgazmus csak valami gyermeki, másodrendű dolog.
Állításainak még ma is a hatása alatt állunk és hisszük azt, hogy csakis a közösen átélt orgazmus az igazi. Az a pár, akinek ez nem sikerül, kudarcnak éli meg a szexet, holott könnyen lehet, ha nem létezne a fejükben az a gondolat, hogy együtt kell eljutni a csúcsra, fantasztikus szeretkezésben lenne részük. Ha nem létezne ez az elvárás, egyszerűen tudnák élvezni azt, amihez kedvük van, és nem azt keresnék, mi által felelhetnek meg „a normális szexnek”.
Lehet máshogy is csinálni!
Amikor életem egyik legkedvesebb szeretkezéséről meséltem pár barátomnak, rám csodálkoztak. Nem értették, hogy mondhatom azt, hogy szexeltünk, amikor nem is járt bennem a párom pénisze. Pedig én imádtam az együttlétünk minden pillanatát! Sokáig cirógatott, játszott a testemmel a vulvám érintése nélkül, ami nem csak, hogy nagyon izgató érzés volt, de azt éreztem, rajong értem és minden rezdülésemre tisztelettel és izgatottsággal figyel. Még csak az ölében ültem, amikor már el is élveztem. Sok-sok szünetet tartottunk közben, volt idő nevetgélni, beszélgetni, pihenni, töltődni, inni, majd újra, meg újra folytattuk.
Nem volt célja a szeretkezésnek, nem kellett sehova eljutni, egyszerűen csak élveztük, ami történik, mint két szűz fiatal, akik most kezdik felfedezni egymás testét. Semmi sem tudta volna jobbá tenni ezt a szeretkezést, úgy volt tökéletes, ahogy megtörtént! Pedig nem volt közös orgazmusunk, egy sem.
PoliLili felnőtteknek szóló szexedukációs tevékenységével már nem csak az Ébredő Szexualitás blogon és YouTube csatornán találkozhatsz, hanem itt, a Glamourban is! Ingyenes webinárjaira itt tudsz jelentkezni.
A testtudatosság segít, hogy jobb legyen a szexuális életed
- 5 tény a csiklóról, amit csak kevesen ismernek
- Tévhit, hogy a párod péniszétől kell elélvezned
- Tudtad, hogy a G-pontodon kívül van C- és A- pontod is? Így találhatod meg őket