Egy hétig turistaként éltem a saját városomban, sok mindent tanultam belőle

Egy városban élve az ember felfedezi a környezetét, egy idő után tudja, milyen boltokat talált elérhető távolságban, hol lehet kikapcsolódni és hova kell mennie egy igazán jó kávéért, melyik éttermet érdemes választania, ha szülinapot vagy évfordulót ünnepelne. Ebben az otthonosságban, ahol már megvannak a jól bevált helyeink, van valami romantikus, ugyanakkor hajlamosak vagyunk belekényelmesedni az általunk ismert helyek hálójába. Nem észrevenni azokat az épületeket, tereket vagy éppen parkokat, amikre egykor rácsodálkoztunk. Most egy hétig turistaként éltem a saját városomban, hogy rájöjjek, miért is szerettem egykor bele.

5 éve költöztem Budapestre, ez éppen elég idő arra, hogy megunjam a várost. Ne nézzek ki az ablakon, amikor átmegyek az Erzsébet hídon, hisz már láttam a Gellért-hegy sziklás ormait számtalan alkalommal. Ne ámuljak el, ha belefutok egy utcai rendezvénybe, és tovább siessek a tömeget elkerülve. Azt mondjam, hogy ismerem, mint a tenyerem, pedig még nem is jártam az összes kerületében. Megéljem, hogy kedvenc helyeim bezárnak, majd új helyek nyitnak, amiket a szívembe zárhatok. Ezért érdekes is volt turistaként viselkedni egy hétig és új oldalairól megismerni a várost.

Ismert dolgok új köntösben

Hétköznapjaim során számtalan alkalommal elmentem olyan - első látszatra tipikus magyar - ételeket kínáló bisztrók, éttermek és cukrászdák mellett, amik újragondolták a hagyományos fogásokat. Nutellás lángos, szilvásgombóc-macaron, kürtöskalács fagylalttal és cukorszórással, egy tisztességes nagymama kitérne a hitéből, ha meghallaná, milyen újdonságokkal rukkolnak elő. A turisták egyértelműen nem érthetik, miért rémisztő számunkra ezekkel szembesülni, és örömmel kóstolják meg abban a hitben, hogy igazi magyar ízekkel találkoznak.

Így arra gondoltam, ez tökéletes bevezetője lenne a kísérletemnek, ha én is kitenném magam az újragondolt fogásoknak. Ehhez azonban nem kellett unortodox módra gyrossal töltött lángost ennem. A Városliget mellett, az Állatkert szomszédságában találhatunk egy kürtöskalácsozót, akik bár mernek kilépni a megszokott keretek közül, a hagyományos ízek előtt tisztelegnek, a Nutella kivételével, ami úgy látszik, a cikk ezen pontján átvette a hatalmat, és mindenhol megjelenik.

Ezen a kedves helyen akár összeállíthatjuk a saját, faszénen sült desszertünket, vagy hagyatkozhatunk az általuk kínált kombinációkra. Én egy kívülről fahéjas, belülről szilvalekvárral megtöltött kalácsot választottam, amit forrón kaptam kézhez, és lelkes segítőm nélkül nem tudtam volna egyedül elfogyasztani. Kétszer annyiba kerül, mint egy egyszerűbb változata máshol, de mivel most képzeletemben egy euróövezetből jöttem Nyugat-Európából, így ezt észre sem vettem.

Az élményről azt gondolom, hogy a hagyomány úgy marad életben, ha lehetősége és tere van megújulni.

Azt hittem, a nyárnál nincs jobb időszak Horvátországban, de óriásit tévedtem

Úgy látni a várost, ahogy még sohasem

A Duna Budapest központi eleme, a partján szebbnél szebb épületekkel, őszintén nem sok ehhez foghatót láttam már, pedig Európa legtöbb nagyvárosában megfordultam. A vízen főként a nyári időszakban, de az egész évben jelennek meg hatalmas turistahajók. Bár én nem indultam el egy kéthetes útra, úgy döntöttem, új szemszögből szeretném felfedezni a várost, úgy, ahogy legtöbbször csak az ide látogatók teszik, a vízről. Meglepően jó áron kínál több hajótársaság is egy-másfél órás hajóutakat.

Az én nagy vágyam volt, hogy mindenképp olyan időpontban menjünk, amikor az utazás elején még nappali fényben, a végén pedig esti kivilágításban láthatjuk a várost. A látvány mindenképp felizzította a szikrát, hisz egy új oldaláról láthattam meg az otthonom, amit egy ideje már képtelen voltam kedvelni, főként a tömegközlekedés okozta, Éhezők viadala szintű, napi szintű közelharc miatt. Most azonban távolról szemlélve romantikusabban tudtam rá nézni.