Megőrült a világ a Fehér Lótuszért – így robbantotta be a sorozat az új turisztikai trendet

2025. május 3.
A Fehér Lótusz újraírta az utazási térképet
A Fehér Lótusz újraírta az utazási térképet
Fotó: Northfoto

Vannak olyan desztinációk, amelyeket nemcsak azért favorizálunk, mert önmagukban is páratlan szépségűek vagy épp kulturálisan sokszínűek, hanem mert ott játszódnak kedvenc sorozataink, filmjeink. Sokan vágynak arra, hogy részesei lehessenek mindennek – hogy újra átéljék az adott film, sorozat hangulatát, a karakterek „élethelyzeteinek” hátterét. Na de mi van akkor, ha mind egyszerre érkezünk egy-egy ilyen helyszínre? Hogyan válik elsöprő erejű trenddé set-jetting?

A set-jetting (vagyis a forgatási helyszínekre utazás) nem újkeletű dolog, de az utóbbi időben lett igazán hot topic. A Fehér Lótusz harmadik évada – amelyet heti 15,5 millióan néztek – februárban debütált, ezzel pedig a fenti jelenség még inkább a figyelem középpontjába került.

A legújabb gócpont

A széria új fejezete ezúttal Thaiföldre viszi a nézőket, és valahogy már az első trailerek után érezhető volt: újabb meseszép, ám sérülékeny helyszín készülhet a turistainvázióra. A sorozatban megjelenített, álomba illő szálláshelyek nemcsak a képernyőkön keresztül nyűgözték le az embereket, de a valóságban is elképesztően keresettek lettek a produkciót övező megahype miatt.

Noha A Fehér Lótusz fő helyszínéül szolgáló Koh Samui szigete korábban is ismert és látogatott volt, a közelmúlt tapasztalatai mindent felülmúltak. A hotelek pillanatok alatt teltházasak lettek, egyes légitársaságok extra járatokat indítottak, miközben a tengerpartokon egy gombostűt sem lehetett elejteni, és a környező szigetek is megérezték a tömegturizmus súlyát.

glamour plusz ikon Nászútra mentem Vietnámba, új alapokra helyeződött a házasságom

Magyar politika

Nem csak Thaiföld érintett

A különleges filmes helyszínek mágnesként vonzzák az utazókat. Ha már A Fehér Lótusz, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy az első két évad lokációi is taroltak a nézők és az utazók körében. Az egyes évadok fogadtatásától függetlenül, Hawaii és Szicília idegenforgalma is nagyaranyú érdeklődést tapasztalt, de a prímet kétségkívül Thaiföld viszi.

Szélesebbre nyitva az ollót, Új-Zélandot leginkább A Gyűrűk Ura helyezte fel a nemzetközi turizmus térképére, Salzburgot A muzsika hangja, a londoni Richmondot a Ted Lasso, Norvégiát a Succession. Dubrovnik,

A Trónok harca Királyvára, kvótát is bevezetett, hogy korlátozza a napi látogatószámot.

A skót Skye szigetet a Prometheus és az Outlander miatt (is) lett népszerű, de említhetjük a Wednesday sorozatban látott romániai Cantacuzino kastélyt, vagy azokat az ír városkákat is, ahol a második évadot forgatták. A Szex és New York Manhattant, az Ízek, imák, szerelmek főleg a tőlünk távolabb eső Balit és Indiát, az Emily in Paris a francia fővárost tették fel sokak bakancslistájára, és ez a sor még hosszasan folytatható.

glamour plusz ikon Carrie Bradshaw is megjelenik a brit VOGUE felfedezettje, Pál Dóra festményein

Magyar politika

A Párizs-szindróma

Sokan nagy elvárásokkal érkeznek egy-egy (filmes) desztinációra, később azonban nem ritka, hogy csalódnak, sőt, megtapasztalhatják azt a jelenséget, ami Párizs-szindrómaként híresült el.

Ez nem más, mint egy extrém mértékű érzelmi és pszichés reakció arra, hogy általában az álom és a valóság köszönőviszonyban sincsenek egymással. A szindróma összetettebb megnyilvánulását japán turistáknál figyelték meg az 1980-as évektől kezdve, de más nemzetiségűeknél is előfordul, napjainkban is. Kialakulásának okai lehetnek a kulturális különbségek okozta sokk, a nyelvi nehézségek, a túl magas elvárások és a város nyers valóság megtapasztalása a mesébe illő romantika helyett, mellett. A Párizs-szindróma nem vicc: többek között szorongást, pánikrohamot, hallucinációt, depressziós tüneteket idézhet elő…

A jelenség nemcsak a francia fővárosban járva tapasztalható meg. A Szex és New Yorkban Nagy Almájának – ahogy minden metropolisznak – is vannak olyan részei, amelyek korántsem a luxusról és a csillogásról szólnak. Olaszországot szintén szokás idilli paradicsomnak beállítani, és részben természetesen az is, de a valóságban sokkal árnyaltabb a kép – erős a bürokrácia és egyes régiók korántsem tökéletes álomhelyszínek, ahogy a filmek, sorozatok alapján gondolnánk. Vibrálóak és életszagúak, és épp ez adja igazi varázsukat.

És ha már egy helyszín igazi varázsa: A Fehér Lótusz évadaiban a vendégek kevésszer hagyták el a luxus resortokat, így, ha kaptak is betekintést a helyi kultúrába, nem tudták azt mélyen magukba szívni. Persze, a wellness turizmus – jógatáborokkal, digitális detox retreatekkel, különféle terápiákkal – mára több száz milliárd dolláros iparággá nőtte ki magát, és néha valóban jól eshet a semmittevés és a kényeztetés egy hotelben. Azonban ez önmagában – értelemszerűen – nem adhat teljes képet egy adott városról, régióról.

A kulcs: tudatos utazás

Egyes új utazási trendek valóban a lassabb, tudatosabb élmények felé mutatnak: az egyensúlyra törekvő idegenforgalom segítheti a helyiek boldogulását, az ökoturizmus pedig hozzájárulhat a természetvédelem támogatásához. Ugyanakkor a hirtelen burjánzó set-jetting nemcsak a helyi közösségeket terheli, de súlyos környezeti károkat is okoz. A túl sok látogató, a felelőtlen környezetszennyezés és az infrastruktúra leterhelése súlyos károkat okozhatnak. A korallok pusztulása, a kontrollálhatatlan szemetelés és a helyi közösségek életének akadályozása súlyos nyomot hagyhatnak egy desztináción.

glamour plusz ikon New Yorktól Clevelanden át San Franciscóig: így él három magyar nő - illegálisan - az USA-ban

Magyar politika

Kijózanító példája ennek például a Koh Phi Phi-n található Maya Bay esete – a páratlan szépségű helyszínt A part című film után évekre lezárták a féktelen turistahordák előtt, hogy megóvják annak veszélyeztetett természeti kincseit. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy ne inspirálhatná legújabb utazásunkat kedvenc filmünk vagy sorozatunk – sokkal inkább arról, hogy érdemes tudatosan, felelősségteljesen válasszuk ki, hogy hová megyünk pontosan, utazzunk a turistaszezonon kívül, ha tehetjük, támogassuk a helyieket és éljük meg minél teljesebben, amit tapasztalunk.

Ha Thaiföldre vágyunk, vegyük figyelembe az utazás megtervezésekor, hogy nemcsak Bangkok, Koh Samui vagy Phuket tartogat életre szóló élményeket: a csendesebb Koh Phayam szigete, Nan városa, vagy a Khao Sok Nemzeti Park is különleges látnivalókat kínál. Ha nem óvjuk meg azokat a helyszíneket, amelyeket felkeresünk, ha nem bánunk felelősségteljesen a környezetünkkel és nem vesszük figyelembe a helyiek szokásait, épp azokat a dolgokat romboljuk le, amik miatt beleszerettünk az adott úticélba.