előfizetésem
Hírlevél
Jogod van a boldog felnőttkorhoz, még akkor is, ha alkoholbeteg szülővel nőttél fel
A gyermekkorunk traumái nem múlnak el nyomtalanul. Sok felnőtt azonban még a mai napig abban a hitben él, hogy ami történt, az úgy is marad: a szülők függősége, az otthon bizonytalansága, a szégyen, az állandó érzelmi készenlét pedig egyszerűen beleég a személyiségünkbe, és már semmit sem tehetünk ennyi év után. De valóban így lenne?
Vajon tényleg túl késő szembenézni a múltunkkal? Amikor erről kérdeztem Sebestyén Szilvia pszichológust, akkor az első mondatai már önmagában elárulták, hogy hatalmas tévhit azt gondolni: nincs kiút. „A gyógyulásnak nincs lejárati ideje. És ami talán a legfontosabb: jogod van jól élni, akkor is, ha a múltad nem volt könnyű.” Ez a mondat manapság különösen fontos jelentőséggel bír, amikor a pszichés terhek sokszor generációkon át öröklődnek tovább, és sokan csak évtizedekkel később mernek először beszélni arról, hogy milyen volt egy alkoholista szülő mellett nevelkedni.
Ez valahol nem megszokott, titkolandó dolog gyerekként, de felnőttként, ha nem küzdjük le a múltat, akkor folyamatosan visszük magunkkal a terhet, amit aztán a gyermekünknek is átadunk.
A trauma csendes formái
Az alkoholbeteg szülőkkel élő gyermekek története a legtöbbször csak drámai jelenetekből állnak. Sőt, sokszor épp a láthatatlan mintázatok okozzák a legnagyobb károkat. A szakértő rámutatott arra, hogy az események többféle, egymásba fonódó történetekből állnak. „A trauma nem egyetlen kategória. Több arca is van, és ezek gyakran összeérnek egymással.” Ezek között ott van az akut trauma: a hirtelen agresszív kitörésekből vagy félelmetes jelenetekből álló formája.
A másik a krónikus trauma, ahol mindennapos a bizonytalanság érzése, hogy nem tudni, milyen hangulat vár otthon. A komplex és fejlődési traumák még mélyebben hatnak, hiszen a stabilitás, a biztonság, a figyelem hiánya formálja a gyerekek érzelmi világát. Ezeket ráadásul tovább tetézi számos transzgenerációs trauma: a fájdalom, amely nem velünk kezdődött, de mégis mi visszük azt tovább.
A legtöbben azonban még mindig csak annyit mondanak: „nehéz gyerekkorom volt, de túl vagyok rajta.” Valójában azonban a testünk és az idegrendszer sokkal tovább emlékszik, őrzi azokat az apróságokat, amikre nem is gondolnánk, hogy még mindig velünk vannak.
Akkor is lehetsz gyógyult, ha a trauma évfordulója még mindig megvisel
Miért ennyire félelmetes visszanézni?
Ennek oka sokrétű. Talán azért, mert amit sokáig elfojtunk, arról azt gondoljuk, hogy kontrollálni tudjuk. A múlt felidézése azonban kiszámíthatatlan, nem akarunk vele foglalkozni, hátha valami olyanra derül fény, amiről tudjuk, hogy ott van, de nem akarunk róla tudomást venni. A pszichológus szerint azonban sokkal kimerítőbb fenntartani az állandó kerülést, mint szembenézni a problémával: „Sokan attól tartanak, hogy a múlt felidézése túlterheli őket. De a valóság az, hogy sokkal kimerítőbb a folyamatos elfojtás: mások hangulatainak figyelése a sajátjaid helyett, túlzott alkalmazkodás, bűntudat, szégyen.”
Ezek a mintázatok gyerekként még hasznosak voltak, hiszen segítettek túlélni, alkalmazkodni, békére lelni. Idővel, felnőttként viszont már sokkal inkább akadályoznak bennünket a párkapcsolatokban, a döntésekben, a munkában, az önértékelésben. A jó hír azonban az, hogy mindennek nem kell örökre így lennie. „Nem attól válsz erőssé, ha elfelejted, mi történt, hanem attól, hogy megtanulod máshogy hordozni.”
Hol kezdődik a gyógyulás?
A legtöbben éppen azért nem indulnak el ezen az úton, mert úgy vélik, hogy egy több évtizedes probléma felgöngyölítése lehetetlen és felesleges. Pedig az első lépések sokkal egyszerűbbek, mint gondolnánk. A tagadás feloldása például az első felszabadító gondolat:
Nem kell szépíteni: nehéz volt. Megterhelő volt. Hatott rád.
Ennek a mondatnak a kimondása rendezheti bennünk, hogy a múlt már nem csak valami homályos, zavaros háttérzaj, hanem egyfajta tapasztalat. A másik fontos lépés a biztonságos kapcsolódások keresése. A kapcsolati sérülések csak a kapcsolatokban tudnak gyógyulni. Aki alkoholista szülők mellett nőtt fel, gyakran túl korán vált felnőtté, most végre megengedheti azt, hogy valaki őt támassza meg. Ez lehet egy pszichológus, coach, egy terapeuta, egy támogató közösség. Bármi, ami segítséget nyújt számára ebben a gyógyulási időszakban.
De mindez nem elég, ha nem ismerjük meg az idegrendszer működését. „A test hamarabb emlékszik, mint a fej.” A táncterápia vagy az integratív testpszichoterápia újra megtaníthatja a testet arra, hogyan kell biztonságban lenni. Ez az alkoholbeteg szülők gyermekei számára sokszor ismeretlen állapot. Következő lépés az érzelmi tudatosság fejlesztése. Sokan ugyanis évtizedekig kizárólag más érzelmeire fókuszálnak, a saját érzéseiket pedig észre sem veszik, fel sem fogják.
Így élhetsz boldog párkapcsolatban akkor is, ha szorongó vagy elkerülő kötődő vagy
A szakértő néhány kérdés feltételét javasolja ebben az esetben: „Mit érzek? Hol érzem? Mire lenne szükségem most?” A végső lépés pedig a gyász megengedése. Ez talán a legnehezebb, mert elismerni, hogy nem azt a gyerekkort kaptuk, amelyre szükségünk lett volna, nem egyszerű. „A gyász után jön a hely, amelyben valami új születhet: önbizalom, belső tartás, könnyedség.”
Szakemberrel való közös munka - a gyógyulás alapvető eleme
Az alkoholista szülőkkel felnövő gyerekekre jellemző, hogy túl korán váltak felnőtté, ez pedig túlterhelt üzemmódot visz tovább a felnőttkorra is. A szakértő szerint éppen ezért nagy ajándék, ha valaki megengedi magának, hogy segítséget kapjon. „Aki alkoholista szülők mellett nő fel, gyakran már gyerekként ‘felnő’, és felnőttként is túlterhelt üzemmódban él. Ebből kilépni nem csak lehetséges, hanem meg is érdemled azt, hogy támogatást kapj benne.”
A terápia során megtanulhatjuk, hogyan dolgozzuk fel a múltat, felismerjük a visszatérő mintázatokat, emellett új érzelmi és kapcsolati készségeket sajátíthatunk el. Helyreállhat továbbá a testtel való kapcsolat, amiből könnyebben építünk fel újra egy belső erőt. A folyamat azonban nem gyors, de képes átalakítani a teljes valónkat.
Lehet-e teljes az életünk?
Hogyne lehetne? Nincs olyan, hogy késő. Egy gyógyulásban soha. „Jogod van könnyebben lélegezni, függetlenül attól, milyen volt a gyerekkorod.” Ha tehát alkoholista szülő mellett nőttél fel, a történeted része a múltad, de nem kell, hogy a jövődet is ez határozza meg. A gyógyulás nem átalakítani akarja azt, hogy mi történt, hanem új jelentést ad annak, ahogyan tovább viszed azt. És itt soha, egyetlen pillanatban sincs túl késő elkezdeni a folyamatot. Ha eltörik a lábad 65 évesen, akkor sem akarsz újra járni? Dehogynem! Akkor a traumát se kategorizáld be gyerekkorodra.
