Ahol a boldogság nem statisztika, hanem törvény - Beszélgetés Bhutánról Valcsicsák Zoltánnal

Valcsicsák Zoltán 2011-ben egy önkéntes program keretében járt először Bhutánban, és ez az út megváltoztatta az életét. Azóta számtalanszor visszatért, sőt, könyvet is írt az országról, ma pedig már utazócsoportokat visz a tantrikus buddhizmus egyik utolsó és legfontosabb központjába, ami egyben a Bruttó Nemzeti Boldogság hazája is. Kalandjairól és az ország titkairól beszélgettünk.

Mikor, hogyan szerettél bele Bhutánba?

Először 2011-ben a Bruttó Nemzeti Boldogság, a fenntartható fejlődés és a buddhizmus iránti érdeklődésem vitt Bhutánba. Azóta már több mint hússzor visszatértem Sárkányföldre, önkéntesként és utazásszervezőként. Ami igazán megfogott az országban, az a mesebeli tájak, az óriás hegyek, a lenyűgöző természet, az emberi kapcsolatok minősége, az egyszerűség, az életszeretet, az ősi megtartó hagyományok, valamint az egyre terjedő modernitás színes, kavargó elegye.

Ebben az országban a tágan értelmezett család és a szoros közösségek még segítik a rászorultakat – itt nincsenek hajléktalanok vagy koldusok, szerényen, de mindenki megél, a többség vidéken van. Ha valaki megbetegszik, akkor választhat a hagyományos gyógyászat és a modern orvosi ellátás között, mindkettő ingyenes. Az előző miniszterelnök egy urológus volt, aki hétvégeken is rendelt, ez jól mutatja az önzetlen elköteleződését. Nekem nagyon frissítő és megtisztító időnként elmerülni ebben a tőlünk minden szempontból oly messze lévő világban, és nagyon lelkesen osztom meg az ott tapasztaltakat a magyarokkal.

A könyved, ami az Álmomban Bhutánban ébredtem címet viseli, egyszerre útikönyv, személyes napló és portrékötet. Mi adta az inspirációt ahhoz, hogy megírd ezt a kötetet?

Amikor első utam után hazajöttem, szerettem volna venni egy magyar nyelvű könyvet Bhutánról, de nem volt. Senki nem írt Bhutánról előttem, így ez a megtisztelő feladat rám maradt. Mivel az Álmomban Bhutánban ébredtem az első és egyetlen részletes könyv Bhutánról magyarul, ezért szerettem volna mindent belesűríteni úgy, hogy a saját hangom, az élményeim, a kalandjaim, sőt, még az elgondolkodtató éjszakai álmaim se maradjanak ki.

Emellett az évek során számos interjút készítettem bhutániakkal, ezekből is bekerült néhány izgalmas portré. A személyes történetek mellett, az olvasó megismerkedhet Bhután történelmével, királyaival, a himalájai buddhizmussal, az Össznemzeti Boldogság úttörő koncepciójával, a turizmussal, sőt még bhutáni receptekkel is. Jó szívvel ajánlom mindenkinek.

A könyvben fontos szerepet kap a buddhista gyakorlat, a belső útkeresés, a meditáció és a tantrikus hagyományok. Hogyan formálta a spiritualitásod Bhután?

A buddhizmus, a buddhista ihletésű életszemlélet, mindig közel állt hozzám, de nem vagyok a rituálék, a szigorú szertartások embere, ugyanakkor ott könnyen magával ragad a mindent átható buddhizmus. Ottjártamkor mindig lélekemelő elmélyedni a bhutáni mindennapi spiritualitásban, a magával ragadó és felszabadító szertartásokban. Vagy csak leülni és „lenni” a többszáz éves templomok kopott fapadlóin. Vagy hosszan szemlélni a hegyoldalakon vidáman csattogó imazászlókat.

Számomra mégis a legfontosabb a bhutáni emberek életszemlélete, életmódja és a mindennapok erkölcse, a természet és az ember harmóniája.

Bhutánban járva jobban megértettem, hogy a természet közelsége, a kis közösségek, a kevesebb fogyasztás, a rendszeres tudatmunka és meditáció, vagy az apró dolgok öröme mennyit segíthetnek abban, hogy jobb, kiegyensúlyozottabb és derűsebb életünk legyen.

Ezek voltak Jane Godall utolsó szavai - A Netflix dokumentumfilmjét mindnekinek látnia kell

Bhutánról sokaknak a Bruttó Nemzeti Boldogság koncepciója ugrik be elsőként. Hogyan épül be ez az eszme a hétköznapi életbe, mit jelent a gyakorlatban?

Ez egy komplex kérdéskör, a könyvemben is egy egész fejezetet szántam a Bruttó Nemzeti vagy Össznemzeti Boldogságra (Gross National Happiness, GNH), és ez volt első utam egyik fő oka is. Bevallom, nem nagyon hittem el, hogy létezik egy olyan ország, ahol a legfontosabb kormánydöntéseket azzal a céllal hozzák meg, hogy az ország lakosainak összboldogsága növekedjen. Ahol a korrupció alacsony, a király a nép által visszahívható és 65 évesen nyugdíjba megy, vagy ahol az Alkotmány kimondja, hogy az erdőterületek országon belüli aránya soha nem eshet 60% alá.

Hogy mi a GNH? Elsődlegesen egy átfogó, hosszú távú vezetési gyakorlat, amelyet az 1970-es évek óta követ a mindenkori király és a kormány. Emellett 2008 óta kiemelt alkotmányos cél, rendszeres „boldogság-felmérés” tárgya és eredményeken alapuló átfogó kormánypolitika, amely áthatja az államigazgatás egészét. Ugyanakkor egy csodálatos idea, egy utópisztikus álom, amely 100%-ban nem valósult meg és lehet, hogy soha nem is fog. Földünkön sok ilyen van idea van: demokrácia, szabadpiac, szabadság, szerelem, a boldogság maga. Nemes célok, amelyek teljesen soha nem valósulnak meg.

Ezért nem érdemes Bhutánt a világ legboldogabb országának hívni, vagy azt várni, hogy ott mindenki boldogan mosolyog vissza ránk. Az emberek mindennapjaiban a GNH nehezebben tetten érhető. Ott inkább a hagyományok, a családi és falusi kötelékek és a buddhizmus vagy hinduizmus dominál. Ott is vannak szomorú, depressziós emberek, vagy éppen szerhasználó fiatalok, ahogyan azt A boldogság ügynöke című magyar-bhutáni dokumentumfilmben is lehet látni.

Mindezek mellett sokat elmond a bhutáni társadalomról, hogy a 2000-es években indult GNH-felméréseket megelőzően több száz évig a hivatalos dzongkha nyelvben nem volt szó arra, hogy „magány”.

Milyen a nők helyzete az országban, mit láttál, tapasztaltál ezzel kapcsolatban?

Bhután tradicionális ország, ahol a házaspárok sem járnak kéz a kézben az utcán, nem beszélve a még bensőségesebb gesztusoktól. Nagy port kavart például, amikor a jelenlegi király az esküvőjén szájon csókolta a feleségét. Mégis, a bhutáni nők helyzete más, mint a környező országokban, Nepálban, Indiában. Itt a nők függetlenebbek, nyitottabbak és kezdeményezőbbek. Sok a vállalkozó, idegenvezető, tanár, felsővezető, diplomata, sportoló, influenszer. Az első olimpikonjuk is egy női íjász volt, annak ellenére, hogy az íjászat hagyományosan férfi sport, a nők meg sem érinthetik az íjakat.

A nők különleges státuszának egyik történelmi oka az öröklési rendszer, amelyben a nő, a nőtestvér, a feleség örökli a földet és a vagyont. Falun, ha egy férfi megházasodott, akkor odaköltözött a nő családjához, és ha valamiért megromlott a kapcsolatuk, akkor üres kézzel távozhatott. Persze, legtöbbször azért kapott egy kis földet. A házasság egyébként nem volt nagy ügy vagy ünnep. Egyszerűen elhálták. Ha egy fiatal pár vonzódott egymáshoz, akkor a fiú átment vacsorára a lány házába. Ez megtörtént egyszer, többször, majd egy alkalmas pillanatban ott maradt éjszakára. Reggelre az egész falu házastársaknak tekintette őket. Nem volt se papír, se templomi szertartás. Persze ez utóbbi érthető.

Egyszer egy nemzetközileg ismert bhutáni buddhista tanító mondta, hogy sok követője kérdezi, hogy miért nem celebrál szép esküvőt a buddhista híveknek, úgy, mint például a keresztények. Azért, válaszolta, mert a buddhista tanítások szerint minden változik, semmi sem állandó. Képzeljétek, milyen lenne, ha azt mondanám az ifjú párnak: a szerelem el fog múlni!

Mindezek mellett a nők több olyan gonddal küzdenek manapság, mint ahogy máshol élők is. Ide tartozik a gyermeküket egyedül nevelő nők növekvő száma, vagy a családon belüli, általában az alkohollal összefüggő erőszak. Érdekesség még, hogy a régen élt férfi buddhista tanítók mellett szinte mindig megtalálható volt egy-egy női társ, aki hasonló mágikus erővel rendelkezett, és sokszor közösen vették fel a harcot az ártó démonvilág ellen. Valamint mai napig találkozni buddhista női sámánokkal, aki közül sokan transzba esve képesek elutazni a Holtak Birodalmába és vissza, hogy üzenetek hozzanak a még élőknek.

Auschwitz, Csernobil, Ground Zero: miért lett divat tragédiák helyszíneire utazni? - A katasztrófaturizmus titkos pszichológiája

Milyen érdekes ez! Az utazásoknál maradva, Bhutánban a turizmus fenntartható fejlődési céllal szabályozott. Konkrétan milyen hatással van ez a látogatói élményére, a helyi közösségekre, a környezetre? Szerinted lehetne a bhutáni modell minta az olyan országok, térségek számára, amelyek küzdenek a túlturizmussal?

Bhután előnye, hogy később nyitott és modernizált, mint a szomszédjai, így időben látta például a turizmus elkerülendő árnyoldalait. Nem akartak egy második Nepál lenni, ahol az alacsony belépési küszöb (alacsony vízumdíj, szabad egyéni beutazás), a hátizsákos turizmus és a hegymászás elüzletiesedése hozzájárult az olyan problémákhoz, mint a környezetszennyezés vagy népszerű területeken a túlturizmus.

Bhutánban a GNH-politika keretében minden látogató napi 100 dollár fenntarthatósági díjat fizet és kötelező a helyi idegenvezető. Évente ezért kevesebb a látogatók száma, jellemzően kis csoportokat, sokszor párokat látni, hátizsákos turistákat nem, és a 6000 méter feletti hegymászás tilos.

Sok a kis helyi utazási iroda és egyre több a faluközösség, akik a gazdálkodás mellett aktívan részt vesznek a turizmusban – és közvetlenül élvezik annak anyagi előnyeit. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a látogató különleges, személyre szabott élményt kapjon és a környezeti terhelése is kisebb legyen. Az ország adottságai, az élő buddhista kultúra, az ősi hagyományok és a természet, olyan megszűrt látogatókat vonzanak, akik érzékenyek, nyitottak és anyagilag megengedhetik maguknak az utazást. Ugyanakkor ez egy földrajzilag zárt kis ország, amelyet könnyebben lehet védeni a tömeg- és túlturizmus ellen, mint a nyitottabb országokat, városokat.

Kisebb csoportokkal rendszeresen utaztok Bhutánba. Mi mindenről szólnak ezek az utak és kiknek ajánlanád ezeket?

2012 óta vezetek látogatókat Bhutánba, van, hogy két fős a csoportom, van, hogy tizenöt, de az átlag 8-12. Ősszel és tavasszal, a legjobb időszakban megyünk. Az évek során csiszolgatva, fejlesztve alakult ki két program: egy tíz napos kulturális út az ország nyugati felén, rövidebb gyalogtúrákkal fűszerezve, valamint egy tizenhárom napos keletibb program, ahol a középpontban a természetjárás van. A kialakult jó kapcsolataimat kihasználva ezek nem átlagos turistautak. A helyiekkel való találkozások, az ország rejtett arcainak megismerése, a spirituális élmények és a rugalmas, személyre szabott szervezés teszik különlegessé ezeket az utakat.

A résztvevők igényein alapulva például szent buddhista könyvekkel, a hagyományos orvoslással vagy a kézműves papírgyártással lehet megismerkedni. Volt olyan utasom, aki egy teniszpartit illesztett be a programba, voltak, akik az éjszakai égboltot fényképezték, akadt olyan, aki helikopterrel látogatott az ország szent hegyéhez, és olyan is, aki elhunyt barátja hamvainak keresett méltó helyet. Előfordult, hogy a csoport rugalmasan három fele vált: egyesek kirándultak vagy raftingoltak, mások élvezték a masszázs és a forró köves fürdő örömeit a szállodában.

A parasztházakban töltött idő mellett az utasok olyan ismerőseimmel, barátaimmal tudnak találkozni és kötetlenül beszélgetni, mint a volt miniszterelnök, buddhista tudós, kolostor vezető láma, énekesek, színészek, filmrendezők, tanárok vagy vállalkozók. Ez mind segít Bhután mélyebb megismerésében, a helyi gondolkodás megértésében. Ezeket az utakat olyanoknak ajánlom, akik szeretnek elcsendesedni, békésen nézelődni, akiket érdekel a buddhizmus, a lelki élmények, akik szeretik a természetet, és fizikailag bírják a kissé vagy közepesen megterhelő gyalogtúrákat.

Milyen lehetőségekkel és kihívásokkal találkozhatnak a hosszabb elvonulásokra nyitott érdeklődők? A letelepedés mennyire lehet reális cél magyarként?

Bhutánban nem alakult ki olyan szervezett kolostori elvonulás, mint Nepálban. A szerzetesek nincsenek felkészülve a külföldi látogatókra, sokszor nem beszélnek angolul és az infrastruktúra sem adott. Ennek ellenére volt olyan buddhista, akinek megszerveztem több hetes kolostori tartózkodást, ahol együtt élt a szerzetesekkel, de ez nem egyszerű.