előfizetésem
Hírlevél
Az első magyar női pszichológus a gyermeklélektan úttörője volt, mégis elfelejtették
A pszichológia történetét hajlamosak vagyunk néhány ikonikus név köré rendezni, mintha a tudomány fejlődése kizárólag nagy hatású férfi gondolkodók egymásra épülő felismeréseinek sorozata lenne. Itt van Freud, Jung, Lacan, de hol vannak a nők? Mert nélkülük ma egészen másképp gondolkodnánk az emberi lélekről. Köztük is kiemelkedik Hermann Alice, aki a magyar gyermeklélektan úttörő alakja, akit mégis alig ismer a szélesebb közönség. Munkássága izgalmas, egyszerre tükrözi a kor tudományos forrongását és azt a kitartást, amellyel érvényesült egy alapvetően férfiak által uralt világban.
Amikor Hermann Alice a 20. század első évtizedeiben a pszichológia felé fordult, a tudományág még csak kereste a saját határait. A kutatók egy része a tudat működését próbálta feltérképezni, mások a viselkedést vizsgálták, de a gyermekek lelki fejlődése még periférikus témának számított. A gyerekekről sokáig egyébként is úgy gondolkodtak, mint kis felnőttekről, akiknek gondolkodása csupán mennyiségileg különbözik az idősebbekétől.
Hermann Alice azonban hamar felismerte, hogy ez a szemlélet amellett, hogy leegyszerűsítő, félrevezető is. Megfigyelései során arra jutott, hogy a gyermeki gondolkodás sajátos törvényszerűségek szerint működik, és nem érthető meg pusztán a felnőtt logika kicsinyített másaként.
Játék közben tett új felfedezéseket
Ez a felismerés radikálisnak számított a maga idejében, ami gyorsan terjedt a szakmai berkekben. Hermann Alice ugyanis következetesen bizonyította, hogy a gyermekek saját belső világot építenek fel, amelynek megértéséhez empátiára és türelemre van szükség. Nem elégedett meg azzal, hogy laboratóriumi körülmények között vizsgálja a fejlődést, ő a mindennapi élet felé fordult. Figyelte a gyerekeket játék közben, beszélgetett velük, és komolyan vette azokat a látszólag jelentéktelen megnyilvánulásokat is, amelyeket más pszichológusok figyelmen kívül hagytak. Ez volt a kulcs a gyermeki gondolkodás megértéséhez.
Évtizedekkel előzte meg a szexuális forradalmat ez a provokatív magyar írónő
Kutatásainak egyik központi eleme a játék szerepének újraértelmezése volt.
A korábbi felfogásokkal szemben nem tekintette a játékot puszta időtöltésnek vagy fölösleges energiák levezetésének, mert szerinte a játék a gyermek egyik legfontosabb tanulási formája, amelyben egyszerre jelenik meg a képzelet, a szabályalkotás és az érzelmi feldolgozás. A gyerekek játék közben utánozzák a felnőtteket, miközben saját szabályrendszereket hoznak létre, kipróbálják a szerepeket, és feldolgozzák a környezetükből érkező hatásokat. Ez a megközelítés ma már a modern pedagógia alapvetései közé tartozik, de gondolhatjuk, hogy Hermann Alice idejében, az 1900-as évek első felében úttörő gondolatnak számított.
Ő tette le a kötődéselmélet alapjait
De fontos volt számára a szülő-gyermek kapcsolat kérdése is, amivel végképp beírta magát a nagy újítók sorába. Már akkor hangsúlyozta az érzelmi biztonság jelentőségét, amikor ez a fogalom még nem volt része a közgondolkodásnak. Úgy vélte, hogy a gyermek fejlődése nem választható el attól a kapcsolati hálótól, amelyben él, és hogy a szeretetteljes, stabil környezet alapvető feltétele az egészséges személyiség kialakulásának.
Ebben a tekintetben gondolatai megelőlegezték a később széles körben ismertté váló kötődéselméleti megközelítéseket, amelyek ma már a pszichológia és a neveléstudomány egyik alapját képezik. Mindezek ellenére Hermann Alice neve nem vált a nemzetközi pszichológia meghatározó hivatkozási pontjává. Ennek pedig több oka van. Egyrészt nőként egy olyan korszakban dolgozott, amikor a tudományos élet kapui csak résnyire voltak nyitva a nők előtt, a publikációs lehetőségek, a szakmai kapcsolatok és az intézményi háttér mind korlátozottabbak voltak számára, mint férfi kollégái számára.
Másrészt a magyar tudományos élet földrajzi és nyelvi elszigeteltsége is hozzájárult ahhoz, hogy eredményei ne jussanak el szélesebb nemzetközi közönséghez. Mi több, a történelem sem kedvezett neki. A 20. század első felének politikai és társadalmi megrázkódtatásai, a háborúk, a rendszerváltások, az állandó ideológiai nyomás mellett nehéz volt tartós és nemzetközileg is látható életművet felépíteni. Így fordulhatott elő, hogy miközben más országokban hasonló gondolatokat megfogalmazó kutatók világhírre tettek szert, Hermann Alice munkássága jórészt a hazai szakmai közegben maradt ismert. Ez azonban nem jelenti azt, hogy hatása ne lenne jelen a mai napig. Éppen ellenkezőleg.
A feminista pszichiátria úttörője volt Karen Horney, aki hülyét csinált Freudból is
Mi lenne ma a gyerekekkel Hermann Alice nélkül?
Az első magyar női pszichológusnak számos olyan alapelvet köszönhetünk, amelyet ma a gyermekközpontú nevelés és a modern pszichológia természetesnek vesz. A szemlélet, amelyben a gyermeket passzív befogadó helyett aktív, értelmező lényként kezeli mára normává vált. Ugyanígy az érzelmi biztonság hangsúlyozása, a játék jelentőségének felismerése és a kapcsolatok szerepének kiemelése mind olyan elemek, amelyek ma is meghatározzák a pedagógiai és pszichológiai gyakorlatot.
Így aztán a gyermeklélektan magyar hagyományai között kiemelt hely illeti meg őt, és mert munkássága több, mint történeti érdekesség, ma is releváns gondolatforrás. Hermann Alice - akinek ma óvoda viseli nevét Sopronban - története tehát egyszerre szól tudományról és társadalomról, tehetségről és láthatóságról. Arról, hogy a felismerések önmagukban nem mindig elegendőek a hírnévhez, és hogy a tudományos kánon sokszor esetleges módon alakul.
De arról is, hogy az igazán fontos gondolatok nem tűnnek el nyomtalanul, csendben beépülnek a mindennapi gyakorlatba, formálják a gondolkodásunkat, és idővel újra felszínre kerülnek. És talán most érkezett el az a pillanat, amikor végre a szélesebb közönség is felismeri, milyen fontos szerepet játszott abban, ahogyan ma a gyerekekről gondolkodunk, hogy mennyi gyerek köszönheti neki azt, hogy a szülei hagyják gyereknek lenni.
