Az iskolakezdéssel együtt elindult az Otthon Start program is
Kevesen vannak, akiknek a bakancslistáján ne előkelő helyen szerepelne az önálló lakás. Most viszont nemcsak álmodozni lehet róla: itt az esély, hogy valóban megvalósuljon. Sőt, ha már megvan a saját otthonod, akár a 18 éves gyermeked jövőjébe is fektethetsz egy lakással — ami később a függetlenedés vagy családalapítás idején lesz egy biztos, stabil háttér.
Sorozatunkban Molnár- Simon Tímea közgazdász, független pénzügyi tanácsadó segítségével olyan, a mindennapi életre vonatkozó változásokra, lehetőségekre adunk egyszerű és logikus magyarázatot, amelynek köszönhetően egyfajta tudatosságra tehetünk szert, ami hozzájárulhat egy nyugodtabb, anyagilag kiszámíthatóbb élethez.
Mit is jelent az Otthon Start?
Szeptember elsején hivatalosan is elrajtolt az Otthon Start program, amelynek keretében fix 3%-os kamattal (vagy bizonyos bankoknál ennél is kedvezőbben) lehet lakáshitelt felvenni. (Erről részletesen már írtunk korábbi cikkünkben.) A hitelösszeg: 1–50 millió Ft között.Futamidő: maximum 25 év.A havi törlesztő: 50 milliós hitel esetén kb. 237 ezer Ft 3% kamattal, 2,9%-kal pedig ~234 ezer Ft.
Hogyan segíthet a gluténmentes diéta akkor is, ha nincs cöliákia?
A konstrukcióhoz azonban nem elég a lelkesedés: szigorú jogszabályi feltételeknek kell megfelelni. Például fontos, hogy van-e már ingatlanod, és ha igen, mekkora tulajdoni hányaddal. Ehhez készítettünk egy ábrát, ami segít eligazodni, ki jogosult a hitelre és ki nem.
A bankok is versenybe szálltak
A programmal párhuzamosan a bankok is előrukkoltak a saját ajánlataikkal. És bár a kamatkülönbségek csupán pár ezer forintot jelentenek havonta, az akciókban és a bírálatokban már komoly eltérések mutatkoznak.
- Vannak, akik pénzvisszatérítést adnak (akár 100–200 ezer Ft).
- Mások díjakat engednek el (értékbecslés, közjegyző, folyósítási díj).
- Egyes bankok rugalmasabban állnak az önerőhöz: például elfogadhatják önerőként a frissen felvett Babaváró hitelt vagy akár egy személyi kölcsönt is.
- Nagyon eltérő lehet az is, hogy milyen gyorsan fut át egy ügylet, illetve hogyan értékelik az adott ingatlant.
Ezért érdemes körbenézni, több bank ajánlatát is összevetni, mert előfordulhat, hogy ugyanaz a lakás az egyiknél elfogadható fedezet, a másiknál viszont elutasítják. És igen, akár egy teljes lakásvásárlás vagy a befizetett foglaló is múlhat ezen.
Az Instagram hajszolta tökéletességnek árnyoldalai is vannak - szakértőkkel beszélgettünk
Jogszabályi anomáliák – a 10% önerő árnyoldalai
Az Otthon Start program más hitelezési szabályokkal együtt fut, és itt bizony maradtak ellentmondások. Például: ha valakinek pont 50%-os tulajdoni hányada van egy lakásban, ő jogosult az Otthon Startra, de nem jogosult a 10%-os önerőre. Ilyenkor minimum 20% önerőt kell igazolnia, vagy plusz ingatlanfedezetet bevonni.
Hasonló a helyzet pároknál: ha az egyik félnek már van lakástulajdona, akkor ők is kiesnek a 10% önerős kedvezményből, noha a program többi részére jogosultak lennének. Ez elsőre elkeserítőnek hangzik, de van megoldás. Plusz ingatlanfedezet bevonásával vagy bizonyos jogi konstrukciókkal mégis elérhetővé válhat a kedvezményes önerő.
Az Otthon Start valóban az elmúlt évek egyik legnagyobb lehetősége a lakásvásárlóknak. De ahogy egy jó táska vagy smink is akkor az igazi, ha passzol hozzád, úgy itt is kulcsfontosságú a megfelelő választás: a bankok, a konstrukció és az ingatlan szempontjából is. A jó hír, hogy ha tudatosan és alaposan járod körbe a lehetőséget, ez a program lehet a kulcs ahhoz, hogy végre megvalósítsd az első saját otthonod, vagy biztonságot adj a gyermeked jövőjének.
Nem igazodsz el a bankok kínálatában, szeretnél többet tudni a lehetőségről, vagy félsz önállóan meghozni egy ekkora döntést? Kérj bátran ingyenes segítséget – csak kattints ide, és pénzügyi szakértőnk elmondja, hogy hogyan juthatsz el az új ingatlanodhoz.
előfizetésem
Hírlevél
