előfizetésem
Hírlevél
Máig eldönthetetlen, hogy egy tragikus sorsú zseni vagy egy torz személyiség volt Czigány Dezső
A magyar festészet történetében kevés olyan alak akad, akinek életútja annyira zaklatott és ellentmondásos lett volna, mint Czigány Dezsőé. A modern festészet egyik megújítója, a Nyolcak csoport meghatározó tagja nemcsak képeivel, hanem botrányos viselkedésével és tragédiákkal terhelt sorsával is nyomot hagyott maga után.
Festett magáról vagy hetven önarcképet. Az egyiken zöld hajú szörnyetegként szuggerál minket. „Olyan két genie-dudor van a szemei fölött, mint két messinai citrom” – írta róla megrökönyödve a konzervatív Kézdi Kovács László 1909 szilveszterén megjelent kritikájában.
Czigány Dezső szegény családba született, eredetileg Wimmer Dezsőként. Bár anyagi körülményei nem voltak kedvezőek, tehetségét hamar felismerték. A gondok azonban már fiatalon jelentkeztek: lobbanékony természete és a szabályokat semmibe vevő viselkedése miatt sorra rúgták ki az iskolákból. Nem tudott beilleszkedni sem a középiskolába, sem a hazai és külföldi művészeti intézményekbe. Végül Hollósy Simon magániskolájában talált átmeneti menedéket, ahol mestere nemcsak festőként, hanem emberként is próbálta terelgetni. Hollósy hitt benne, támogatta, sőt zenei műveltségét is fejlesztette. Ám a fiatal festő indulatossága itt is utolérte: egy durva konfliktus miatt innen is távoznia kellett.
Párizs és a nyugtalan magánélet
„Amint én lelkivilágommal, temperamentumommal és ösztönszerűségemmel, az én természetemmel képeimen megjelenek, ezzel leszek művész, és annyit ér a művészetem, amennyire vissza tudom adni magamat” – barátjának, Bölöni György műkritikusnak adott interjújában fogalmazta meg ars poeticáját Czigány 1910-ben.
Tehetsége elvégzett iskolák nélkül is elég volt ahhoz, hogy 1904-ben, alig húsz évesen külföldi ösztöndíjjal Párizsba jusson. A francia főváros művészi pezsgése inspirálta, de személyes élete továbbra sem talált egyensúlyt. Párizsban ösztöndíjasként a Julian Akadémián tanult, hazatérésekor már nem pályakezdőként, hanem elismert festőként lépett be a magyar művészeti életbe.
Figyelme nem szorítkozott a vászonra: otthon volt a kortárs zenében, maga is szívesen zenélt, és élénken érdeklődött az irodalom iránt. Gyakran a festőállványa előtt kottaállvány is állt, rajta Bach csellószvitjeinek kottáival. Párizsban kötött barátságot Ady Endrével, akinek arcát újra és újra megfestette – mintha minden alkalommal mást akart volna megérteni belőle. Ady nehezen viselte a hosszú üléseket: folyton mozgott, beszélt, türelmetlen volt, így a portréfestések nem mentek könnyen.
A grófnő, aki nem csupán múzsa volt, hanem a magyar irodalom aktív alakítója
Czigány igyekezett oldani a helyzetet: borral kínálta, vagy zenével teremtett nyugodtabb hangulatot. Ezek az alkalmak inkább hasonlítottak baráti együttlétekre, mint klasszikus műtermi munkára. A festmények ezért nem hagyományos arcképek. Nem a külső hasonlóság volt a legfontosabb, hanem Ady karakterének, belső feszültségeinek megragadása. Az egyik Ady-portré különös szerepet kapott a költő magánéletében. Lédával való veszekedések idején Ady magával vitte a képet, kibékülés után pedig visszakerült a falra. A festmény így egyfajta érzelmi jelzővé vált: eltűnt, ha baj volt, és visszatért, ha helyreállt a béke.
Ego és erőszak
Czigány Dezső életét már fiatal korától kezdve erőszakos indulatkitörések és tragikus események kísérték. Lobbanékony természete nemcsak emberi kapcsolatait tette nehézzé, hanem pályáját is többször megtörte. A nagybányai művésztelepen, ahol Hollósy Simon szinte fiaként bánt vele, viselkedése egyre vállalhatatlanabbá vált. Egy kocsmai összetűzés során tettlegességig fajult a vita közte és Thorma János között, akit megütött, és ez végleg megpecsételte a sorsát a telepen: Hollósy eltávolította a köréből.
Magánélete sem volt nyugodtabb. Első házassága gyorsan válságba jutott, a fiatal feleség, Trebiczky Mária két gyermek – Judit és László – születése után egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe került. A kapcsolatot féltékenység, veszekedések és Czigány kötöttségektől való irtózása terhelte. 1911-ben az asszony lőtt seb következtében életét vesztette. A hatóságok az esetet öngyilkosságként zárták le, ám már a kortársak között is elterjedt a gyanú, hogy a körülmények nem teljesen tisztázottak.
„Ma a kora hajnali órákban Czigány Dezső festőművész fiatal felesége, Trebiczky Mária agyonlőtte magát és nyomban meghalt… ő maga is festőnő volt, egy igen ügyes önarcképe s egy téli tájképe most is megvan a lakásukon. Hanem amióta férjhez ment, nem nyúlt ecsethez, mert egészen háziasszonyi kötelességeinek élt. Két gyermekük született: egy fiúcska, aki most harmadféléves, és nyolc hónappal ezelőtt egy kis leány. (…) A festőművész, amikor nyugovóra tért, nem is sejtette, hogy tragédia készül. Hajnalban egyszerre hatalmas dörrenés riasztotta fel Czigányt. Puskaporszagot érzett, gyufát gyújtott, a felesége ott feküdt mellette vérző halántékkal, mozdulatlanul.” – olvashatjuk A Világ 1911. április 9-i számában.
Az ügyészség vezetője állítólag nem fogadta el maradéktalanul az öngyilkosság verzióját, de bizonyíték hiányában nem indult eljárás.
A tragédia árnyéka egész életében elkísérte a festőt.
A felesége halála utáni időszakban Czigány tanítványokat vállalt, többek között Okányi Swarcz Vera is így került a közelébe, és amikor a festő nem viszonozta az érzéseit, a lány öngyilkosságot követett el, búcsúlevelében Czigány közömbösségét nevezve meg döntése okaként. Jogilag nem volt felelősségre vonható, ám az eset tovább erősítette a róla kialakult sötét hírnevet.
Néhány évvel később, 1914-ben újabb erőszakos cselekmény fűződött a nevéhez. Egy utcai konfliktus során fegyvert rántott, és rálőtt egy férfira, akit állítása szerint támadás vagy rablás közben ért tetten. A meglőtt személy túlélte az esetet, a hatóságok pedig önvédelemnek minősítették a történteket.
Utolsó remény a normális életre
Igazi stabilitásnak indult újabb házassága: 1917-ben vette feleségül a nála jóval fiatalabb, tehetős Szilasi Borbálát, aki nemcsak társává, hanem gyermekeinek gondos nevelőanyjává is vált. A forradalmi években Czigány nem vállalt politikai szerepet, mindössze tanított a balatonfüredi művésztelepen néhány nyáron Márffy Ödönnel, Pór Bertalannal és Tihanyi Lajossal együtt. A kommün bukása után azonban – sok pályatársához hasonlóan – családjával Franciaországba költözött.
Az emigráció évei meglepően kiegyensúlyozottan teltek: megbecsülték, anyagilag is biztos lábakon állt, a Riviérán nyaraltak, felesége divatszalont nyitott, gyermekei pedig felnőttek és önálló életet kezdtek. Ezek az évek jelentették számára a legnyugodtabb időszakot, magánéleti és anyagi értelemben egyaránt. Judit lánya Párizsban férjhez ment egy magyar tisztviselőhöz, és ruhatervező lett. László fia fényképészműtermet nyitott.
1927-ben Borbálával együtt hazatért Magyarországra, ahol gyűjteményes kiállításon mutatta be dél-franciaországi tájképeit, ám gyermekei külföldön maradtak. Czigány alkotókedve mindig szélsőségesen ingadozott, az utolsó itthoni évtizedben pedig egyre ritkábban festett. A gazdasági válság megingatta anyagi biztonságukat, és az, hogy rokoni segítségre szorultak – nevezetesen felesége testvére tartotta el őket –, különösen megviselte az önérzetét.
Ezt tetézte felesége súlyos betegsége: az orvosok már nem sok reményt adtak a gyógyulásra. Daganatot diagnosztizáltak, amelyet már nem lehetett megoperálni. Ebben a feszült helyzetben érkezett haza lánya kisgyermekével, részben búcsúzni, részben azért, hogy apja lelkiállapotán javítson. A családi jelenlét átmenetileg valóban megnyugtatta Czigányt, aki rajongással fordult unokája, Panni felé, ugyanakkor egyre nyomasztóbban érzékelte a közelgő veszteségeket és a jövő kilátástalanságát.
Tragikus szerelem és árulás húzódik a világ leghíresebb erotikus szobrának hátterében
Így jutott el 1937 végéhez, amelynek eseményei megrázták az egész országot, és másnap a lapok címlapján jelentek meg. Az eset az Epreskerttől egy utcával arrébb történt, a Lendvay utca 3. számú ház emeletén. Ebben az épületben több híres magyar művész élt és dolgozott, többek között Ferenczy Károly festőművész, később fia, a szobrász Ferenczy Béni is. A ház azonban e szörnyűséges esemény miatt vált hírhedtté: 1937 szilveszterén Czigány itt bérelt lakásában kiirtotta egész családját, majd önmagával is végzett.
Az Újság 1938. január 1-jei, szombati számában megjelent hír szerint „Czigány Dezső 54 éves festőművész agyonlőtte feleségét, született Szilasi Borbálát, leányát, Czigány Jutkát, unokáját, Ingusz Pannit, majd agyonlőtte önmagát is. Czigány Dezső, Czigány Jutka és Ingusz Panni azonnal meghalt, Czigány Dezsőnét a mentők válságos állapotban vitték a Parkszanatóriumba.”
A szörnyű családirtás hírét minden lap címoldalon hozta. Voltak, akik érthetetlen művészetét elmebetegségének bizonyítékaként hozták fel, mások a festő kilátástalan anyagi helyzetéről és József Attiláéhoz hasonló elkeseredéséről írtak. Mindenki megrendült - Kassák Lajos így írt: „Érthetetlen előttem, hogy a démon ennyire hatalmába keríthessen egy embert, aki naponta megfürdette lelkét Bach isteni zenéjében.” Füst Milán szerint eddig sem volt ártatlan: „Húsz évvel ezelőtt megmondtam Czigány Dezsőről, hogy gyilkos. Hogy ő ölte meg az első feleségét is. – S most elment: a megbánás nélküli halálba.”
Máig eldönthetetlen, hogy egy tragikusan megvert sorsú alkotózseni vagy egy súlyosan torz személyiség távozott-e a világból és irtotta ki a családját – talán mindkettő egyszerre. Vagy talán a megbomlott elme nem zárja ki, hogy valaki zseniális művészi alkotásokat hozzon létre. Czeizel Endre, aki külön tanulmányban foglalkozott az esettel, úgy véli, hogy az összetett okok között szerepelhetett Szilasi Borbála előrehaladott rákos betegsége, Czigány anyagi helyzetének megromlása, alkotói válsága, valamint a magyarországi politikai helyzet is. „Végül, de semmi esetre sem utolsó sorban, mindezekre a külső hatásokra adott tragikus családirtás okát Czigány Dezső szkizoid személyiségében és szélsőséges kedélyében kell keresni.” – szögezi le Czeizel.
Különösen borzasztó tragédia – ahogy Kassák is írja visszaemlékezésében –, hogy a családirtás néhány héttel József Attila halála után történt. „Egyre fenyegetőbben és egyre elbírhatatlanabbul súlyosodik ránk a végzet. A világ legszűkebb köreiben is szinte egymásra halmozódnak a tragédiák. Tegnap a költő konok és okos fejével nekiszaladt a száguldó vonatnak, és ma a festő legyilkolta családját, s aztán maga ellen fordította a halálos fegyvert.”
