előfizetésem
Hírlevél
Imádják a budapestiek a tatár fotós képeit, aki úgy mutatja meg a várost, mint senki
Bulat Khaziev számára az őszinteség Budapest leginkább megkapó tulajdonsága. Ideköltözése pillanatától fogva érzi a város természetes lüktetését, csodálja és örökíti meg lakóit, munkásságát pedig lassacskán nagyvárosnyi ember követi Instagramon. A tatár származású művésszel inspirációról, beilleszkedésről és arról beszélgettünk, hogyan lát minket, magyarokat a kamera lencséjén keresztül.
Bulat ódzkodik Budapest képeslapokról ismert területeitől, a nyolcadik és tizenharmadik kerület viszont mostanra a szívéhez nőtt. Bár a magyar nyelv még gyakran kihívások elé állítja, kezdettől fogva megközelíthetőnek érzi a magyarokat: elmondása szerint nemcsak a város, hanem az emberek is ugyanolyan könnyedén fogadták be maguk közé.
Ha valaki még sosem látta volna a fotóidat, videóidat, hogyan írnád le neki a saját szavaiddal?
Realistaként jellemezném magam: a képeimmel és a videóimmal a valóságot szeretném megmutatni. Persze, a zenével és más, filmes eszközökkel talán viszek a felvételekbe némi érzelmet, de az alapvető ökölszabály az, hogy megörökítsem, ami körülöttem történik.
Sokan felrótták már nekem, miért csak a szép pillanatokat és a látványos képkockákat dokumentálom. Való igaz, mindig arra törekszem, hogy az emberek jó oldalát mutassam meg. Szerencsére nincs nehéz dolgom; egy másik országból érkezve (Bulat tatár származású, Kazanyban nőtt fel, – a szerk.) teljes magabiztossággal mondhatom, hogy a város és az itt élő emberek is mindig a pozitív arcukat mutatják nekem. A felvételeimmel ezt a meleg, bensőséges hangulatot próbálom visszaadni!
A közgazdász, aki megmentette a Városliget ikonikus helyét az enyészettől
Mi az, ami miatt Budapest vizuálisan különösen izgalmas számodra?
Számos európai nagyvárosban jártam már, de Budapest teljesen különbözik tőlük. Amikor megérkeztem, elfogott az érzés, hogy szeretnék megmutatni mindenkinek mindent. Soha nem éreztem korábban ehhez foghatót! Budapestnek a tökéletlensége a legnagyobb értéke.
Amikor ideköltöztem, eleinte a Corvin-negyednél laktam, a szívemhez nőtt a nyolcadik kerület: imádtam hosszú sétákat tenni a kis utcákban. Ez – egyúttal – a kedvenc tulajdonságom is Budapestben. A többi nagyvároshoz képest itt nincsenek beláthatatlan utcák, így egy hosszú, délutáni séta közben könnyedén érzi azokat magáénak az ember. Mintha az utcák egyszerre tartoznának mindenkihez, azokhoz, akik átkelnek rajtuk és azokhoz, akik lakják. Ez furcsán otthonosnak hat, különösen egy fővároshoz képest.
Milyen budapesti karakterek, gesztusok, hétköznapi szokások ragadják meg legyakrabban a figyelmed?
Ha valaki végigpörgeti a videóimat, láthatja, hogy az időseket és a fiatalokat szeretem leginkább filmezni. Egész egyszerűen azért, mert ez a két korosztály allűrök nélkül képes megmutatni az érzelmeit, nem játszanak szerepeket... Sokkal őszintébbnek érzem a reakcióikat.
Az is nagyon tetszik, ahogy az idősebb emberek öltözködnek. Gyakran látok elegáns, stílusos nőket és férfiakat Budapesten, akiknek az öltözékében van egyfajta különleges, régimódi sikk. Rajtuk keresztül szeretem leginkább megmutatni a város hétköznapi életét. Nem igazán vonz a turistákkal teli belváros, szívesebben sétálok a központtól távolabb.
Amikor ideköltöztél, volt olyan előzetes elképzelésed Magyarországról vagy a magyarokról, amelyeket a személyes tapasztalataid teljesen átírtak?
Természetesen volt előzetes tudásom Magyarországról, mielőtt ideköltöztem: elsősorban kelet-európai országként gondoltam rá. Úgy képzeltem, a kultúrája inkább Kelet-, mint Nyugat-Európához áll közel. Miután megérkeztem, rájöttem, hogy sokkal inkább nyugat-európai életérzés jellemzi: az emberek nyugodtabb tempóban élnek. Tapasztalataim szerint igyekeznek élvezni a mindennapokat.
trueGaléria
Mennyire könnyű kapcsolatokat kialakítani Magyarországon? Könnyű közel kerülni a magyarokhoz, vagy ehhez idő és türelem kell?
A nulladik pillanattól kezdve mindenki rendkívül nyitott volt felém, soha nem tapasztaltam idegenellenességet. Mindenki udvariasan, kedvesen, jóindulatúan viszonyult hozzám. Számtalanszor megfordultam különböző hivatalokban, amikor az okmányaimat intéztem, de ott sem tapasztaltam kellemetlen bánásmódot, rosszindulatot.
Egyedül nyelvi akadályokba ütközöm néha, ebben a tekintetben nehezebb a dolgom, hiszen nem mindenki beszél angolul. Mégis, valahogy mindig sikerül megtalálnunk a módját annak, hogy megértsük egymást. Tegnap például a bankban jártam, ahol az ügyintézők nem beszéltek angolul. Elővették a fordítóprogramot, aztán angolul beszélő kollégát hívtak az asztalhoz; mindent bevetettek, hogy megértsük egymást! Végül közösen sikerült megoldanunk azt a problémát, ami miatt bementem.
Több mint három éve laksz a fővárosban. Még mindig „kívülállóként” figyeled Budapestet, vagy bizonyos értelemben már belülről látod?
Budapest egyértelműen a második otthonommá vált. Amikor hazautazom a szülőhazámba, tűkön ülve várom, hogy visszatérhessek ide. Azt persze nem állítanám, hogy három év után bennfentes lennék, ugyanakkor biztos, hogy évről évre egyre inkább megismerem a magyarokat.
Nemrég realizáltam, hogy elérkezett az ideje annak, hogy megtanuljak magyarul, mert a magyar nyelv ismerete nélkül nem tudok igazán közel kerülni az emberekhez. Időnként magyar zenészekkel dolgozom együtt, és érzem, hogy vannak köztünk bizonyos nyelvi akadályok. Ők természetesen magyarul beszélgetnek egymással (ami így van rendjén), de én is szeretnék bekapcsolódni ezekbe a beszélgetésekbe! Egyelőre tehát még nem nevezném magamat teljesen helybélinek, de az biztos, hogy sokkal inkább az vagyok, mint a kezdetek kezdetén.
Az a tapasztalatod, hogy a helyiek gyakran kevésbé látják szépnek vagy érdekesnek Budapestet, mint te. Szerinted mit nem veszünk már észre a saját városunkból, amit te igen?
Először is úgy gondolom, hogy a magyarok méltán lehetnek büszkék a fővárosukra, ugyanakkor azt is értem, miért kritikusak Budapesttel szemben. Valószínűleg azért mondják néha, hogy nem kedvelik a várost, mert szeretnének javítani rajta: főképp arra fókuszálnak, min lehetne fejleszteni. Természetesen közrejátszhat ebben az is, hogy egész életükben itt éltek, és nincs lehetőségük más városokkal összehasonlítani.
Sok barátom él Európa különböző nagyvárosaiban. Amikor egy hétvégére Budapestre látogatnak, egyiküktől sem hallottam még soha, hogy rossz hely lenne. Épp ellenkezőleg! Mindannyian gyönyörűnek találják és nagyon szeretik.
Másfél órányi Bridgerton-életérzés a pesti belvárosban, ez a Károlyi-Csekonics-palota
Mit „tud” Budapest, amit a többi nagyváros nem?
Párizsban is készítettem már felvételeket, de megfordultam Barcelonában és Bécsben is. Utóbbi például számomra túlságosan tiszta és rendezett. Emiatt valahogy kevesebb érzelmet vált ki belőlem, mint Budapest. Itt sokféle érzés vesz körül, nem beszélve a pezsgő kulturális életről, amely nemcsak a fiataloknak, hanem az idősebbeknek is ugyanúgy kínál programlehetőségeket. Úgy érzem, van valami közös bennem ezzel a várossal. Értem és érzem a hangulatát.
Hogy írnád le ezt az érzést?
Budapest számomra egy olyan hely, ahol az ember nyugalomra lel. Itt úgy lehet élvezni a hétköznapokat, hogy nem kell folyton aggódni valami miatt. Van a városnak egyfajta mély nyugalma, és én is ezt érzem, amikor itt vagyok. Nagyon szeretem a mindennapi rutinomat is: reggelente elmegyek kávézni, napközben pedig rendre betérek a környék kisebb kávézóiba. A szülővárosomban ez nem igazán része a mindennapi életnek, itt viszont nagyon megszerettem ezeket a szertartásokat! Amikor beülök ezekre a helyekre, sok olyan embert látok, aki hozzám hasonlóan egyszerűen csak élvezi ezt a nyugodt, hétköznapi hangulatot. Időnként őket is megörökítem a felvételeimen.
Mik a terveid a jövőre nézve?
Nehéz kérdés, mert rengeteg ötletem van! A következő projektem során szeretnék budapesti művészekkel együttműködni. Egyelőre még csak az ötletek kidolgozásánál tartok, de például szívesen látnék egy operaénekest, aki egyszer csak énekelni kezd egy népszerű tér kellős közepén, a járókelők között, én pedig megörökíteném az előadást, és az emberek spontán reakcióit. Egy másik víziómban egy férfi balett-táncos lenne a főszereplő, aki az utcán perdülne táncra, én pedig felvenném az előadást. Szeretnék minél több kreatív embert gyűjteni magam köré, akikkel közösen gondolkodnék arról, hogyan mutassuk meg az embereknek Budapest különböző arcait.
