előfizetésem
Hírlevél
Matteo Strukul: „Mikor írok, azokról a nőkről beszélek, akikre ma már nem is emlékszünk"
Hogyan kapcsolódnak a reneszánsz Firenze intrikái, Drakula esendősége és Báthory Erzsébet sötét legendája az egri bikavérhez? Matteo Strukullal, Olaszország egyik legnépszerűbb történelmi regényírójával a PesText fesztiválon beszélgettünk. A világhírű Medici-sorozat szerzője interjúnkban mesélt a történelemkönyvek száraz tényei mögött rejlő hús-vér szenvedélyekről, a digitális világ művészetgyilkos hatásáról, és arról is, miért épp Eger lett a legkedvesebb magyarországi emléke.
Amikor megérkezem a budapesti kávézóba, a poharak összekoccannak, a pincérek az asztalok körül sürgölődnek. Aztán helyet foglalok mellette, és rövidesen már a velencei lagúnákban és a Sixtus-kápolnában járok, a beszélgetés egy további pontján pedig épp úgy megelevenedik a reneszánsz kori Firenze, mint Michelangelo portréja. Olaszország legnépszerűbb történelmi regényírójával, Matteo Strukullal beszélgettem.
A PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivál vendégeként érkeztél Budapestre, hogy még jobban megismertesd a magyar közönséggel a történelmi regényeid. Mi nem is olyan rég még Hunyadi-lázban égtünk. Nálatok Olaszországban mennyire nyitottak az emberek a történelmi műfajok iránt?
Teljesen! Olaszországban a történelmi regény most virágkorát éli. Valerio Massimo Manfredi például elsősorban az ókori Rómáról ír; a barátom, Marcello Simoni történetei pedig a középkorban játszódnak. Nem akarok nagyképűnek tűnni, de talán az elmúlt években én is hozzá tudtam tenni ehhez a sikerhez, különösen a Medici-sorozatommal és a Canaletto-trilógiámmal. Utóbbi főhőse a híres velencei festő, aki minden ecsetvonásával a város előtt tisztelgett.
Az olasz olvasók imádják keresni a gyökereiket, a kulturális örökségüket, főleg ha a reneszánszról van szó. Az valami hihetetlen korszak volt! Firenze, Botticelli, Leonardo, Michelangelo… Ha pedig a 18. századi Velencére gondolsz, olyan nevekkel találkozol, mint Vivaldi vagy Goldoni, és persze ott van Casanova, akit mindenki csak a nagy hódítóként ismer. Ez a két korszak nemcsak az olasz emberek számára volt meghatározó és jelentőségteljes; Európában, az USA-ban és az arab országokban is sokan kapcsolódnak a történeteimhez, örömmel olvassák őket.
A száraz történelmi tények helyett inkább arra kíváncsiak az emberek, hogyan éltek a könyveim hősei. Engem is azok a szerelmek, tragédiák, szenvedélyek, barátságok érdekelnek, amelyek életük során elkísérték őket.
Az olasz történelem ismertebb szereplői közül kiről írnál szívesen?
Bár már többen is megörökítették az alakját, szívesen írnék regényt a világszerte ismert festőről, Caravaggióról. Mi, olaszok nagyon szeretjük őt. Természetesen elsősorban festőként ismert, de annyi mindent megélt, hogy bátran nevezhetjük kalandornak. Megfordult Rómában, Milánóban, Nápolyban és Máltán is. Aztán emberölés miatt a pápa halálra ítélte. Tele volt ellentmondásokkal, konfliktusokkal, egyszerre volt szenvedélyes és törékeny. A párbajok, a szerelmi kalandjai mind remek alapot biztosítanak egy fordulatokban gazdag regényhez. Teljesen kiszámíthatatlan alak volt.
Íróként vonzódsz ehhez a típushoz?
Nem is akárhogyan! Egy képregény-trilógiát szenteltem például Vlad Tepesnek, akit sokan csak Drakulaként ismernek. Néhány hónapot Erdélyben töltöttem, hogy jobban megértsem őt. Számomra egyáltalán nem a popkultúrában elterjedt vámpír figurája érdekes, hanem az esendő emberé, aki minden erejével megpróbálta megvédeni a területeit és a tulajdonát. Bátran szállt szemben II. Mehmed szultánnal és seregeivel. Pont emiatt gondolom róla, hogy bizonyos értelemben hősnek is tekinthetjük. Báthory Erzsébet is hasonló ellentmondásos szereplője a történelemkönyveknek.
Titkos és zseniális írónők, akik helyett a férjük zsebelte be a világhírt
Arra a Báthory Erzsébetre gondolsz, akiről azt tartották, hogy szűz lányok vérében fürdött?
Pontosan. És ez is egy jóval összetettebb történet, mint amilyennek elsőre tűnik. A róla szóló mendemondákban a kegyetlenség kapott főszerepet, de ne felejtsük el, hogy egy olyan kor gyermeke volt, amelyben férfiak uralkodtak! A férje korai halála után mégis neki kellett a vállára vennie a mindennapos feladatokat, miközben megpróbálták megfosztani a földjeitől, a kastélyaitól. Ez egy nagyon bonyolult történelmi időszak volt. Nem voltunk jelen, hogy pontosan tudjuk, mi történt azokban az években.
Egy biztos, a sötét legendáknál jobban érdekel, hogy milyen volt a kapcsolata a gyermekeivel, és hogyan állt helyt, amíg a férje háborúkat vívott. Izgalmas karakternek tűnik.
Lehet, hogy viszontláthatjuk valamelyik regényedben?
Ki tudja? Mindenesetre inspirál a személye.
A hús-vér történelmi szereplők mellett melyik olasz város ösztönöz alkotásra?
Természetesen Velence. Először is ez az első város, amelyet a vízre, pontosabban cölöpökre építettek. Amikor megérkezel, olyan, mintha a 17-18. századba térnél vissza. Valahogy maga a város is olyan, mintha egy mesébe csöppennél. A gyönyörű helyszíneken megelevenednek egykori lakóinak történetei. Velencét az is különlegessé teszi, hogy kétféle fény ragyogja be. Egyrészt a napsugarak, másrészt ezek visszatükröződése a vízen. Az egész annyira egyedi! Gondolj a lagúnákra, a kis szigetekre, a Lidóra, a Velencei Filmfesztiválra!
A város ma is tele van művészettel, kultúrával. Velence maga a szépség. A világ leggyönyörűbb városa számomra.
Ezzel egyet tudok érteni, mert személyesen is megtapasztalhattam ezt.
Néhány éve már én is jártam Budapesten. Természetesen gyönyörű a főváros a múzeumokkal, emlékművekkel, a kávézók pedig önmagukban is különleges élményt jelentenek, de jártam a Balatonnál, Kecskeméten, Esztergomban és Szentendrén is, sőt még csikósokat is láttam.
Eger egyszerűen lélegzetelállító volt. Talán ez a város lett a kedvencem az ittlétem alatt.
A történelmi emlékek miatt?
Talán inkább a város hangulata ragadott magával. Tele volt virággal és borozókkal; lenyűgöztek az épületek, a templomok; és az egri bikavér is elnyerte a tetszésem. Csodálatos város. Szeretem ezt az országot, vissza is térek, amint lehetőségem nyílik rá.
Mi pedig térjünk vissza a könyveidhez! Mire tanítottak a saját regényeid?
Miközben írtam őket, sokat olvastam művészetről és történelemről. Rengeteget tanultam a kultúráról és a szépségről. Ez mind nagyon sokat adott nekem. Azt is megtanultam, hogy – bár nagy hasznát vettem a kutatásaim során a digitális archívumoknak –, a modern technológia egyszerűen megöli a művészetet. Gondolj csak a zenére vagy a fényképészetre! Ma az online világban mindent megkapunk ingyen. A művészi egyediségre nincs igény.
A magyar írónő, akinek még a Buckingham palotába is eljutottak a regényei
Mit jelent számodra a művészet?
A művészet maga az élet. Canaletto, a Velencei temető című regényem főszereplője festőként teljesen szabad volt. Én is valami hasonlót élek át íróként. Az, hogy bejárhatom a világot, és a történeteimről beszélhetek, hatalmas ajándék. Az olvasóim szeretete adja meg nekem ezt a csodát nap mint nap. A művészet – legyen szó zenéről, irodalomról vagy képzőművészetről – az egyetlen híd az országok között, hogy békét köthessenek. Higgyetek a művészet erejében!
A jelen és a múlt művészeiről már beszéltünk. De vajon mennyi közös vonás van a reneszánsz korában élt karakterek és a 21. század embere között?
A szerelem pontosan olyan, mint ötszáz éve, ahogy a művészet iránti szenvedély és a szabadság is. Természetesen a szokások, a frizuradivatok, az öltözködés és a közlekedés módja sokat változott az elmúlt századokban, de az, ahogyan egy-egy szituációban érzünk, nem sokban tér el a korábbiaktól.
Mi az, amit eltanulhatunk a szereplőidtől?
A főszereplőim, mint amilyen Canaletto is, képesek figyelni a nőkre. Ha pedig egy férfi képes erre, talán jobban meg tudja érteni őket. Canaletto nemcsak figyelmes, értékelni is tudja a nőket, a bátorságukat, az erejüket. Az igazat megvallva, a férfi karaktereim reflektálnak rám. Talán úgy is fogalmazhatnék, hogy ők a jobbik énem; ők azok, akikké válni akarok. A férfi karaktereim olyan nőkhöz vonzódnak, akik erősek, és nem akarják, hogy uralkodjanak felettük, ellenőrizgessék vagy megvédjék őket.
Én magam sem akarom olyan módon megvédeni a számomra fontos nőt, hogy az kontrollt jelentsen számára, vagy féltékenységből fakadjon.
És mi jellemzi a női karaktereid?
Egyikük a híres portréfestő, Rosalba Carriera, akiről a művészettörténészek hajlamosok megfeledkezni. Medici Katalin is Medici Mária is erős női karakterek voltak, akárcsak Az eretnek című regényemben Michelangelo barátnője, a csodálatos, okos költő, Vittoria Colonna. Mind külön személyiséggel bírtak, mégis volt bennük valami közös. Tele voltak ellentmondással. Egyszerre tűntek törékenynek és bátornak; és miközben őszintén megmondták a véleményüket, néha mégis arra kényszerültek, hogy hazudjanak.
A Casanova című regényemben is érdekesek a női karakterek, akik három különböző nőtípust testesítenek meg. Amikor írok, megpróbálok azokról a nőkről beszélni, akikre ma már nem is emlékszünk. Ez az én misszióm. A női szereplők adják a történeteim lelkét.
