„A haj visszanő, a lélek is meggyógyul”: egy mellráktúlélő története

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. A mellrák szimbólumává vált rózsaszín szalag ilyenkor mindenhol megjelenik. Cipőfűzőkön, középületeken, logókon, Facebook-profilképeken. A kampányok figyelmeztetnek, a statisztikák riogatnak, a szakemberek kérnek: menj el szűrésre. De mi történik azután, ha valakinél valóban kimondják a diagnózist? Hogyan lehet feldolgozni, hogy az ember testében daganat nőtt, és a saját életéért kell küzdenie? Hogyan találja meg újra a nőiességét, az erejét, az önbecsülését és a közösségét? Erről beszélgettünk Czinki Adriánával, személyes történetén keresztül.

Adriána 26 éves volt, amikor mellrákot diagnosztizáltak nála. Ma már az Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület aktív tagja, azért dolgozik, hogy erőt adjon a sorstársainak. Nem orvosi nyelven, nem statisztikákkal, hanem saját történetével. Hosszú út vezetett idáig, hosszabb, mint amit elképzelnénk. Ez az út kellett ahhoz, hogy egyesületével a mellrákkal diagnosztizált nők hátországa lett. Most pedig arról mesél nekünk, hogy mi történik a diagnózis kimondása után.

Apró csomó volt, de életveszélyes

„Emlékszem, mennyire banálisnak tűnt minden az elején. Egy pici csomót éreztem a mellemben, és úgy voltam vele, biztos semmiség, hiszen fiatal vagyok, sportolok, egészségesen élek. De valami mégis azt súgta, hogy menjek el orvoshoz. Aztán kiderült, hogy egy gyorsan osztódó daganatról van szó” - kezdi a történetét Adriána, ami jól mutatja, hogy a mellrákról a legtöbben azt gondolják, csak idősebb korban jellemző, pedig egyre több a fiatal érintett.

Génjeinket nem tudjuk befolyásolni, de az életmóddal is nagyon sokat tehet valaki azért, hogy csökkentse az emlőrák kialakulásának esélyét

A szakemberek szerint 40 év alatt is előfordulhat, és a korai felismerés ebben a korosztályban különösen nehéz, mert a mirigyállomány sűrűsége miatt a daganat nehezebben látható mammográfián. „Ezért mondjuk, hogy a korai diagnózis életet ment. Az én daganatom apró volt, de rendkívül agresszív, és ha nem ismerjük fel időben, talán most nem beszélgetnénk” - mondja, majd hozzáteszi, hogy ezért sem érdemes félvállról venni a legapróbb jeleket sem.

Mert bár a legtöbben a behúzódásra vagy a bimbó elváltozására figyelnek, de ezek nélkül is lehet baj.

Ha tehát valami szokatlant tapasztalunk, ne várjunk tovább.

A mellrák nem csak az idősebb nők betegsége

A Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint évente körülbelül 8-9 ezer nőt diagnosztizálnak mellrákkal Magyarországon, és körülbelül kétezren halnak meg a betegségben. Habár a túlélési esélyek az utóbbi években javultak, a részvétel a szűrőprogramokon továbbra is alacsony, a nők kevesebb mint fele megy el rendszeresen vizsgálatra.

„Azt szoktam mondani, hogy nem elég, ha tudjuk, hogy október a mellrák hónapja. Mert a tudás mit sem ér, ha nem követi cselekvés. Menjünk el szűrésre, és nem másért, saját magunkért.” Különösen igaz ez a rizikócsoportba tartozóknak, akiknek a családjában előfordult már mell- vagy petefészekrák, számukra nagy jelentősége van a genetikai vizsgálatoknak is, például a BRCA-gén szűrésnek. Ne féljünk a megelőzéstől! A kérdés persze ilyenkor ott van mindenki fejében: mi lesz a diagnózis után?

„Amikor megtudják az eredményt, sokan elzárkóznak, szégyellik a betegségüket, visszahúzódnak. De én más utat választottam. Írtam egy zárt blogbejegyzést, amit csak azok olvastak, akikkel meg akartam osztani. Ekkor ugyanis modellként dolgoztam, és a modellvilágban nem könnyű felvállalni egy ilyen történetet. A külcsín fontos, a betegség tabu.

De hamar kiderült, hogy az emberek kíváncsiak arra, hogy mit jelent nőként, fiatalon, a karrierem közepén ezzel szembenézni. Ezért felvállaltam a parókát, és elmondtam, mi történik velem. Azonnal láttam, hogy a fiatal lányok hálásak az őszinteségért, és azért, hogy látnak küzdeni.” Ahogy telt az idő, egyre többen fordultak Adriánához tanácsért, ő pedig mindenkinek segített. Megszámolni is nehéz lenne, hogy mennyien mentek el miatta szűrésre, vagy hogy mennyien fogadták el a kezeléseket, amit addig halogattak.

A gyógyulás nem egy lineáris út

Adriána erős volt, de így is sokáig tartott, mire elfogadta, hogy a gyógyulás nem lineáris. „Azt hittem, amikor vége a kemónak, minden visszatér a régi kerékvágásba. De nem így volt. A haj lassan nőtt vissza, a testem más lett, a lelkemet megsebezte ez az egész. Aztán egyszer csak rájöttem, hogy nem a régi énemet kell visszakapnom, hanem egy új, erősebb verziómat.” Mint mondja, végül a rák tanította meg nemet mondani és segítséget kérni.