Bali nem csak nyaralás: egy utazás, ami belül is megváltoztatott

2025. július 29.
Nyugati fejjel néha sokszor nehezen feldolgozható, mennyire más az indonéz kultúra, épp ezért rengeteg mindenre megtaníthat minket
Nyugati fejjel sokszor nehezen feldolgozható, mennyire más az indonéz kultúra, épp ezért rengeteg mindenre megtaníthat minket
Fotó: Oleh_Slobodeniuk/Getty Images

Bali a legtöbb ember számára egy képeslapra illő úti cél, ami csak a tengerpartról, a szörfözésről, és a végtelennek tűnő gyümölcsevésről szól. A homokos partok, a pálmafák és a naplementék mind megvannak, de ez az indonéz sziget nem csak erről szól. Számomra ez az utazás ennél sokkal többet jelentett. Nemrég három hetet töltöttem Ázsia ezen részén, ami alatt nemcsak a sziget lenyűgöző tájait ismertem meg, hanem egy mélyebb, spirituálisabb kalandot is átéltem. A jóga, a helyi szokások, valamint a Bali újév, a Nyepi rituálék mind hozzájárultak ahhoz, hogy más szemmel lássam ezt a világot, és ezzel együtt önmagamat is.

Bali több arca

Dél-Bali a pezsgő élet központja. A piacok színes kavalkádja, a tengerparti bárok, valamint a turisták nyüzsgése határozza meg ezt a térséget. Canggu, Ubud, és Denpasar környékén számtalan érdekes látnivaló található meg, mint a Tanah Lot és Uluwatu, ahol a tenger morajlása kíséri a naplementét. Az energia itt folyamatosan áramlik, az éjszakai élet lüktet, minden pillanatban történik valami. Ez főleg Canggu-ra igaz, hiszen ide érkezik a turisták zöme, hogy felfedezzen egy új, egy más kultúrát.

Pedig valójában nem Canggu lesz az, ahol megismerkedhetünk a helyiekkel, a balinéz hinduizmussal. Az viszont tény, hogy itt ugyanolyan kedvesek, mosolygósak és segítőkészek a helyiek, mint bárhol máshol a szigeten. Ezzel szemben Észak-Bali mintha egy teljesen más világ lenne. Egy jóval nyugodtabb és érintetlenebb világgal találkozhatunk, ahol a természeté a főszerep. Buja rizsföldek, hatalmas vízesések, apró falvak rejtőznek erre, ahol a helyiek vendégszeretete őszinte és szívből jövő.

glamour plusz ikon Így tehetünk jót, miközben utazunk – a voluntourism jelensége

Így tehetünk jót, miközben utazunk – a voluntourism jelensége

Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy amikor éppen Grab-bel (helyi taxi) utaztunk át egyik városból a másikba, a Google Maps valami teljesen lehetetlen útvonalon vitt minket a dzsungelen keresztül. Az autó fékje elromlott, és ott álltunk a semmi közepén, nulla térerővel, csak a filmekben látott helyi törzsekkel találkoztunk. Egy kislány jött ki a bozótosból, aki végre életében először látott fehér embert. Nem értette, hogy ki vagyok, mit szeretnék, mi történik, csak lelkesen mosolygott egy olyan “ház” kapujából, amihez képest enyhe túlzással a magyar hajléktalanok is jobb helyen laknak.

De semmi sem érdekelte, egyszerűen csak üdvözölt, integetett, és várta, hogy mi fog történni. Végül az útjavítók mentettek ki minket a dzsungel közepéről, aminek során egy platós terepjáróval utaztunk el a szállásig. Sosem fogom elfelejteni, ahogy azt sem, hogy teljesen önzetlenül segítettek, nem fogadtak el egyetlen indonéz rúpiát sem. Északon tehát teljesen máshogy élnek. Jóval kevesebb a szemét, még lassabb a tempó, mint délen - már ha ez lehetséges.

Ez az életmód teljesen más perspektívát adott az utazásnak. A csendesebb környezetben lehetőségem volt jobban figyelni önmagamra, rájöttem, hogy mennyire jó néha csak létezni, elengedni a rohanást.

Egy másik időszámítás kezdete

Kevesen tudják, de Balin - és persze számos más ázsiai országban -, nem ugyanakkor van az újév, mint nálunk. A Nyepi számít itt az év első napjának, ami minden évben más napra esik, de mindig márciusi ünnepnek számít. Előző este - amit nevezzünk Szilveszternek - megtartják az Ogoh-Ogoh fesztivált, amely Bali leglátványosabb éjszakája. Az utcákat hatalmas, kézzel készített démonfigurák lepik el, amiket a helyiek főleg bambuszból és papírmaséból alkotnak meg.

Ezek a szobrok jelképezik a rossz szellemeket, amiket az ünnep alkalmával végigvisznek a városon, felvonulással, tánccal kiegészítve, majd végül elégetik azokat. A hangulat ezen a napon teljesen felforrósodik, izgalmassá és misztikussá válik. A fáklyák fénye, a dobszó, a táncosok teljesen magával ragadtak. Talán egy kicsit a busójárásra emlékeztetett engem, bár tény, hogy jóval melegebb volt, és az egész szigetet érinti, nem csak egy települést, ahogy otthon.

glamour plusz ikon Vietnám lüktetése arra sarkallt, hogy félretegyem az egocentrikusságot és merjek kapcsolódni másokhoz

Az Ogoh-Ogoh fesztivál azonban nem csak egy látványos esemény, hiszen ennek mély spirituális jelentősége is van. A célja, hogy a balinézek megtisztítsák a világot a negatív energiáktól. Ennek következménye az újévi csendnap, azaz a Nyepi megtartása, amikor az egész sziget elcsendesedik. De tényleg minden olyan, mintha atombomba robbant volna. Maximum az állatok zaját hallani. Az embereknek ugyanis kötelességük az otthonukban vagy a szállásukon maradni.

Minden bezár, este pedig nem éghet semmilyen lámpa.

Ezt a napot tehát úgy töltöttük, ahogy mindenki Balin. Csendben, a szobában, mindentől távol. Csak enni mentünk le a szállás éttermébe, ahol aznap csak pár étel állt rendelkezésre, hiszen a helyiek sem nagyon dolgoznak, maximum a turistákat szolgálják ki. A szigetre érkező vendégeknek ugyanúgy be kell tartani minden szabályt, ellenkező esetben komoly pénzbírság vár rájuk. Kizárólag a rendőrök, a tűzoltók, valamint a mentősök léphetnek ki a kapukon kívül.

Egy ilyen nap után azt mondom, hogy ezt az egész világon be kellene vezetni. Amikor semmivel sem foglalkozunk, nem használunk áramot, energiát, nem telefonozunk egész nap, egyszerűen magunkra figyelünk, arra, hogy kik vagyunk, és mit szeretnénk az élettől. Ritka alkalom, hogy tényleg lehetőségem van kiszakadni a folyamatos információáradatból, de egy jóga óra és egy meditáció után sikerült magam teljesen elengedni, és kvázi egész nap csak a könyvemmel foglalkoztam.

Bali megtanított egyszerűen élni

Ez az utazás nemcsak egy kaland volt, hanem egyfajta tanítás is. Rájöttem, hogyan lehet igazán lelassítani, jelen lenni, értékelni minden apró pillanatot. Emellett természetesen átértékeltem mindent, az életemet, az anyagi helyzetemet, a lehetőségeimet. Először még nehezemre esett, hogy motoros taxit válasszak, hogy “kihasználjam” a helyieket, a vendégszeretetüket, a szolgáltatásaikat, és nem azért, mert nem lettem volna elégedett, de sok esetben annyira keveset kellett fizetni, hogy nekem esett rosszul.

Szerzőnk három hétig utazott Dél-Ázsiában, és mindenkinek szívből ajánlja, aki egy kicsit elcsendesedne
Fotó: GLAMOUR

Viszont belegondoltam abba, hogy ha nem lennék itt - meg a legtöbb nyugati és ausztrál turista -, akkor bizony éheznének. Egy balinéz ember átlagban 60-70 ezer forintnak megfelelő rúpiát keres, ami nem sok mindenre elég. Hiába olcsóbb itt az élet, lakni kell valahol, enni kell valamit, az áram sincs ingyen és még sorolhatnánk. Bár ez őket nem zavarja olyan mértékben, mint az otthoniakat, és talán ez az, amit haza kell vinnem.

Bali megmutatta számomra, hogy tökéletesen el lehet boldogulni egy bőrönddel.

Senki nem várja el, hogy minden nap más ruhába öltözzek egy hónapon keresztül. A legtöbben rendkívül lezseren és egyszerűen jelennek meg. Én konkrétan két rövidnadrággal, négy-öt felsővel, két szoknyával és egy pár fürdőruhával jöttem ide, és talán meglepő lehet, de bőven elég volt. 200-300 forintért bármit kimosnak és megszárítanak. Este leadod, másnap reggel kézhez kapod. Ezzel szintén a helyieknek segítesz, hiszen munkát adsz a számukra, amiből pénzt kereshetnek, neked pedig sokkal egyszerűbb lesz az élet.

Ha túl sokat gondolkodom, akkor biztosan nehezemre esne hosszú távon itt élni, hiszen nem szeretek tétlen lenni. Azonban az, hogy minden nap kávézóról étteremre járok, majd vissza, hogy dolgozzam, egyszerűen varázslatos. Nem éri meg magadra főzni, mert boltban amúgy sem nagyon kapsz meg semmit, ráadásul jóval drágább is lesz. Ez főleg azért van, hogy a turisták inkább a helyi étkezdékben fogyasszanak, ami szintén a balinéz embereket támogatja. De ha mégis megpróbálsz főzni, kizárólag szabadtéri konyhában teheted meg, ugyanis egy morzsára nagyjából három másodperc alatt repül rá a létező összes hangya és bogár.

Balin laknál? Nem lesz egyszerű dolgod.

Az tény, hogy évekkel ezelőtt 5-10 millióból csodálatos villákat lehetett itt vásárolni, ez mára már 30-40 millió forintot jelent. De még mindig villáról beszélünk, ami 2-3 év alatt visszahozza az árát. Hátránya, hogy csak 23 évre a tiéd az ingatlan, a föld pedig az indonéz államé. Nem dolgozhatsz itt, nem veheted el a helyiek munkáját. Csak saját vállalkozással élhetsz itt, de ennek is megvannak a feltételei. De mint tudjuk, kiskapuk mindig vannak.

glamour plusz ikon Ízek, imák, szemétdomb és patkányok - Bali az Instagramon túl

Bali rávilágított arra, hogy mennyire fontos a természet közelsége, az egyszerűség és az, hogy időt szánjunk önmagunkra. Azóta is próbálom megőrizni ezt a szemléletet a hétköznapokban. Tudatosabban élem az életemet, nem esik nehezemre felkelni reggel, sokkal jobban figyelek a belső egyensúlyomra, időnként pedig kiszakadok a digitális világból. Igaz, hogy otthon nincsen óceán és ilyen varázslatos naplemente, de azt is megtanultam, hogy nem azt kell nézni, hogy mim nincs, hanem azt, hogy mennyi mindenem viszont megvan, ami több milliárd embernek nem adatott meg.

Hogy van-e árnyoldala a szigetnek? Hogyne lenne. Mindennek van. Nem titok, hogy sok a szemét, nagy a forgalom, sok a robogós, de egyszer sem éreztem túlzsúfoltnak vagy veszélyesnek a helyet. Bárhol, bármikor ott tudtam hagyni a holmimat anélkül, hogy bárki hozzáért volna. Nyugodt szívvel utaztam motorral az egész szigeten, és nem gondolom, hogy több lenne a szemét, mint Budapesten vagy a vidéki területeken.

Nem beszélve az utak minőségéről, hiszen ahogy minden országban, itt is főleg a főutak azok, amik jól kiépítettek, ha pedig vidékre mész, számíts arra, hogy sokáig tart eljutni A-ból B-be. De mindezt el lehet felejteni, ha mindenki folyamatosan mosolyog, egész nap süt a nap, finomakat eszel, és csodás tájakat fedezhetsz fel.