előfizetésem
Hírlevél
40 napig nem használtam közösségi médiát, elmesélem, hogyan lett jobb az életem
A közösségi média világában szinte lehetetlen nem mások életéhez mérni magunkat. A gond csak az, hogy miközben inspirációt keresünk, addig észrevétlenül egy végtelen versenybe csúszunk bele. De vajon tényleg előre visz ez minket, vagy inkább lassan aláássa az önértékelésünket? Két hónapra kiszálltam a közösségi médiából, hogy ezt a saját bőrömön is megtapasztaljam. Meg kell hagyni, nagy Instagram huszárként nehéz dolgom volt, ezért is olyan érdekes, hogy mi történt ez idő alatt.
A közösségi média egyik legnagyobb ereje, hogy folyamatos betekintést enged mások életébe. Utazások, sikerek, kapcsolatok, tökéletes reggelek. Mintha mindenkinek szuper élete lenne, amelyet elkerülnek a nehézségek, legyen szó betegségről, traumáról, bárminemű abúzusról. Ráadásul a tökéletes élet egyetlen görgetésre van tőlünk. Csakhogy ez a folyamatos inger nem marad következmények nélkül. Az emberi agy alapvetően összehasonlításra van berendezkedve, hiszen ősidők óta így tanulunk, így tájékozódunk a világban.
Most gondoljunk bele, hogy mi történik, amikor ez a bennünk lévő, kódolt jellemvonás, ez a mechanizmus torz képek utánzására ösztönöz. A közösségi médiában ugyanis nem a valóságot látjuk, hanem annak gondosan szerkesztett verzióját. Mégis hajlamosak vagyunk ezt a kirakatéletet alapként kezelni, és ehhez mérni a saját, sokkal nyersebb és tökéletlenebb mindennapjainkat. Ilyenkor könnyen kialakul az érzés, hogy le vagyunk maradva, hogy mások jobban csinálják, hogy velünk van a hiba. Pedig ez nem így van, csak a szűrőn kell módosítani.
A motiváció visszacsap
Sokan azzal indokolják a közösségi média használatát, hogy inspirálja őket. És ha a szívünkre tesszük a kezünket, tudjuk, hogy ebben van igazság, elvégre mennyi, de mennyi ihletet gyűjtünk innen. Mi több, egy látványos átalakulás vagy egy álomélet képei képesek lendületet adni, de csak pillanatnyilag. Hosszabb távon épp az ellenkező hatást váltják ki. A folyamatos összehasonlítás ugyanis a motiválás mellett igenis kimerít. Minél többször érezzük azt, hogy nem vagyunk elég jók, annál inkább csökken az önbizalmunk.
Ez pedig paradox módon pont azt a cselekvőképességet gyengíti, ami a változáshoz kellene. Egy idő után már nem inspirációként, inkább nyomasztó háttérzajként van jelen mások sikere. Pszichológiai szinten a jelenség több rétegből áll. Egyrészt ott van az úgynevezett „felfelé irányuló összehasonlítás”, amikor nálunk sikeresebbnek tűnő emberekhez mérjük magunkat. Ez könnyen vezet irigységhez, elégedetlenséghez vagy akár szorongáshoz is. Másrészt a közösségi média megerősítési hurkokat hoz létre. Minél többször nyúlunk a telefonunkhoz, annál inkább megszokjuk ezt az állapotot.
Egy hétig minden nap telefon nélkül mentem sétálni, megszenvedtem, de csak ajánlani tudom
Az agyunk jutalmazási rendszere is szerepet játszik ebben, elvégre egy-egy like, komment vagy új tartalom apró dopaminlöketet ad, ami miatt újra és újra visszatérünk. Így alakul ki az a furcsa helyzet, hogy akkor is használjuk ezeket a platformokat, amikor már tudjuk, hogy nem tesznek jót.
Nehezebb kilépni, mint gondolnánk
Sokan megfogalmazzák, hogy kevesebbet kellene görgetni, mégis csak néhányan tudják tartósan csökkenteni a közösségi média használatot. Ennek egyik oka, hogy ez egy társas tér is, itt beszélünk az ismerőseinkkel, barátainkkal, kollégákkal, sőt a családunkkal is. Érthető, hogy félünk attól, hogy kimaradunk valamiből, lemaradunk hírekről, eseményekről, kapcsolódásokról. Én ennek ellenére mégis megtettem a nagy lépést, és tudatosan töröltem minden social media alkalmazást a telefonomról, méghozzá 40 napra.
Korábban is tettem ilyen jellegű kísérletet, de egy-két napnál sosem bírtam tovább, és mondvacsinált indokokkal újra letöltöttem az appokat. Most azonban sikeresen teljesítettem az elhatározást. Elöljáróban annyit elárulhatok, hogy a 40 napból végül 60 lett, sőt bizonyos értelemben még mindig nem tértem vissza a közösségi médiába, ugyanis az alkalmazásokat nem töltöttem le újra, csupán a laptopomról használom azokat.
És sosem voltam ennyire kibékülve önmagammal, mint most.
Gyógyító csend
Amikor eldöntöttem, hogy teljesen elhagyom a közösségi médiát, nem gondoltam, hogy ennyire szokatlan lesz. Az első napokban automatikusan nyúltam a telefonomhoz, mintha valamit ellenőriznem kellene. Vagyis az első hét inkább hiányérzettel telt. Olyan volt, mintha lemaradnék valamiről, amit mások épp átélnek. A második héttől viszont elkezdett átalakulni ez az érzés. Több lett a csend. Több lett a saját gondolat.
A legszembetűnőbb változás az volt, hogy csökkent a belső zaj, ezt annak tudom be, hogy kevesebb inger ért, kevesebb külső mérce jelent meg a fejemben. Nem volt, amihez folyamatosan viszonyítanom kellett volna magam. Érdekes módon a motivációm is más lett. Nem azért kezdtem el dolgokat csinálni, mert mások már ott tartanak, hanem mert valóban érdekelt. Lassabb lettem és kevésbé látványos, de sokkal stabilabb.
Egy hétig nemet mondtam mindenre, amihez nem volt kedvem, így változott meg az életem
Az önértékelésem sem lett hirtelen tökéletes, viszont a kísérlet végéhez közeledve kiegyensúlyozottabbá vált, mert már nem hullámzott annyira mások teljesítményétől függően. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy nehéz döntés előtt álltam a kísérlet elején, történetesen azt kellett eldöntenem, hogy jelentkezzek-e egy újabb egyetemi képzésre, ami ugyebár több éves elköteleződés, azonban jól mutat a kirakatban… A social media böjt végére sikerült önazonos döntést hoznom, ami talán kevésbé követi a trendeket, de nekem és a környezetemnek ez lesz a legjobb (az egyéni tanrend mellett döntöttem). Ezzel csak azt akartam elmondani, hogy milyen hasznos lehet hosszú távon, ha jó időre felhagyunk más profilok pörgetésével, magyarán: gyógyít, ha felhagyunk a folyamatos összehasonlítással.
Visszatérés
Két hónap után visszatérve a közösségi médiába már sokkal tudatosabban használom. Nem tűnt el teljesen az összehasonlítás, de felismerhetőbb lett. A legfontosabb tanulság talán az, hogy az összehasonlítás önmagában nem „rossz”. A mértéke és a kontextusa számít. Amíg eszköz, addig segíthet, amikor viszont állandó háttérfolyamattá válik, könnyen elkezdi aláásni azt, amit építeni szeretnénk. A közösségi média nem fog eltűnni, és nem is feltétlen kell teljesen kilépni belőle. De néha érdemes megállni, és megnézni, hogy amit látunk, valóban segít minket, vagy csak egy láthatatlan mércéhez köt, amihez sosem tudunk igazán felérni.
