előfizetésem
Hírlevél
Lehet, hogy nem emlékszik majd, mégis érdemes már kicsiként nyaralni vinni a gyermeket
Sok szülőben felmerül a kérdés, hogy vajon mennyire éri meg a gyereket is magunkkal vinni egy nyaralásra, utazásra. Hiszen a legtöbb kutatás azt állítja, hogy a hároméves kor előtti élményekre nem vagyunk képesek tudatosan visszaemlékezni, nem marad meg az agyunkban. A szakirodalom ezt „gyermekkori amnéziának” hívja, ennek ellenére a „nem emlékszik rá” kifejezés sok esetben félrevezető lehet. Hiszen bár az igaz, hogy az eseményt tudatosan nem tudjuk felidézni, az élmény mégis mély nyomot hagy bennünk, az idegrendszerünkben, a lelki fejlődésünkben.
Láthatatlan lenyomatok
A gyermekkori amnézia már a 19. század óta foglalkoztatja a pszichológusokat. A korai gyermekkorunkban figyelmesek, aktívak, rettentő kíváncsiak, erősen motiváltak voltunk, valahogy mégsem vagyunk képesek visszaidézni ezeket a pillanatokat. Nem emlékszünk sem az első, sem pedig a második születésnapunkra, nem tudjuk, hogy mi volt az első szavunk, fogalmunk sincs, hol tettük meg az első lépéseinket, vagy hol töltöttük az első nyaralásunkat. Ez az emlékezethiány egy rejtvény, amit azóta sem sikerült teljesen megoldani.
Az egyik hasznos megközelítés az, hogy ha megfordítjuk a fogalmat. Ahelyett tehát, hogy amnéziaként címkéznénk fel ezt a jelenséget, gondolhatunk rá úgy is, mint az emlékezet kezdetére. Árvai Nóra pszichológus egy korábbi cikkében így magyarázta el ezt az időszakot: „A korai gyermekkorunk emlékei, amely nagyjából a három-három és fél éves korig tartó időszak, hétköznapi működésmódban, normál tudatállapotban előhívhatatlanok. Elképzelhető, hogy a korai emlékek is elraktározódnak a hippocampusban, de nem tudjuk előhívni őket.”
A hippocampus és az agykéreg érési folyamata határozza meg, hogy mikortól tudunk tartós, önéletrajzi emlékeket kialakítani. Ez a legtöbb esetben 2-3 éves kor körül kezdődik, de ezzel együtt a nyelvi fejlődés is fontos szerepet játszik. Amit a gyermek képes elmesélni, arról nagyobb eséllyel fog tudni maradandó emlékeket gyártani.
Parentifikáció: Hogy nőjön fel az, akit megfosztottak a gyermekkorától?
A Psychology Today korábbi írásában így fogalmaztak: „Az emlékezés képességéhez a nyelvi készségek is hozzátartoznak. Az a gyermek, aki szavakba tudja önteni a tapasztalatait, sokkal könnyebben őrzi meg később is az élményeket.” Hozzátették, hogy nagyon kicsi korban egyszerűen nem foglalkozunk azzal, hogy megőrizzük az élményeket, csak megéljük őket. Azt, hogy a visszaemlékezés mennyire fontos az életünkben, a szüleinktől, a felnőttektől tanuljuk meg. Amikor közösen idézzük fel a nyaralást, vagy megkérdezik tőlünk, hogy milyen ajándékot kaptunk a születésnapunkra. Ekkor tudatosul bennünk, hogy az emlékezés olyasmi, amit mindenki csinál, így azt gyakorolni szükséges.
Fontos kiemelni: a memória a különleges következményekkel járó eseményekre igen érzékeny. Legyen trauma, öröm vagy valaminek az első alkalma. Amikor kicsik vagyunk, akkor még nem tudjuk megkülönböztetni a különlegeset a hétköznapi dolgoktól, hiszen minden új, minden varázslatos, minden feltűnő a számunkra, emiatt egyetlen dolog sem fog igazán kiemelkedni a sok közül.
A nyaralás mint érzelmi befektetés
Az utazás mindig új környezetet, új ingereket jelent, amik jelentős mértékben kiemelkednek a hétköznapi rutinból, még az egy-két éves gyermekek számára is. Ezek az újdonságok, legyen az a tenger látványa, a vonat ablakából megcsodálható táj, vagy éppen a nem mindennapi családi együttlétek, sokkal erősebb érzelmi kötődést alakíthatnak ki.
Danis Ildikó, a Semmelweis Egyetem pszichológusa hangsúlyozza: „A kora gyermekkor a legérzékenyebb és legdinamikusabb fejlődési periódus. Az érzelmi és szociális élmények ebben az időszakban alapozzák meg a későbbi képességeket.” Ez azt is jelenti, hogy egy közös családi nyaralás, a szülőkkel megélt örömteli pillanatok hosszabb távon is hozzájárulhatnak a gyermek önbizalmához, az érzelmi biztonságához. Ez még akkor is igaz, ha később nem emlékeznek minden egyes részletre.
Ehhez hozzátartozik, hogy az első évekből hiányzik az úgynevezett „autobiografikus emlékezet”, vagyis az, hogy tudjuk, mi magunk éltük át az eseményeket. Hogy miért? Mert ehhez kellene egy autonóm én-tudat, ami csak fokozatos alakul ki, amikor az emlékek is erősebbek, részletesebbek lesznek. Idővel az énkép és az emlékezet kölcsönösen erősítik egymást. Csak azt fogjuk megőrizni, ami alátámasztja az identitásunkat.
A gyerekkor írja a forgatókönyvet a szerelemhez?
Mikor vigyük először nyaralni a gyereket?
Erre nincs megfelelő időpont. Amikor úgy érezzük jónak. Már egy egyéves gyermeknek is lehetnek örömteli élményei, pillanatai egy közös utazás során, persze csak akkor, ha szülőként figyelembe vesszük az ő igényeit és ritmusát. A 2-3 éves kor viszont mérföldkő. Ekkor jönnek ugyanis kialakulni az első tudatosan felidézhető emlékek. Sokunknál ez 24 és 36 hónapos kor között kezd kialakulni. Míg felnőttként az emlékeinket életszakaszokra és mérföldkövekre bontjuk, addig kisgyermekként nincs élettörténet, csak néhány esemény, ami szinte átfolyik rajtunk. Kivételt képeznek ez alól a jelentős változások, például egy testvér születése, egy kórházi kezelés, egy nagyobb utazás, hiszen ezek akár már 24 hónapos kortól megőrződhetnek.
Kutatások azt is kimutatták, hogy a pozitív gyermekkori élmények hatását felnőttkorban is megérezzük. A boldog emlékeknek ráadásul olyan érezhető hatása is van, amire nem is gondoltunk. Ezek ugyanis idősebb korban erősebb immunrendszerrel és jobb stressztűrő képességgel járnak együtt.
Így segíthetjük az emlékek rögzülését
Bár bele sem gondolunk, de szülőként sokat tehetünk azért, hogy a közös utazások valóban maradandó nyomot hagyjanak a kicsikben. Ha sokat kérdezzük róla őket, hogy mi tetszett nekik a legjobban, akkor könnyebben mesélnek róla hónapokkal később is. De jó megoldás lehet a közös fotónézés, hiszen ez a visszaemlékezés segíthet rögzíteni az élményeket.
De, ami talán a legfontosabb, hogy adjunk érzelmi biztonságot a számukra. A gyerek csak akkor tudja elraktározni a pozitív élményeket, a nyaralásokat, ha biztonságban érzi magát az út során. Igyekezzünk megteremteni neki ezt a nyaralás alatt is, csak így tudja igazán felfedezni a világot. Ha pedig tehetjük, akkor minden évben menjünk el velük valahova, alakítsunk ki egy közös szokást erre, hiszen így formálódik legjobban a családi összetartozás, aminek ereje különösen fontos mind a kicsik, mind a szülők számára.
„Addig nem állsz fel az asztaltól, amíg meg nem etted” - így hatnak ránk a gyermekkori szabályok
„Az utazás új helyzeteket teremt, amelyek megtanítják a gyermeket a rugalmasságra és az alkalmazkodásra. Ez a későbbi reziliencia egyik alapja.” - írja meg a Mindset Pszichológia szakportál. Bár sokszor nem az eredeti élmény marad fenn, hanem egyfajta „újraírt” esemény, mégis nagyon fontos, hogy a szülők által mesélt történetek, a fényképek és videók újra és újra átformálják a gyermeki emlékezet. Előfordulhat az is, hogy amit felnőttként legkorábbi emlékként tudatosítunk magunkban, az valójában egy szülői történetből származik. Ezt a jelenséget rekonstruált emlékeknek nevezzük.
Lehet tehát, hogy egy hároméves nem emlékszik majd a nagy családi nyaralásra az olasz tengerparton, nem rémlik neki, hogy milyen szállodában hajtotta álomra a fejét, és mennyire volt finom a fagylalt. A közös élmény érzelmi lenyomata viszont biztosan beépül a személyiségébe. A nyaralás tehát nem csak egyfajta pihenés, hanem befektetés a gyermek jövőbeli lelki egészségébe. Ha tehát legközelebb valaki azzal jön, hogy „minek viszed, úgysem emlékszik rá”, akkor jusson eszedbe: nem a képek és a videók maradnak meg örökre, hanem az érzések, az élmények, amit ezáltal átélhet a gyermek.
