Nem minden szakítás romantikus, egy barát elvesztése is gyász, csak senki nem beszél róla

2026. január 9.
A párválasztás nem csak szerelmet hoz, hanem barátságokat is átírja
A párválasztás nem csak szerelmet hoz, hanem barátságokat is átírja
Fotó: Jen Barbara @barbsiegraphy

Vörösre sírt szemek, egész nap pizsamában járkálni, mint egy kifakult szellem, szétvágott képek, hangos veszekedések. A sorozatokban valahogy így képzeljük el, mi történik akkor, amikor két ember kapcsolata – akik eddig annyi mindent jelentettek egymásnak – megszakad. A romantikus kapcsolatok végénél mintha kötelező lenne egyfajta gyászidőszak. Azonban ha barátságainknál élünk meg hasonlót, gyakran csak vállat rántunk, és azt mondjuk: „elnőttünk egymás mellett”.

Holott sokszor ez a fajta szakítás sokkal alattomosabb módokon jelentkezik, és ugyanúgy lassan gyógyuló sebet hagyhat maga után. Hogyan gyászoljuk el a barátságainkat, és hogyan szakítsunk azokkal, akiket többé nem szívesen hívunk a barátunknak?

A barátságok természete

Tudjuk egymásról a legféltettebb titkainkat, megosztjuk velük az aggodalmainkat, és ott vannak életünk nagy eseményeinél. Ezek egyaránt elmondhatók a barátainkról és a partnerünkről is. Mégis, míg egy párkapcsolat esetében megannyi szavunk van a kapcsolat különböző szakaszaira, addig a barátságoknál ez jellemzően hiányzik. Vegyünk csak ezek közül néhányat: összejöttünk, összeköltöztünk, jegyben járunk, megházasodunk, szétmentünk. (Nem ez minden romantikus kapcsolat életgörbéje.)

Gyerekként legalább megkérdeztük az iskolai szünetben, egymás uzsonáját megosztva, hogy akkor most leszünk-e barátok. A felnőtt barátságok azonban organikusabban, ugyanakkor jóval definiálatlanabbul alakulnak. Nehéz meghatározni, mit is jelentünk a másiknak, ezáltal kevesebb láthatatlan szabály lengi be a kapcsolatot. Az előbb említett, romantikus kapcsolatokra jellemző kifejezések ugyanakkor segíthetnek megélni az egyes mérföldköveket, és ezáltal lezárni is egy kötelék felbomlását.

glamour plusz ikon Már középiskolásként a Saul fiában dolgozott, ma főként amerikai produkciókba hívják

Már középiskolásként a Saul fiában dolgozott, ma főként amerikai produkciókba hívják

2018-ban Cheryl Harasymchuk és Beverley Fehr kutatók azt vizsgálták, miben különbözik az emberek problémamegközelítése akkor, ha romantikus kapcsolataikról van szó, illetve akkor, ha barátságaikról. Tanulmányukban arra jutottak, hogy míg a romantikus partnerüktől az emberek aktív problémakezelést várnak el – akár pozitív módon, például egy beszélgetés kezdeményezésével, akár negatív módon, például egy heves veszekedésen keresztül –, addig

a barátságokban sokkal gyakoribb a passzív hozzáállás.

A kutatók egy mintázatot is felfedeztek: ha gondjaink akadnak a barátainkkal, leginkább kétféle utat választunk. Vagy kivárunk, és reméljük, hogy a dolgok maguktól rendeződnek anélkül, hogy bárki szóba hozná a problémát, vagy pedig visszavonulót fújunk, azaz megvonjuk a kommunikációt, és figyelmen kívül hagyjuk a barátunkat, miközben abban bízunk, hogy megérti a célzást. Bár a „ghosting” fogalmát eredetileg a modern randizási tapasztalatokból ismertük meg, ugyanúgy jelen van a baráti kapcsolatainkban is.

Egyes becslések szerint a közeli barátságok 70%-a felbomlik hét év elteltével – a leggyakoribb okok közé tartoznak a pénzügyi viták, a költözés, valamint az általános életmódbeli eltérések, így például a házasság vagy a gyermekvállalás. A barátságok természetétől függetlenül maró erővel hathat, amikor egyik napról a másikra eltűnik az a hang, akit eddig olyan természetesnek hittünk.

Hacsak nem egy nyitott vagy poliamor kapcsolatban élünk, a barátok és a romantikus partnerek közötti egyik alapvető különbség az, hogy elméletben annyi barátságot tarthatunk fenn, amennyit csak szeretnénk. Sokaknak dedikált legjobb barátjuk sincs, pedig ha már volt szerencsénk hozzá, tudjuk, mennyivel mélyebb érzéseket táplálhatunk irántuk, mint egy közönséges haver iránt. Mégis, egy tökéletlen barátság fenntartása is teljesen racionális lehet, hiszen továbbra is örömet hoz az életünkbe. Az ilyen természetű kapcsolatoknál nincsenek is olyan elvárásaink, mint a partnerünkkel szemben.

Sokszor elég, ha meg tudjuk osztani a pilates iránti rajongásunkat, vagy ha hasonló a zenei ízlésünk. A barátságok sokkal árnyaltabb mélységben vannak jelen, és az intenzitásuk sem összehasonlítható a romantikus kapcsolatainkéval – értsük ezalatt a kommunikáció gyakoriságát vagy a találkozások között eltelt időt. Így a fokozatos eltávolodás nem feltétlenül jelenti a kapcsolat teljes végét.

Néha egyszerűen csak azt, hogy már nem vagyunk olyan közeli viszonyban, mint korábban, de a barátság ekkor még nem szakad meg, csupán átalakul. Gyakran csak az idő dönti el, mi lesz egy barátság sorsa. Ebben a bizonytalanságban lógni pedig érzelmileg kifejezetten megterhelő lehet.

glamour plusz ikon Schram András: „A fotózást nem lehet tanulni, vagy látod vagy nem”

Schram András: „A fotózást nem lehet tanulni, vagy látod vagy nem”

Erre jutott Stevie Blum pszichoterapeuta is, aki így írja le a helyzetet: „Egy közeli barát elvesztése sokszor olyan érzés lehet, mintha valakinek a halálát gyászolnánk. Ez gyakran úgynevezett ambivalens gyászt idéz elő, vagyis olyasvalakit siratunk, aki még él, de már nincs jelen az életünkben abban a formában, ahogyan megszoktuk. Az ambivalens gyász különösen nehéz az elmének, mert gyakran hiányzik a lezárás, így zavart kelt, hogy miért ért véget a kapcsolat” – fogalmaz a szakember.

A valóság az, hogy a barátság – akárcsak egy romantikus kapcsolat – egy választás, amelyhez kölcsönös beleegyezésre, elköteleződésre és egyetértésre van szükség ahhoz, hogy fennmaradjon. Amint az egyik fél úgy dönt, hogy többé nem akar részt venni benne, a „játék” véget ér, és a barátság felbomlása elkerülhetetlenné válik. De mégis: hogyan dolgozzuk fel ezt a veszteséget úgy, hogy ne vigyük tovább a sérelmeinket a következő barátságainkba?

Keretezzük újra a barátságunkat

Az elménk a barátság megszakadtával kapaszkodót, bizonyosságot és megértést keres. Ez pedig a terapeuta szerint többféle módon is megnyilvánulhat. Van, hogy tagadásban maradunk, haragot táplálunk, és elnyomjuk a fájdalmat. De ahelyett, hogy elfutnánk, semmibe vennénk a problémát, és elbagatellizálnánk a történteket, megtanulhatjuk éretten megvizsgálni a helyzetet, és lehetőséget teremteni a fejlődésre.

Ezt kezdjük azzal, hogy tiszteljük az érzéseinket. Adjunk magunknak lehetőséget arra, hogy őszintén, integritással, felelősséggel és megértéssel vizsgáljuk a helyzetet, és ezáltal eljussunk a hála és az elfogadás állapotába. Segíthet, ha nevén nevezzük az érzéseinket, ezzel azonosítjuk a tapasztalatainkat. Figyeljük meg, hogyan kapcsolódnak az egyes érzelmek a gyász folyamatába. Majd jelöljünk ki időt arra, hogy foglalkozzunk a veszteséggel – lehet ez akár napi tíz perc is. Ha napközben törnének ránk a gondolatok, jegyezzük le őket, és térjünk vissza hozzájuk akkor, amikor valóban tudunk velük foglalkozni.

Ha szükségét érezzük, tegyük azt, amit akkor, amikor ténylegesen szakítunk valakivel: tudomásul vesszük a veszteséget, elismerjük, hogy mennyire értékes volt számunkra az a barátság, akár sírunk, és támaszkodunk a hozzánk közel állókra. Ne feledd: egyetlen ember elutasítása nem bizonyítja, hogy rossz vagy, vagy hogy ne lennél szerethető.

Ahogyan arra korábban is kitértünk, a barátainkkal való szakítás azért iszonyúan nehéz, mert rengeteg a kérdőjel. Mint a volt egyetemi párkapcsolatodnál, amikor a másik egyik napról a másikra vet véget a kapcsolatotoknak azzal az indokkal, hogy „dolgoznia kell magán”, majd kiderül, hogy ez folyamatos, hajnalig tartó bulizásban nyilvánul meg. Visszakanyarodva a barátságok terepére: keretezzük át a történteket. Ez nem azt jelenti, hogy kiszínezzük a sztorit, és a másikat hibáztatjuk mindenért.

Csupán annyit tesz, hogy ha nem ismerjük a másik fél nézőpontját, vagy egész egyszerűen nem hajlandó nyíltan kommunikálni, kialakítunk egy önmagunkkal együttérző magyarázatot. Ugyanakkor tartsuk észben: nem minden rólunk szól. A másik embernek is vannak múltbéli terhei, szükségletei és kimondatlan vágyai.

Ha elsőre nehéznek is tűnhet, vizsgáljuk meg objektíven a tényeket, és tegyünk fel magunknak néhány kényes kérdést. Fektettünk-e kellő időt, energiát és figyelmet a barátságba? Őszinték voltunk-e a saját szükségleteinkkel kapcsolatban? Voltak-e olyan konfliktusok, amelyeket inkább a szőnyeg alá söpörtünk?

glamour plusz ikon A mentális regeneráció nyomában: ezért van egyre nagyobb szükségünk az elvonulásokra

A mentális regeneráció nyomában: ezért van egyre nagyobb szükségünk az elvonulásokra

Végül pedig vonjuk le a következtetést: mit tanulhatunk ebből az egészből? A jövőre nézve törekedjünk reális elvárások kialakítására. Nem minden barátság tart egy életen át, és ez – csakúgy, mint egyes szerelmek esetében – egyáltalán nem baj. Vannak, akik csak rövid ideig részei az életünknek. Nem jelenti azt, hogy rossz barát lennél, ha valaki nem marad melletted mindig, mindenkor, örökké. Ehelyett fókuszálj a hálára – bármennyire csöpögősen is hangzik.

Hiszen a barátságotok színt vitt az életedbe, vagy új dolgot tanulhattál meg magadról általa.

A fájdalom azért van jelen, mert fontos volt számodra a kapcsolat. Koncentráljunk a szép emlékekre, a szeretetre, amely a barátságban jelen volt, és az együtt megélt élményekre. A továbblépés részeként pedig fektessünk energiát a meglévő kapcsolatainkba és önmagunkba, hogy jobban megértsük a szükségleteinket és a határainkat. Legyen bármennyire is közhelyes: a lezárások lehetőséget adnak a személyes növekedésre, és arra is, hogy új emberek lépjenek be az életünkbe.