előfizetésem
Hírlevél
A kirekesztésnek lelki és fizikai következményei is vannak, de meggyógyulhatunk
A kirekesztés nem mindig hangos, és nem mindig látványos. Gyakran egy félrenéző pillantásban, egy elmaradt meghívásban vagy a csendben nyilvánul meg. Mégis, mély nyomot hagy: szorongást, bizonytalanságot és értéktelenségérzést kelthet bennünk. Mi történik velünk lélektanilag, amikor nem engednek tartozni valahová, és hogyan lehet feldolgozni ezt az élményt?
Akármennyire is szeretnénk beilleszkedni egy környezetbe, gyakran nem rajtunk múlik, hogy az adott közeg mennyire befogadó. A kirekesztés megtapasztalása teher lehet, különösen akkor, ha hagyjuk, hogy valóban ránk nehezedjen. Hugyik Lídiával, a Mindset Pszichológia szakértő pszichológusával az okokat és a lehetséges megoldásokat boncolgattuk, és reméljük, hogy segíthetünk enyhíteni a kirekesztés okozta mentális terheket.
Alapvető emberi szükséglet
Kirekesztést bármilyen környezetben tapasztalhatunk: van, aki a munkahelyén éli át, hogy nem kedvelik, mások külföldre költözés során szembesülnek azzal, hogy nem mindig rajtuk múlnak a dolgok. Előítéletekkel és rosszindulattal nem könnyű szembemenni. A kirekesztés ugyanis az agresszivitás egyik formája, amelynek során az agresszor büntetést szeretne alkalmazni. „A valahova tartozás alapvető emberi szükséglet. Ennek gátolása büntetésként hat. Az emberiség történetében a közösséghez tartozás létfontosságú volt: a túlélésért folytatott küzdelemben őseink családban, közösségben éltek. A kirekesztés azt üzeni az idegrendszerünknek, hogy egyedül vagyunk, vagyis nem vagyunk biztonságban” – kezdi Hugyik Lídia pszichológus.
A kiközösítés egy szándékosan ártó viselkedésforma, amely gyakran burkoltan jelenik meg. Az ignorálás elbizonytalanító magatartás, a kirekesztő fél pedig rendszerint azzal magyarázza tettét, hogy a kirekesztett személy túlreagálja a történteket.
A kirekesztő fél
A kirekesztés több, akár egymásnak ellentmondó érzelmet is kiválthat bennünk: szégyent, fájdalmat, szomorúságot, félelmet, értéktelenségérzést vagy magányt is. A kirekesztő fél jellemzően nem kommunikál nyíltan, így számára nem egy esetleges konfliktus megoldása a cél. Akinek valóban problémája van, és nincs mit szégyellnie, képes a másik szemébe nézve beszélni róla. Aki hergel, és „csatlósokat” gyűjt maga mellé, elsősorban ellenfele elszigetelését és elbizonytalanítását tűzi ki célul. Ez természetesen korántsem intelligens viselkedés, ezért fontos, hogy felismerjük időben.
Ez az oka annak, hogy nem látod tisztán, mennyire jó és sikeres ember vagy
„Aki feleket gyűjt maga mellé, vagyis hatalmi dominanciára törekszik, általában előzetesen felméri a terepet, és a kedvességet taktikaként használja. Nagy felelőssége van a közegnek abban, hogy meddig hagyják fajulni a helyzetet. A közösség tagjainak át kell gondolniuk, hogy vállalják-e az igazukat, és elég erősek-e ahhoz, hogy kiálljanak a kisebbség mellett.”
A többséghez való csatlakozás sokszor a könnyebb út, és sokan azért választják ezt, mert a konfliktus szó alatt kizárólag veszekedést értenek. Pedig egy helyzetet meg lehet beszélni nyugodt, határozott hangnemben is. Attól, hogy kiállunk magunkért, vagy valaki mellett érvelünk, még nem szükségszerű a veszekedés. Nem szabad megijednünk ettől.
Feldolgozás
Az emberi agy születésünk pillanatában még nincs teljesen kifejlődve, gyermekkorban folyamatosan formálódik. Kapcsolataink „huzalozzák” és alakítják az agyunkat, ezért különösen fontosak a szülői és a korai kapcsolatok. „Egy gyermekkorban átélt kirekesztés életre szóló következményekkel járhat. Felnőttkorban is fájdalmas lehet egy kirekesztő helyzet, de már képesek vagyunk elemezni azt, és rendelkezünk stresszkezelő technikákkal. Amennyiben azonban valaki gyermekkorban éli át mindezt – például mentálisan beteg szülők mellett –, a gyerek már 2–3 éves korában felismeri, hogy a kapcsolatok nem biztonságosak.”
Korai sérülések is hasonló hatással lehetnek: például egy kórházi tartózkodás során, ha a szülő nem lehet a gyermek mellett, akár egyetlen hét is mély nyomot hagyhat egy kisgyermekben. Egy felnőtt már képes perspektívában gondolkodni: látja a helyzetet a másik szemszögéből is, és vannak választási lehetőségei, például munkahely- vagy lakóhelyváltás. Átlátja, ki mit és miért tesz, felismeri az agresszor vagy a szervezkedő fél motivációit és a gyengeségeit is.
A mai világban számos kirekesztő irányzat létezik, amelyek sajnos beépülnek a köztudatba, és egyéni szinten is megjelennek. Amikor valaki külföldre költözik, gyakran évek nyelvtanulása és szakmai tapasztalata áll mögötte, mégis találkozhat olyan helyiekkel, akik akár egy akcentus miatt is elítélik, és kiközösítik.
„Miért költöztél ide? Mit szeretnél itt? – számos sztereotípia érheti az embert a származása miatt. Egy szúrós tekintet is lehet kirekesztő, amely valós, fizikai fájdalmat okozhat. Egyes primitív közösségekben a kirekesztést kifejezetten azért alkalmazzák, hogy valakit teljesen ellehetetlenítsenek.”
Mi a megoldás?
Aki kirekesztést él át, bármennyire intelligensen is kezeli a helyzetet, ahhoz, hogy megvédje magát, gyakran kénytelen valamelyest bezárkózni. A valódi megoldás és feldolgozás azonban ennek éppen az ellenkezője: meg kell mutatnunk, kik vagyunk. „Egy munkahelyi projekt például közelebb hozhat minket valakihez, aki, miután megismer bennünket, támogatni kezd. Fontos, hogy képesek legyünk nyitni, mert a kirekesztési élmény feloldása részben rajtunk is múlik. Amennyiben valaki külföldre költözik, bizonyos mértékig alkalmazkodnia kell a helyi kultúrához, át kell vennie a szokásokat, hiszen ott szeretne élni.”
A folyamatos védekezés az immunrendszert is megterheli. Bármilyen stresszreakciót aktiválhat, mivel készenléti állapotba helyezi az idegrendszert: azt érezzük, hogy valami rossz fog történni. Ez különféle pszichoszomatikus tüneteket is kiválthat, például vérnyomásemelkedést.
Megküzdés
Lehetőségünk van távolságot tartani, és addig felmérni a helyzetet. Ha nem feltétlenül szükséges, nem kell azonnal közbelépnünk, még akkor sem, ha az adott rendszer nem működik jól. Egy kirekesztő helyzetben a kontrollérzés visszanyerése kulcsfontosságú ahhoz, hogy tudatosuljon bennünk: képesek vagyunk megküzdeni vele. Szükség esetén akár autoritáshoz is fordulhatunk. „Szoronghatok, félhetek, de előbb-utóbb ki kell lépnem a helyzetből, és bátornak kell lennem. Fel kell vállalnom magam, mert ezzel azt üzenem: nem áldozat vagyok, hanem a helyzet aktív szereplője. Ez átrendezheti az erőviszonyokat.”
Ha tudjuk, hogy tiszta a lelkiismeretünk, időt kell adnunk az új közösségnek is. Városi környezetben általában könnyebb a beilleszkedés, mint egy zárt közösségben, például egy faluban. Fontos megőrizni a saját identitásunkat, ugyanakkor bizonyos mértékű alkalmazkodás is lehetséges. Aki magabiztosan fel tudja vállalni a véleményét, annak nincs mitől félnie. Az, aki nem képes nyíltan kommunikálni, gyakran a hergelő, provokáló, kirekesztő fél. Az egyenrangúság nem szül kirekesztést. Egy intelligens ember partnerként kezeli a másikat, bármilyen témáról legyen is szó, és nem próbálja burkolt agresszióval vagy viselkedésével elnyomni őt.
