A szülészet sötét titka a fájdalomcsillapításnak hazudott amnézia

Szerencsés esetben gyereket szülni varázslatos, erőt adó, életre szóló pozitív élmény, de ha a dolgok rosszul alakulnak, súlyos traumává is lehet belőle. A kettő között pedig szinte bármi megtörténhet. Ismerd meg a szülés történetének egyik elgondolkodtató fejezetét, amikor elsősorban nem a fájdalmat csillapították, hanem az emlékeket törölték ki!

„Természetesen” szülni vagy programozott császárral? Otthon vagy kórházban? Legyen bent az édesapa? Szükség van-e dúlára? Ezek a kérdések a mai napig megosztják a szülés előtt álló nőket. Ráadásul kevés dologról van az embereknek olyan határozott véleménye, mint arról, hogyan „kellene” szülnie egy nőnek. Vannak, akik szerint a modern orvostudomány minden eszközét be kell vetni, hogy minél kevesebb fájdalommal és kockázattal folyjon le az esemény, mások éppen a csövek, infúziók és lelketlen folyosók elől menekülnének vissza a biztonságot jelentő otthonukba.

Az sem segít, hogy a pozitív terhességi teszt pillanatától kezdve mindenki szakértő lesz a környezetünkben: a kolléganő, a leendő nagymamák, sőt a taxis is. Utóbbi különösen. Habár a gyakorlat sokszor mást mutat, ma legalább elméletben dönthet egy nő arról, hogyan szeretné világra hozni a gyerekét. Ez nem mindig volt így. Volt idő, amikor hiába létezett a fájdalomcsillapítás lehetősége, sok orvos nem használta, mert úgy gondolták, a gyermekszülés kínja Isten rendelése.

Az „éber álom”, vagyis a twilight sleep módszere – hiába sugall mást a név, ez nem egy vámpírtematikájú tinirománc – is csak részben tompította a fájdalmat, az emlékét viszont kitörölte. A módszerért pedig sok esetben éppen a feministák lelkesedtek a legjobban, hiszen elméletben a nők kínjainak csökkentéséről szólt. A valóság azonban jóval összetettebb.

Újratervezhető-e a nőiesség szülés után, és ha igen, mégis hogyan?

Kényszerzubbonyban szülni

A 19. század végéig a szülés elsősorban otthoni esemény volt, amelyben bábák és nőrokonok segítettek. Még az is előfordult, hogy kifejezetten erre az eseményre főztek úgynevezett vajúdó sört a kismamának. Az, hogy egyre több nő döntött úgy, hogy kórházba megy, jót és rosszat is hozott magával. Egyrészt jobb higiéniás körülményeket jelentett, és azt, hogy anya és baba túlélési esélyei komplikációk esetén nőttek.

Másrészt azt is, hogy a szülést egyre inkább gyógyítandó betegségnek tekintették, nem pedig a női lét természetes velejárójának, amely a legtöbb esetben orvosi beavatkozás nélkül is lezajlik. Ehelyett a modern kórházakban a vajúdó nők hamar passzív pácienssé, váltak: testté, amelyen beavatkozásokat eszközölnek, miközben nagyon kevés beleszólásuk marad abba, mi történik velük. A fájdalomcsillapítás egyik látványos, de hamar vitatottá vált újítása a twilight sleep, vagyis a morfin és szkopolamin kombinációja volt, amellyel különös, félálomszerű tudatállapotot idéztek elő szülés közben.

A morfin a fájdalom egy részét csillapította, a szkopolamin viszont elsősorban amnéziát okozott: a nők később alig, vagy egyáltalán nem emlékeztek arra, min mentek keresztül. A módszert feltaláló freiburgi klinika orvosai az új, modern eljárást büszkén hirdették fájdalom nélküli szülésként – annak ellenére, hogy a beszámolók szerint a nők gyakran sikoltoztak, vergődtek, és semmi sem utalt arra, hogy a kínok ténylegesen megszűntek volna, legfeljebb később nem panaszkodtak miatta.

Hiszen nem is emlékeztek rá, mi történt velük. Az új módszer köré gyorsan felépült egy hatékonyságot maximalizáló protokoll. A nők a vajúdás elején morfin–szkopolamin injekciót kaptak, majd a tágulás előrehaladtával újabb és újabb szkopolamin-adagokat, hogy fennmaradjon az „alkonyi” tudatállapot. A kismamákat félhomályos, csendes szobába vitték, a szemüket gézzel fedték be, a fülüket vattával tömték be. Az ágyakat párnákkal bélelték ki, a korlátokat puha borítással védték, nehogy a fájdalomtól vergődő, zavarodott anyák kárt tegyenek magukban.

Előfordult, hogy a nőket lekötözték, vagy kényszerzubbony-szerű ruházatot adtak rájuk. A fájdalom emlékét elvették az injekciók – a maradandó sérüléseket viszont már nem lehetett volna elfelejteni.

Tabutéma, pedig érdemes beszélni róla: tényleg létezik az orgazmikus szülés?

„Mi magunk akartuk” – tényleg?

Hogyan lehetséges, hogy ez a riasztó gyakorlat mégis egy időre látványos karriert futott be, különösen a német és amerikai középosztálybeli nők körében? A választ a korszellemben érdemes keresni. A századfordulón sokan meg voltak győződve arról, hogy a modern technológia mindent meg fog oldani – így a gyermekszülés fájdalma sem lehet kivétel. A twilight sleep ígérete pontosan erre rezonált: „fájdalom nélküli” szülés egy modern klinikán.