Búcsú a lim-lomtól: a minimalista otthon bizonyítottan jobbá teszi az életedet

2025. augusztus 1.
Annyi inger ér minket a nap 24 órájában, hogy jó lenne, ha legalább az otthonunkban pihenhetnénk mentálisan is
Annyi inger ér minket a nap 24 órájában, hogy jó lenne, ha legalább az otthonunkban pihenhetnénk mentálisan is
Fotó: Iuliia Bondar/Getty Images

Egyre nagyobb utat tör magának a minimalizmus a tömeggyártás és a túlfogyasztás elleni válaszként; de már nem csak az öltözködésben, hanem a mindennapjaikban – így a munkában, a párkapcsolatainkban, a szórakozásban, valamint az otthonunkban is. Most ez utóbbit elemeztük: szakértőket kérdeztünk arról, hogy a minimalista otthon tényleg csendesebb és harmonikusabb mentális egészséghez vezet-e?

A XXI. században elképesztően gyors, intenzív életet tapasztalhatunk meg, ami miatt már nem csak a hollywoodi filmek nézése közben, hanem a mindennapokban is rengeteg inger ér minket. Ezt a zajos, felgyorsult életmódot egyre többen kívánják lecsökkenteni: ki offline DIY-hobbikat próbál ki, mások csendes elvonulásokra mennek, de olyanok is akadnak, akik a hétköznapjaikat szeretnék harmonikusabbá tenni egy nyugalmas, belső tér megteremtésével – ők vannak a többségben.

Manapság ugyanis egyre több kutatás mutatja ki, hogy a letisztult, minimalista stílusú otthonok tulajdonosai harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb és úgy önmagában véve nyugodtabb életformával rendelkeznek, mint a kaotikus és excesszív tárgyakat halmozók. Éppen ezért, most utána jártunk: tényleg nagyobb az igény a minimalista stílusú otthonok kialakítására, mint 10-15 évvel ezelőtt? Ha pedig igen, vajon mennyivel teszi jobbá az életünket egy minimalista stílusú otthon és pontosan hogyan rendezzük át hozzá a belső tereinket?

A minimalista terek pihentetőek, ezért szereti őket annyira mindenki

A minimalista stílusú otthonokról általában a nagyon egyszerű, visszafogott színeket használó lakberendezési trendek jutnak az eszünkbe, ahol nincsen semmi felesleges, zavaró tényező, apróság vagy csecsebecse – ellenben nagy, széles területek, letisztult vonalak és nyílt, természetes fények annál inkább. Csak gondoljunk bele: még képzeletben is megnyugtató ilyen helyen járni, főleg úgy, hogy az egyre olcsóbb tömegtermelési dekorációk, a vonzó, de semmire sem való tárgyak és az ilyen-olyan cuki kis apróságok tényleg képesek zavaróvá tenni az otthonunk látványát.

glamour plusz ikon Tárgyak helyett emlékek: miért esküszik az új generáció a minimalizmusra?

Tárgyak helyett emlékek: miért esküszik az új generáció a minimalizmusra?

Nem csoda tehát, hogy egyre többen szavaznak a downsizingra és a dizájnt alaposan lefaragva a minimalista stílus felé veszik az irányt. Sokan úgy tartják, hogy a „kevesebb több” – de vajon az otthonunkban is az? Horváth Amelita lakberendező szerint igen, hiszen szerinte a felgyorsult, ingerekkel teli életben kiemelten fontos a kiegyensúlyozott, otthon tér megteremtésével foglalkozni.

„A mai világban az embereket épp elég inger éri: amikor az otthonukban tartózkodnak, akkor nyugalomra vágynak. Ezt egy letisztult, minimalista környezetben jobban ki tudják alakítani. A minimalizmus segít csökkenteni a környezeti zajt, ezáltal támogatja a mentális lecsendesedést. Emellett a funkcionalitásra épülő, átgondolt terek praktikusak és könnyebben rendben tarthatók, hiszen nincs szükség a sok nyitott polc áttörölgetésére, takarítására. Sokan azért választják a minimalista stílust, mert időtálló és esztétikailag is harmonikus megoldást nyújt a rohanó hétköznapokban” – mondja a lakberendező, aki szerint egyébként van egy nagy tévhit az ilyen otthonokról.

A minimalista otthonról nem egy rideg és hideg hangulatú térnek kellene eszünkbe jutnia, sokkal inkább egy letisztult, nyugodt légkörnek, amiben örömmel tartózkodunk. A minimalizmusbak az a lényege, hogy nem a tennivalókat látjuk benne, hanem azt, hogy mindennek megvan a maga helye. Ez vizuálisan sokkal nyugtatóbb, mint a sok színnel, formával teli látvány, ezért is szeretik annyira az emberek.”

Pár trükkel is lehet letisztult otthonunk

A minimalista stílusú otthont pedig pár apró változtatással könnyen meg lehet teremteni, nem kellenek hozzá százezrek, vagy milliók, hogy tényleg rendezetten nézzen ki a ház. A lakberendező szakértő szerint például már az is sokat segít, ha kevesebb nyitott polcos részt alakítunk ki, vagy ha a már meglévőkre kevesebb dekorációt, szuvenírt és apróságot helyezünk. Így a figyelem nem terelődik el, az összhatás pedig sokkal rendezettebb lesz.

„A túlzsúfoltság kerülése segít abban, hogy az otthonunk valóban a pihenés és feltöltődés helyszíne, egyfajta vizuális és lelki menedék legyen a mindennapok zajából.” Horváth Amelita lakberendező emiatt úgy gondolja, hogy érdemes a neutrális színekkel és a természetes anyagokkal is játszani, ezek ugyanis nyugalmat teremtenek a lakásban, csakúgy, mint a világos, illetve szellős és nyitott terek. Hasonlóan gondolja Sárkány Anita pszichológus, szociál- és szervezetpszichológus is, aki szerint

nagyon szoros a kapcsolat a minimalista lakberendezés és a harmonikus, kiegyensúlyozott mentális egészség között.

glamour plusz ikon A tudatos lakberendezéstől tényleg jobb lesz a közérzetünk?

A tudatos lakberendezéstől tényleg jobb lesz a közérzetünk?

„Egy vizuálisan letisztult, túlzsúfoltságtól mentes tér pszichológiai értelemben is pihentető: csökkenti a kognitív terhelést, támogatja az érzelmi stabilitást, regenerálja a figyelmi rendszert, valamint segíti a stressz feldolgozását. A strukturált, illetve természetes környezet képes újratölteni az idegrendszert: ha pedig egy tér mentes a felesleges tárgyak látványától, nagyobb eséllyel érezzük magunkat nyugodtnak és pihentebbnek. A rendezetlenség ezzel szemben inger-túlterheléshez vezethet, ami állandó készültségi állapotba hozza az agyat.”

Mindezek alapján azt állapíthatjuk meg, hogy a tudatosan berendezett, minimalista otthon tényleg segíthet a szorongás csökkentésében, sőt! A pszichológus szakértő szerint a belső csend és béke kialakításában, valamint a mindennapi érzelmi egyensúly helyreállításában is nagy szerepet játszhat egy nyugodt légkörű, rendezett otthon, ahol nincsenek zavaró tényezők – ezt pedig kutatások százai bizonyítják.

A vizuális letisztultság nem minden: otthon is kell benne érezned magad

Az egyik orvosi kutatásban például azt hangsúlyozzák, hogy a szorongásra hajlamosabb emberek látványos javuláson mennek keresztül, ha huzamosabb ideig tiszta, rendezett, minimalista terekben élnek: jobb kedvük lett, csökkent a stresszszintjük, emelkedett a pozitív hangulatuk és egészségesebben kezdtek étkezni is. Vidámabban és pozitívabb jövőképpel kezdtek el rendelkezni, ami egészen fantasztikus hír.

Bár még orvosilag nem került bizonyításra, hogy a rendezett, minimalista terektől tényleg boldogabbak lennénk, kapcsolatot már most lehet látni a kettő között: az pedig elég valószínű, hogy harmonikusabb életet tudnak élni azok, akik rendezettebb környezetben élnek. Ez pedig talán pont elég lehet a mindennapi kis boldogságlöketünkhöz – főleg akkor, ha hajlamosak vagyunk sokat stresszelni, szorongani és túlgondolni, valamint agyalni apró kis dolgokon.

glamour plusz ikon „Itthon sokan megriadnak a konvencióktól való elrugaszkodástól”

„Itthon sokan megriadnak a konvencióktól való elrugaszkodástól”

Ilyenkor ugyanis az otthonunk megjelenése még fontosabb: a pszichológus szerint részben azért, mert a lakókörnyezet sokat elárul magáról a személyiségről is. „A pszichológia szerint a rendezett otthon gyakran a magas önkontrollal, tervezőképességgel és következetességgel rendelkező emberekre jellemző, náluk a rend ugyanis belső igényből fakad. A rendezetlenség viszont gyakrabban fordul elő impulzívabb, túlterhelt személyeknél, illetve olyanoknál, akik ADHD-val vagy depresszióval küzdenek, mert náluk ez a belső szervezőerő hiányából fakad. A tér tükröz minket – és vissza is hat ránk: ahogy bennünk változás történik, úgy alakul át a környezetünk is.”

Az otthonunk kialakításánál tehát érdemes ügyelni arra, hogy legyen elegendő terünk élni. Hogy ne tömjük tele őket bútorokkal, képekkel, polcokkal és más apróságokkal, hanem hagyjuk egy kicsit levegőzni a teret – mi magunk majd úgyis be fogjuk őket tölteni. Törekedjünk rá, hogy az otthonunk egy szerethető, kényelmes hely legyen, ahol valóban önmagunk lehetünk, megalkuvástól függetlenül.

Ez lesz ugyanis az a hely, ahol a boldog és a szomorú, az örömteli és a stresszes élethelyezetekben is el tudunk majd bújni a világ elől, valamint magunkra tudunk találni, ha épp arra lenne szükségünk. Fontos tehát, hogy jól és harmonikusan érezzük benne magunkat. Ahogyan a pszichológus szakértő fogalmaz: „A vizuális letisztultság fontos, de nem minden. A megfelelő hőérzet, az ideális fényviszonyok és az akusztika kialakítása is ugyanolyan fontos.

A csendes terek, a természetes fények és a jól szellőző helyiségek sokat hozzátesznek az érzelmi megnyugváshoz. Ez-egy tudatosan kialakított helyiség (például egy olvasósarok, ami a kedvencünkké válhat) pedig abban is segíthet, hogy az otthon ne csak funkcionálisan működjön, hanem érzelmileg is megtartson.”