Eljött az ideje, hogy felhagyjunk a gyermek olimpikonok dicsőítésével, és azt is elmondjuk, miért
Bár a gyermek olimpikonok teljesítményénél kevés tiszteletre méltóbb dolog van a világon, Simone Biles, Michael Phelps és Cseh László mentális egészségért vívott küzdelmeit elnézve egyre inkább tisztába kerülünk azzal, mekkora árat fizetnek a sportolók a kiváló eredményekért. Mennyire „oké” a mai világban 11-12 évesek versenyeztetése az olimpián? Dr. Gyurkó Szilviával, a Hintalovon alapítvány gyermekjogi tanácsadójával jártuk körbe a sürgős válaszra váró kérdéseket.
„Másfél hónap alatt ez volt az ötödik ezerötszázam. Őszintén szólva úgy jöttünk ide, hogy csak az élmény számít, milyen ennyi ember előtt úszni. Ez volt az első komoly felnőtt-világversenyem. Örülök, hogy itt lehettem és tapasztalhattam. Eleve nem úgy készültünk, hogy itt bármit is elérjek. Aztán megjelentek a különböző újságcikkek az éremesélyemről. Ez teher volt rajtam. Tegnap jöttem rá, hogy tudat alatt ez benne volt az úszásomban” – nyilatkozta nyáron a magyar olimpiai küldöttség legfiatalabb tagja, a 15 éves Jackl Vivien a Nemzeti Sportnak.
Vivien példája korántsem egyedi eset: a 11 éves Zheng Haohao indulásával (park gördeszka) idén csaknem megdöntésre került egy több mint százéves rekord, amelyet 1896 óta a 10 évesen az olimpián induló Dimitros Loundras tart. A bevezetőben említett Simone Biles, Michael Phelps és Cseh László bátor kinyilatkoztatásai óta tudjuk: a fizikai igénybevétel, a média hangzatos címei, a közösség média nyomása, valamint a teljesítménykényszer egy felnőtt ember pszichéjét is képesek kikezdeni, ezért ideje feltenni a kérdést: vajon mennyire van rendben a 21. században a gyerekek indulása az ötkarikás játékokon?
Elvesző gyermekjogok
Dr. Gyurkó Szilvia szerint önmagában az, hogy ez a téma felmerül, hatalmas előrelépés. „Korábban nem volt szempont, hogy a sportoló gyerek is elsősorban gyerek, és csak másodsorban sportoló: tehát joga van mindenhez, amihez egy nem sportoló gyereknek is. Az edzők és sportvezetők nagy része csak azt nézte, hogy sportteljesítmény szempontjából alkalmas-e, jól és produktívan edzhető-e,” – magyarázza a Hintalovon gyermekjogi tanácsadója.
A szakértő kijelentését alátámasztani látszik az a tény, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem szab határt a versenyzők életkorára vonatkozóan: a döntést az egyes sportágakat irányító nemzetközi szövetségekre bízza. A World Athletics például megköveteli, hogy a versenyzői legalább 16 évesek legyenek, míg a World Aquatics 14 éves kornál húzta meg a határt. (Egerszegi Krisztina például mindössze 14 éves volt, amikor a szöuli játékokon 200 méter háton arany, 100 méter háton ezüstérmet nyert.)
A végeredményt nézve e két kivétel nem feltétlenül ad okot a bizakodásra: a 2024-es, párizsi olimpián például az összesen 22, utcai gördeszkás több, mint fele tizenéves volt (átlagosan 14-15 éves korról beszélünk), de a thai Vareeraya Sukasem például 12 évesen indult a megmérettetésen. Nézőként végig tekintve a mezőnyön nem biztos, hogy azonnal feltűnik egy-egy versenyző kora: a nemzeti színű, professzionalitást sugárzó öltözékek miatt gyakran nem realizáljuk, hogy a „ringbe” lépő sportolók még gyerekek, és iszonyú nyomással kell szembenézniük.
Ki a felelős?
Ami a hazai állapotokat illeti, Dr. Gyurkó Szilvia szerint első sorban azt érdemes rögzíteni, hogy Magyarországon alapvető, strukturális problémák vannak a gyerekek sportolása kapcsán. „A tömegsport vagy szabadidősport hiánya nagyon nagy gond, ahogy a szabadon hozzáférhető sportpályáké is. Sok gyerek nem azért versenyez, mert azt akarja, hanem mert nincs olyan opció, hogy versenyzés nélkül sportolhasson,
– magyarázza a szakértő, aki egyúttal aláhúzza: a gyerekeknek sokszor nincs összehasonlítási alapjuk azzal, milyen „pusztán az örömért”, vagy „szabadon” sportolni. Csak azzal kapcsolatban van élményük, hogy eredményeket kell hozni és teljesítményt kell produkálni.
Ami a teljesítménykényszert illeti, a szakember szerint fontos kiemelni, hogy az (irreális) elvárásokat megfogalmazhatja az edző, de ahhoz, hogy a gyerek ezeket vakon kövesse az is kell, hogy a szülő is ugyanezt képviselje otthon. „És ez itt a kulcskérdés: hogy a gyerek vajon önmagáért sportol (mert van egy erős, belső motivációja, esetleg szereti a társaságot és azokat az élményeket, amiket neki a sport ad), vagy azért, mert otthon azt várják el tőle.”
A szakértő úgy látja, idehaza nagyjából minden gyereket úgy kezelnek a (verseny)sportban, mint akivel szemben az az (alap) elvárás, hogy eredményeket hozzon. „A legnagyobb baj az, ha nem önmagukhoz viszonyítják a gyerekek fejlődését, hanem másokéhoz – adott esetben rekordokhoz” – teszi még hozzá.
Lehet másképp
Szülőként rendkívül nehéz kiszúrni, ha a gyermek már nem érzi jól magát az edzéseken, esetleg túl sok számára az elvárt teljesítményszint. „Ez azzal magyarázható, hogy a sportolásnak nagyon speciális szabályai vannak. Az edzők mondják meg, hogy minek kell történnie, a gyerek csak végrehajt (és nem együttműködő partner) az esetek döntő többségében. Ráadásul az a »jó sportoló«, aki engedelmes,” – teszi hozzá a szakember, aki szerint magának a gyereknek is ezért nehéz detektálni, hogy kihasználják, vagy túlfeszítik nála a húrt.
„Ezért (is) lenne fontos az edzők és edzői segítők felkészítése gyermekjogi-, védelmi- és lélektani szempontból, nem utolsó sorban pedig az, hogy a szülők figyeljenek arra, mi van a gyerekkel,” – magyarázza.
A szakértő szavait Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó is alátámasztja, aki a Hintalovon alapítvánnyal közös Nemecsek Program egyik szószólójaként nem győzi felhívni a figyelmet arra, hogy az edzői munkában mennyire fontos a közös gondolkodás, és az olyan motiválás, amely nem megtörni, hanem felemelni akarja a sportolót. (A NEMECSEK Program célkitűzése, hogy mindenki kerüljön tisztába azzal, mit kell tenni, ha egy gyereket bántanak és hogyan lehet megelőzni azt: legyen szó óvodáról, gyermekotthonról, sportegyesületről vagy akár egy önkormányzatról – a szerk.)
Cseh egy 2021-es interjúban vallott először arról, milyen testi és lelki fenyítéseket szenvedett el a sikerekhez vezető úton. Ebben többek között vízben sírásról és fizikai bántalmazásról is beszélt, de arról is vallott, akkor ütköztek ki rajta a hosszú éveken keresztül elszenvedett traumák, amikor edzőt váltott és új közösségbe került. Dr. Gyurkó Szilvia szerint a megváltozott magatartás, a halogatás, az önbizalom csökkenés, az általános levertség és kedvetlenség mind annak a tünete lehet, hogy túl nagy a nyomás a sportoló gyereken.
Tényleg a gyerekről szól?
A szakértő úgy látja, a gyermekkori versenysportnál mindig fel kell tenni azt a kérdést, hogy valójában a gyerekről szól-e, vagy meddig szól a gyerekről a történet. „Azt is végig kell gondolni, hogy mi az az ár, amit a gyerek azért fizet, hogy a sporttal kapcsolatos álmait elérje. Ezt az árat jó, ha nem a felnőttek szabják meg, hanem ebben mindig (partnerként, bevonva) a gyerek hangja is megjelenik. Máskülönben könnyen előállhat az a helyzet, hogy a gyerek sérül” – teszi még hozzá.
Érdekesség, hogy bizonyos országokban léteznek már konkrét modellek a gyerekek versenyzésével kapcsolatban: Norvégiában például megtiltják, hogy a gyerekek 13 éves kor előtt részt vegyenek bármiféle nemzeti Európa- vagy világbajnokságon. Noha azt gondolhatnánk ez érem veszteséghez vezet, tévedünk. Míg Norvégia harminchét érmet nyert a 2022-es téli olimpián, addig Amerika (ahol nincsenek ilyen korlátok) mindössze huszonötöt.
Dr. Gyurkó Szilvia szerint is sokkal nagyobb tudatosságra lenne szükség az egész területen. „Nem lehet általánosságban kimondani, hogy a gyerekkori versenysport mindig rossz, de az biztosan állítható, hogy ahogyan a jelenlegi körülmények között a gyerekek versenysportokban részt vesznek, ott nagyon magas annak a kockázata, hogy sérülnek. (És akkor még nem foglalkoztunk az egészséges fejlődéshez való jogaikkal.)” – egészíti ki mondandóját a szakértő.
Bár azt eszünk ágában sincs állítani, hogy a gyermek olimpikonok teljesítménye ne lenne figyelemre méltó, abban talán mindannyian egyetértünk, hogy mi, felnőttek tartozunk nekik annyival, hogy elkezdjük előrébb helyezni az érdekeiket a teljesítményüknél.
Ki tudja: így talán nemcsak eredményes, hanem mentálisan egészséges sportolókat is kitermelne a társadalom.