előfizetésem
Hírlevél
Ideje továbblépni a régi karrierutakon, a változatosság és a több lábon állás lett az új normális
Ma már egészen máshogy dolgozunk, mint mondjuk húsz évvel ezelőtt. De nem csak a munkavégzés formái változtak meg, hiszen képbe jött a távmunka, a projektalapú foglalkoztatás, a digitális nomád életmód, ráadásul maga a karrier fogalma is teljesen átalakult. És talán ez nem is akkora baj. Más kérdés, hogy mennyire veszélyes az, ha valaki több dologgal foglalkozik egyszerre. Az idősebb korosztály a mai napig a fejünkre koppint, hogy nem az a megoldás, ha több munkánk, több végzettségünk van.
Egy biztos munkahelyre van szüksége mindenkinek, amellett pedig hobbiból azt csinálhat, amit akar. De mi van akkor, ha a hobbi válik a munkává? Mi van akkor, ha vállalkozóvá válunk, és nem csak egy dolgot szeretnénk csinálni? Bundzik Alíz pszichológussal beszélgettünk.
Újratervezett karrierek
A klasszikus életútmodell, avagy a tanulj, dolgozz, lépj előre, majd vonulj nyugdíjba, ma már egyre kevésbé képes megfelelni a valóságunknak. Mivel egyre többen döntenek úgy, hogy nem választanak ki egyetlen szakmát, hanem inkább többféle hivatásban próbálják ki magukat, így tulajdonképpen az előzőleg említett, nagymamáink és szüleink által követett út teljesen megszűnt. A mostani modellt egyre gyakrabban nevezzük polyworknek, vagyis sokszereplős, több identitású munkavégzésnek. És ez nem a kapkodás, nem a „fogalmam sincs, hogy mit akarok” megtestesítője. Éppen ellenkezőleg.
A társadalmi változások, a gazdasági nehézségek, a digitális munkapiac létrejötte megszüntette azt a régi mintát, amely szerint egy ember egyenlő egyetlen foglalkozással, karrierrel. Ma már gyakran szerepel az önéletrajzban, a LinkedIn-profilban is a tanácsadó, rendezvényszervező, márkaépítő szerepek sora, amelyek egy emberhez köthetők. De ez nem csak egy divat vagy egy kényszer, sokkal inkább tudatos döntés.
Hogyan mondjam el a főnökömnek, hogy terhes vagyok?
Egyre többen tapasztalják meg azt, hogy ez a sokféle szerep nem csak biztonsági hálóként van ott mögöttük, hanem egyfajta önmegvalósításként élik meg. Lehetőséget nyújt arra, hogy minden készségünket kibontakoztassuk, új területeket fedezzünk fel, miközben megtartjuk a tanulás és a fejlődés örömét. Az, hogy miben más ma a munkához való viszonyunk, több oldalról is meg kell nézni. „A covid óta több a bizonytalanság általánosságban az emberekben, és a munkával, jó keresettel meg lehet teremteni egyfajta egzisztenciális biztonságot.” - magyarázza Bundzik Alíz.
A stabilitás helyett ma már tehát az alkalmazkodóképesség lett a kulcskompetencia, és hogy a munkáról mint identitásképző erőről ma már teljesen máshogy gondolkodunk, mint korábban. Ki akarná ugyanis ugyanazt a tevékenységet végezni egész életében, ha a világ folyamatosan változik, fejlődik?
Kiégés vagy kiteljesedés? A polywork veszélyei.
Sokan tartanak attól, ha több szerepet vállalnak, akkor bizony gyorsabban kiégnek, hiszen elfáradnak, folyamatosan jelen kell lenniük, a munkára összpontosítanak, és elvesznek benne. De tudni érdemes, hogy a monotónia, a kihívások hiánya, valamint a személyes fejlődés megrekedése sokkal gyakoribb oka a kiégésnek, mint az, ha valaki több dologgal is foglalkozik egyszerre. Persze csak akkor, ha megvan az egyensúly, van ideje magára, van személyes tere, vannak hobbijai, amelyek kikapcsolják őt.
A polywork tehát nem a végkimerülés receptje, hanem inkább annak prevenciója. Amennyiben az egyik terület éppen „levisz bennünket az életről”, a másik attól még feltöltheti a lelkünket. Ezzel Bundzik Alíz, pszichológus is egyetért, aki elmondta, hogy ez a fajta munka főleg akkor okozhat kiégést, ha az illető nem szán időt a feltöltődésre.
„Mindenkinek más a személyisége, sokan simán dolgoznak 12 órát, dolgoznak három műszakban, vagy több munkahelyen egyszerre, más meg soknak érzi a nyolc órát, a negyvenet egy héten, vagy azt, hogy szünet nélkül 4–5 órát koncentráljon. Ezek mind normálisak, egyikkel sincs baj. Működhet az is, hogy valaki pont a másodállásával kapja meg azt a változatosságot, amit ő igényel, így abból kevésbé lesz kiégés. Fontos, hogy ismerjük magunkat, és hogy mi fér bele nekünk.”
A változatosság ráadásul pozitív hatással lehet a mentális állóképességre, hiszen ez segíthet aktiválni a különböző agyterületeket. A lényeg, hogy ne feledkezzünk meg magunkról. Mindegy, hogy hányféle munkát végzünk, legyen benne a mindennapjainkban az énidő, a hétvége, a kirándulás, az olvasás, a kikapcsolódás.
A mai napig nem tudni biztosan, hogy halt meg Csajkovszkij, a Diótörő atyja
Biztonság = szabadság?
A több lábon állás ma már nem csak anyagi kényszer, sokkal inkább egyfajta tudatos életstratégia. Aki több területen is otthonosan mozog, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy az a személy szétszórt vagy kapkodó, sokkal inkább az ellenkezője: rugalmas, kreatív, ellenállóbb az új kihívásokkal szemben. Fontos azonban megjegyezni, hogy a polywork nem jelent automatikusan egyensúlyt. Sőt, a belső kohézió, annak felismerése tehát, hogy mit és miért csinálunk, hogyan kapcsolódnak ezek a dolgok össze, az egyik legfontosabb eleme annak, hogy valaki helyt tudjon állni ebben a sok szerepében.
„Szerintem a világ sem feltétlen úgy működik, hogy egy hivatás, egy munkahely. Sokkal több a lehetőség, sokkal nyitottabb a világ, hiszen például simán vállalhatunk külföldön munkát. Jobbat, többet szeretnénk, ez természetes. De az egyensúly valahol meg abban van, ha meg tudunk állni, és megelégedni azzal, ami van. Azzal a munkával, azzal a pénzzel, az élethelyzettel.”
Az életre szóló karrier manapság tehát már inkább egy elavult modell, amit bár a szüleink és nagyszüleink még tartanak, mi már mást érzünk prioritásnak. A sokszereplős élet szinte a létezésünk legfontosabb részévé vált. Az, aki csak egy dologhoz ért, egy dologban jártas, könnyen elveszhet a 21. századi tömegben.
Egy gyereknek tudnia kell, hogy a teljesítményétől függetlenül is szeretni fogják
Az önazonosság új nyelve
A polywork tehát nem egy újfajta HR-trend, nem ezzel színesítjük a LinkedIn-profilunkat. A kifejezés inkább azt takarja, hogyan élhetünk és dolgozhatunk egyszerre sokféleképpen, teljesebben. A világ változik, és ezzel együtt az identitásunk is. Nem szégyen ma már több dolgot csinálni egyszerre.
Amikor elkezdtem a vállalkozásomat, akkor sem csak egy dologgal foglalkoztam, nem csak egy cégnek dolgoztam. Már ez olyan szinten szerteágazóvá vált, hogy a közösségi média menedzsment mellett újságíróvá váltam, majd megkezdtem coach pályafutásomat is. Nem azért, mert valamelyiket szeretném elhagyni, nem is azért, mert nem élek meg belőlük, hanem azért, mert szükségem van a változatosságra, az emberekre, arra, hogy része legyek valami nagyobbnak.
Marketingesként kiélem a kreativitásomat, újságíróként történeteket mesélek, coachként pedig embereket kísérek. Ma már nem szorongok attól, hogy „mi leszek, ha nagy leszek”, mert már azzá váltam. Öt évembe telt rájönni arra, hogy működik a vállalkozásom, nem kell aggódnom az ügyfél- vagy a munkahiány miatt. Persze, napi szinten teszek azért, hogy ez így is maradjon, de sokkal kevesebb erőfeszítésbe és szorongásba kerül mindez.
Manapság már nem az számít, hogy milyen cím vagy titulus szerepel a névjegykártyámon. Sokkal jobban értékelik azt, ha több dologhoz értek, nagyobb eséllyel szavaznak nekem bizalmat az ügynökségek, a cégek, a vállalkozók, az emberek. Napjainkban az a fontos, hogy mit hozok létre, hogy kiket inspirálok, hogy mennyire vagyok közben jelen. Nem azt a kérdést kell tehát feltenni, hogy „Mi a munkám?”, hanem azt, hogy „Mi az, ami által jobban jelen tudok lenni ebben a világban, mivel segítek másoknak, és magamnak?”.
