előfizetésem
Hírlevél
Plakátkészítéssel kezdte, milliárdos cégeket épített fel, mégsem szállt fejébe a siker
Kaprinay Zoltán neve mára egyet jelent az innovációval. Az újságíróból lett vállalkozó (aki többek között az Index.hu, a Bónusz Brigád, a Dokio és az Ipsilon Group alapítójaként ismert) karrierje igazi hullámvasútnak bizonyult: az elképesztő sikerek és mélypontok megtanították arra, hogy a valódi érték nem a gyors növekedésben, hanem a stabil jelenlétben és az emberi kapcsolatokban rejlik. Zoltán hite szerint a vezetői magány egy csendes, rendkívül pusztító járvány, a modern világ legnagyobb luxuscikke pedig az osztatlan figyelem. Életútja egyedi állomásokkal van teli, de bárki számára hasznos tanulságokat adhat, aki a vezetői karrierutat tűzte ki maga elé.
Miféle belső drive hajtja azt az embert, akinek portfóliójában hírszerkesztőség, kulturális színtér, kulturális marketplace és egészségügyi platform létrehozása egyaránt szerepel? Hogyan definiálja a sikert, és vajon megfejtette-e már, miért prioritás számára a változatosság? Nagyinterjú Kaprinay Zoltánnal.
Tudni rólad, hogy 11 évesen kezdted a pályafutásod, amikor szülőfaludban, Nagyfödémesen, a rendszerváltás után nyíló boltoknak készítettél plakátokat. Családi vonás nálatok a vállalkozói létforma?
Sokáig abban a hitben éltem, hogy családi mintaként nincs vállalkozói tudás mögöttem. Édesapám önkéntes tűzoltóságon dolgozott, miközben politológiát tanult az egyetemen, és az édesanyám is irodai munkát végzett.
A szüleim azonban a főállásuk mellett hétvégente esküvői fotózásokat vállaltak, de egy érdekes csavarral. Végigfotózták a ceremóniát, majd a vacsora alatt édesanyám hazament, előhívtuk a képeket, vacsorára pedig visszavitték azokat a násznépnek. Ceruzával ráírhatta mindenki, hány darabot kér a fotókból, majd másnap – mire kijózanodtak, – a bátyám bicajjal széthordta a képeket. A nyolcvanas években – amikor legalább egy hetet kellett várni a fotók előhívására – ez elképesztő dolog volt. Szemmel láthatólag volt üzleti érzékük és innovatív gondolkodásuk.
Alig 18 évesen lettél az Új Szó belpolitikai szerkesztője, 21 évesen társalapítója voltál az Index.hu-nak. Mit adott neked az újságírás? Milyen tapasztalatokkal lettél gazdagabb az újságírásnak, szerkesztésnek köszönhetően?
Valójában sokkal hamarabb bekerültem a körforgásba. Otthon elkezdtem sztereogrammokat gyártani, és ezekkel „turnéztam” a nagyobb szlovákiai magyar lapoknál. Az Új Szónál is próbálkoztam, a főszerkesztő azonban elhajtott vele. Viszont, amikor visszakérdezett, hogy hívnak, beugrott neki a nevem: addigra már jelentek meg novelláim és verseim is a Heti Ifiben. Az érettségit követő napon már teljes állásban kezdtem az Új Szónál. Hárman ültünk egy irodában a jogi- és a gazdasági rovatvezetővel, az a megtiszteltetés ért, hogy írhattam belpolitikai cikkeket. A kollégák úgy hívtak: a fiú.
Egy évet töltöttem az Új Szónál, mert minden vágyam az volt, hogy bekerülhessek a Kalligram Könyvkiadóhoz. Összejött, és ezt életem egyik legnagyobb sikerének könyvelem el. Fantasztikus embereket ismertem meg, amelynek a súlyát – azt hiszem – visszagondolva értettem csak meg igazán. Olyan kultúrkörben mozogtam, amelyben teljesen normális volt, hogy együtt ebédelünk, vacsorázunk, sörözünk írókkal, költőkkel, gondolkodókkal, vagy nagy nevű politikusokkal, gazdasági szakemberekkel.
Így lett a családi összefogásból országos siker: a Mayer szörp története
Fejedbe szállt valaha a siker?
Inkább a belső kontrollról szólt a dolog. Amikor Nagyfödémesen szocializálódsz, hazamész a kollégiumból, ugyanúgy felszeded a kutyaszart, és egyébként is az ország három, legrosszabb középiskolájának egyikébe jársz, akkor nem igazán kell senkinek visszarángatni: megteszi azt a valóság.
Ugyanezzel a belső iránytűvel működtél a későbbiek során is?
Egy esetben minimum volt, amikor nem a legjobb módon használtam azokat az eszközöket, amelyek a rendelkezésemre álltak. 22 évesen lettem a Westel900 tartalomfejlesztési igazgatóhelyettese: 45 embernek voltam a főnöke. Amikor Magyarország egyik leggyorsabban növekvő cégében vagy igazgatóhelyettes, az egy olyan setup, amelyben nagyon el lehet csúszni.
Mára tudom: nagyon rosszul működtem vezetőként. Semmiféle edukációval nem rendelkeztem a cégvezetői attitűdről. Többek között ennek a tapasztalatnak köszönhetem, hogy ma sikeresek a tréningjeim, hiszen tudom, hogy honnan jöttem és hol tartok most. Hogy honnan hová sikerült fejlődnöm – és ezt szeretném átadni most más vezetőknek is.
Megfejtetted már, mi volt ennek a működésnek az oka?
Amikor felajánlották nekem a pozíciót azt gondoltam, isteni szerencse ért. Az apám öltönyében léptem be a Westel900 ajtaján.
Ugyanúgy lógott rajtam ez a zakó, ahogy egy 22 éves gyereken egy ekkora felelősséggel járó pozíció. Elképesztő megfelelési vágy munkált bennem, amit ezzel a viselkedéssel kompenzáltam. Vezetőként nem jól kezeltem ezt a szituációt.
Később az A38 Hajón döbbentem rá, hogy emberileg mindent meg kell tennem azért, hogy jó vezető legyek, egyúttal azt is eldöntöttem, ha ebben bárki segítséget kér tőlem, akkor a segítségére leszek. Ehhez azonban tanulnom, elesnem, elbuknom, majd újra felállni, kitartani, sikert elérni kellett- és igyekezni alázatosnak maradni.
„Ha fejben nem vagy erős, a doki bármit csinálhat, nem fogsz felállni”
Ehhez képest milyen főnök vagy ma?
Annak idején az volt az elvárásom, hogy egy együttműködés során az történjen, amit én akarok. Később rájöttem: sokkal előbbre jutunk, ha hagyom az embereket, hogy azt csinálják, amihez értenek. A Bónusz Brigádnál még meghirdettünk ugyan pozíciókat, de az inkább csak sorvezetőként szolgál azügyben, milyen embereket keresünk a csapatba.
Röviden úgy fogalmaznám meg, hogy jó embereket keresek. Miután a HR-esek ettől a címkétől általában a hajukat tépik, azt szoktam nekik mondani: jó ember alatt azt értem, ha te külföldön lennél és kórházba kellene vinni az édesanyádat, kire bíznád rá jó szívvel azt a feladatot, hogy vigye be a kórházba? Ez jócskán leszűkíti azt a kört, kiket hoznak be az ajtómon.
Ma számos cég többségi tulajdonosaként működsz. Hogy kezeled az irányításból származó felelősséget, nyomást?
Nem megszüntetni próbálom a nyomást, a nehézségeket, hanem együtt élni velük oly módon, hogy építő erővé alakítsam őket. A felelősség is lehet egyfajta drive: hiszen felelős lehetsz a mukatársaid megélhetésért, véleményvezérként a gondolataidért, piacvezető cégként az etikus üzleti magatartásodért, a nyomodért, melyet a világban hagysz. Ezek mind arra ösztönöznek, hogy folyamatosan tanuljak: jobb vezető, bátrabb vizionárius és stabil sparring partner legyek a környezetemben.
Milyen tanulságokkal lettél gazdagabb nehezebb életszakaszaidban?
Megtanultam, hogyan lehet túltenni magam azon, hogy mindent elbuktam, majd tovább lendülni, ebből építkezni és új dolgokat létrehozni, hogyan lehet mindeközben tartani a lelket a gyerekeidben, a párodban, a kollégáidban és az üzlettársadban.
Ha sparring partnerként valaki ma egy nehéz helyzettel keres fel, mindig azt mondom neki, futtassuk le a checklistet. Egészséges vagy? Pipa. Egészséges a családod is? Pipa. Van hol laknod? Pipa. Van mit enned? Pipa. Akkor most nézzük meg azt a problémát, amiről beszélünk. Bár ez a Maslow-piramis legalja, de mindig érdemes egyben látni az egész képet. Valójában, ha az ember szeretve van és biztonságban érzi magát, akar és tud tanulni, akkor minden esélye megvan arra, hogy jól alakuljanak a dolgai. Megtapasztaltam, hogy jóllehet, mindenemet elveszítettem, de nagyon gyorsan sikerült aztán felépíteni egy másik céget, amellyel elkezdtünk felfelé lépegetni.
Énmárka az, amit azután mondanak rólad, hogy kimentél a szobából
Ma sparring partnerként hozzád hasonló kaliberű üzletemberekkel dolgozol, ezzel ismét egyedülálló vagy a magyar piacon. Hogy kell elképzeli ezt a tevékenységet?
Sparring partnernek, egyfajta intellektuális edzőpartnernek lenni egy támogató funkció: már az elején tisztázom, hogy egyrészt biztos, hogy nem vagyok okosabb a partneremnél (mert akkor nem vállaltam volna el), másrészt nem értek jobban az üzletéhez, harmadrészt pedig nem fogok tudni neki segíteni. Azt csak ő tud saját magán, én ebben támogatni tudom.
A közös munka során igyekszem olyan nézőpontokat mutatni, amelyek – adott esetben – fel sem merültek benne, de nem a képességei okán, hanem azért, mert mélyen érintett a történetben. Mindeközben jelen vagyok az osztatlan figyelmemmel, és a kíváncsiságommal. Ritka kincs a mai világban, magam is nagyra értékelem ha valaki úgy ajándékoz meg az osztatlan figyelmével, hogy ahhoz semmilyen más érdeke nem fűződik, csak a segítő szándék.
Az egyik ismerősöm úgy fogalmazott: míg régen az volt a tanácsadók dolga, hogy tanácsot adjon csúcsvezetőknek, ma inkább az, hogy megnyugtassa őket és segítsen nekik kapcsolódni önmagukhoz. Ha tudod, mit szeretnél az életben és az őszinte vágyként jelenik meg benned, becsukod a szemed, és látod is magad előtt. Onnantól kezdve az a tiéd, a birtokodban van. A kérdés csak az, hogy mikor valósítod meg. Felszabadító gondolat.
Sparring partnerként egyébként egyéni kísérést végzek, de elkezdődtek a csoportos trénigjeim is, melyek egyfajta networking klubot is adnak más vezetőknek.
Végigbogarászva az eddigi pályaíved, látványos, hogy mennyire különböző területeken próbáltad ki magad a vállalkozás égisze alatt. Megfejtetted már, miből fakad benned a változatosságra való igény, szükséglet?
Azt hiszem, nem feltétlenül a változatosságról van itt szó, sokkal inkább az emberekhez, emberi sorsokhoz való kapcsolódásról. Bár valóban változatos a pályaívem, az emberekkel való kapcsolódás az a stabil pont, amit minden tevékenységemben keresek, igénylek.
Miben méred a sikert?
A sikerem egyrészt abban mérem, naponta hány órát nem ülök a gép előtt! (Nevet.) Viccet félretéve: nagyon élvezem, amikor hozzájárulhatok, hogy valami új jöjjön létre. Sikerként élem meg azt is, amikor két olyan embert, vagy dolgot kapcsolok össze, amire korábban nem gondoltak. Ilyenkor létrejön valami új.
