előfizetésem
Hírlevél
Elhagyott, de még mindig lájkol? Az algoritmus nem ismer szakítást
A szakítás után nem csak a közös képeket töröljük, néha még a telefonszámot is. De a kapcsolat nem mindig szakad meg ott, ahol kimondjuk a végét. Egy like, egy storynéző, egy emlékbe öltöztetett komment is lehet lánc, ami visszatart. A digitális árnyékkövetés – amikor a volt párunk továbbra is figyeli online jelenlétünket, vagy mi őt – a modern kapcsolatok új függőségévé vált.
Nóra története tipikus: hat év után szakítottak. Nem volt nagy dráma, csak csendes eltűnés. De a volt párja minden sztoriját megnézte. Nóra nem tudta nem figyelni ezt. „Nem írt, nem keresett, de mindig ott volt a nézők közt. És én nem tudtam megállni, hogy ne nézzem, ő mit tesz ki. Olyan volt, mintha még lenne köztünk valami – egy láthatatlan fonál.” A közösségi média világában az exek nem tűnnek el. Az algoritmusok újra és újra szembehozzák őket. Elég egy közös ismerős lájkja, és újra ott az arcuk a hírfolyamban. A lezárás így sosem teljes.
Az érzelmi függés új formája
Szabó Lívia párkapcsolati coach szerint a digitális árnyékkövetés valójában egyfajta érzelmi visszaesés. „Régen, ha vége volt, legfeljebb pletykákon keresztül hallottunk a másikról. Most bármikor láthatjuk, mit csinál, mit gondol, kivel van. Ez visszacsúszást okozhat a gyászfolyamatban.” A coach szerint a digitális kapcsolattartás sokszor nem szándékos manipuláció, hanem tudattalan ragaszkodás.
„Amikor valaki újra és újra nézi az exének a sztoriját, nem feltétlenül azért teszi, mert vissza akarja szerezni. Hanem mert a lezáratlanság állapotában tartja. A figyelem illúziója a régi intimitást idézi – pedig valójában csak a megszokás, a hiány és a remény kombinációja.” Egy brit felmérés szerint (Relate, 2021) a szakítást követő fél évben a volt partnerek 64%-a legalább heti egyszer megnézi exük profilját, 37% pedig még egy évvel a szakítás után is rendszeresen követi a másikat online. A kutatás szerint ezek az érzelmi kötődések – bár passzívak – gyakran gátolják az új kapcsolatok kialakulását, és erősítik az önbizalomhiányt.
A HBSC (Health Behaviour in School-aged Children) nemzetközi felmérés magyarországi eredményei szerint a 15 évesek 85%-a használja napi szinten a közösségi médiát, és egyre nagyobb arányban tapasztalják meg a közösségi terekben megélt érzelmi nehézségek – például szakítások – utóhatásait, különösen akkor, ha a digitális kapcsolat nem szakad meg teljesen.
Nem tudok nokedlit szaggatni, és ettől sokak szerint kevésbé vagyok nő: így lenne?
Digitális kontroll és manipuláció – amikor nem lehet elbújni
Egy szakítás ma már ritkán ér véget ott, ahol kimondjuk, hogy vége. A közösségi média világában a másik akkor is jelen maradhat, ha fizikailag már nincs mellettünk. Nem ír, nem hív, de „véletlenül” megnézi a sztorinkat. Nem beszél, de lájkol. És bár úgy tűnhet, mintha csak figyelne, sokszor ez a figyelem épp elég ahhoz, hogy ne tudjunk továbblépni.
Az ilyen „lebegő” digitális jelenlétnek mára külön nevei is vannak. A ghosting, amikor valaki egyik pillanatról a másikra eltűnik. Az orbiting, amikor nem kommunikál, mégis mindig ott van. És a breadcrumbing, amikor kis jeleket, visszacsábító morzsákat hagy – látszólag ok nélkül. Ezek a viselkedések nem új keletűek, de az online térben sokkal nehezebb felismerni és kezelni őket.
A TikTokon, az Instagramon vagy más platformokon ezek sokszor játékosnak tűnnek – mintha csak egy kis flört lenne, egy nosztalgikus mozdulat. Valójában viszont gyakran az el nem engedés jelei. Vagy annak, hogy még mindig valamilyen hatást akarunk gyakorolni a másikra – akár tudattalanul is.
Ha nem állsz ki magadért, megbetegíted a tested: ezt üzeni a torokcsakra
A digitális árnyékkövetés és a szakítás utáni viselkedések nemtől is függhetnek. Egyes kutatások szerint a férfiak hajlamosabbak a passzív követésre – sztorik nézése, képek lájkolása –, míg a nők gyakrabban keresnek érzelmi visszacsatolást, aktív megerősítést. A férfiaknál jellemzőbb lehet a vissza-visszatérés a profilra, miközben nem kezdeményeznek beszélgetést.
A nők gyakrabban beszélik meg barátaikkal, mit jelentenek ezek a digitális jelek – és gyakran mélyebben élik meg a lezárás hiányát. A különbségek nem minőségi, hanem pszichológiai természetűek: eltérő stratégiák ugyanarra a fájdalomra. A közös pont mégis ugyanaz: a digitális világ lassítja, néha megakadályozza a valódi elengedést.
Hogyan engedjük el, amit nem látni is nehéz?
A digitális árnyékkövetés gyakran nem rossz szándékból, hanem hiányból születik. Az ex posztjai olyanokká válnak, mint a régi közös zenék: egy kattintás, és megint ott a múlt. De hogyan lehet ebből kilépni?
- Figyeld meg, mit érzel utána. Minden alkalommal, amikor ránézel az ex profiljára, kérdezd meg magadtól: Ettől most jobban érzem magam? Vagy csak nosztalgikus fájdalmat, hiányt, haragot mozgósít bennem?
- Tedd nehezebbé a hozzáférést. Nem kell rögtön letiltani, de legalább rejtsd el. Állítsd be úgy a feededet, hogy ne dobja fel automatikusan. Töröld ki a keresési előzmények közül. Tedd egy fokkal kényelmetlenebbé, hogy újra és újra rákeress.
- Használd naplóként a saját érzéseidet. Minden alkalommal, amikor rá akarsz nézni, nyisd meg inkább a jegyzetek appot vagy egy naplót, és írd le: Mit vársz tőle? Egy kommentet? Egy bizonyítékot, hogy még számítasz? Egy megerősítést, hogy ő is hiányol?
- Fogalmazd meg, mi a célod. A gyógyulás nem ott kezdődik, hogy valaki eltűnik a netről – hanem ott, hogy te mást kezdesz el figyelni. Saját magadat. Az életedet. A mostot. És ehhez időre, türelemre, de főleg gyakorlatra van szükség.
- Helyettesítsd, ne csak tagadd. Ha eddig napi háromszor nézted a sztorijait, ne csak megtiltsd magadnak. Adj helyette valami mást. Hívd fel a barátnődet. Nézz meg egy új sorozatot. Írj le három dolgot, amit aznap jól csináltál.
A közösségi média nem az ellenség – de a reflexek, amiket kialakít bennünk, lehetnek azok. És nem baj, ha néha visszacsúszol. De legyen egy irány, ami nem a másik, hanem tefeléd mutat.
Továbbmenni nem azt jelenti, hogy elfelejtjük.
A lezárás nem felejtést jelent – hanem azt, hogy többé nem a másik reakcióin keresztül értelmezzük önmagunkat. A digitális világban ez sokszor napi döntés kérdése: nem ránézni, nem rákeresni, nem válaszolni egy storynézésre sem. És ezt nem gyengeségből, hanem önvédelemből. Mert van, amikor az igazi kapcsolat az, amit önmagunkkal kezdünk újra. Akkor is, ha először csak csendben, lájk nélkül.
Versace életmű-kiállítás és a Baywatch-dressz is vár idén nyáron a múzeumokban
Ajánlott filmek: amikor nem tudunk elszakadni, csak nézni
A digitális árnyékkövetés sokszor nem más, mint egy egyoldalú film, amit újra és újra elindítunk – hátha változik a vége. És néha pont egy film tud segíteni megérteni, mit is élünk át. Íme három olyan alkotás, amely nemcsak néznivaló, hanem visszanéző tükör is.
- A barátnőm pasija (The Worst Person in the World): Egy norvég nő keres, vált, visszatáncol, beleugrik – és közben próbálja megfejteni, mit is akar valójában. Ismerős? Ez a film gyönyörűen mutatja meg azt az érzelmi útvesztőt, amiben egy kapcsolat után találhatjuk magunkat. Akkor is, ha már rég nincs jelen a másik – csak az online jelenléte nem enged el.
- Her (A nő): Egy férfi beleszeret egy mesterséges intelligenciába. A kapcsolat lassan semmivé válik, de a digitális lenyomat ott marad – és az elengedés lehetetlenné válik. Ez a film nemcsak a jövőről, hanem a mában megélt láthatatlan kötődésekről is mesél. Hidegrázósan pontos, és szinte fájóan ismerős.
- Rossz versek: Reisz Gábor filmje egy szakítás utáni belső bolyongás: múltba ragadt emlékek, véletlen visszanézések, újraírni próbált történetek. Nincs benne Instagram, de minden benne van, ami egy szétcsúszott kapcsolat után bennünk marad. Magyar valóság, megúszhatatlan szembenézésekkel.
Mert néha nem az segít, ha elfelejtjük – hanem ha felismerjük, hogy amit nézünk, már nem rólunk szól. És ideje végre átkapcsolni a saját történetünkre.
