Otthagyott az esküvőnk napján, én ennek dacára országokon keresztül követtem őt

Miguel Gomes az első képsorokkal felültet minket az idő körhintájára, lágyan beleringat, majd felráz – és végül benne felejt. A Grand Tour egy kaleidoszkopikus utazás térben és időben, melyben a múlt és a jelen vizuálisan és érzelmileg is összekapcsolódik, így teremtve meg az álomszerű időtlenség élményét, mely a film lényegét képezi.

A Grand Tour alapötletét W. Somerset Maugham 1930-ban megjelent The Gentleman in the Parlour (alcíme: A Record of a Journey from Rangoon to Haiphong) című útinaplója adta, melyben az író egy kelet-ázsiai utazás élményeit és tapasztalatait örökíti meg, nemcsak a fizikai úti célok, hanem a hozzájuk kapcsolódó kulturális, mentális és érzelmi élmények szintjén is. A könyvben leírt mély személyes reflexiók hatására Maugham arra a felismerésre jutott, hogy az utazás végén nem ugyanazzal az énjével tért vissza, amellyel elindult – és ez igaz a Grand Tour szereplőire is.

Szabadulni az elvárt szerepektől

Edward (Gonçalo Waddington) a brit gyarmati közigazgatás tisztviselője. 1918-at írunk, Edward az első világháború éveit a Közel-Keleten töltötte, hét éve nem látta menyasszonyát, Mollyt, akit Londonban hagyott – őt várja a zuhogó esőben Rangoon kaotikus kikötőjében, hogy végre megtarthassák az esküvőt. Miközben Molly hajója befut, Edwardon úrrá lesz a pánik és az esővíztől csöpögő virágcsokortól megszabadulva jegyet vált egy ellenkező irányba tartó hajóra és elmenekül.

Maga sem érti a saját reakcióját, de az esküvő közeledtével elkezd ráébredni a tényre, hogy a társadalmi elvárások kanálisában veszteglő élete a házassággal végképp megfeneklik, így vakon veti bele magát egy beláthatatlan utazásba, mely során kibontakozik a megszokás mögött húzódó mély lélektani válság. A konvenciók elleni lázadása így Mollyval való kapcsolatában manifesztálódik és ellenállhatatlan vágy hajtja előre az ismeretlenbe s miközben az elvárt szerepek lefoszlanak róla, szembesülnie kell valódi énjével, vágyaival és motivációival is.

Tényleg megérdemelten kapott hét és fél perces ovációt A föníciai séma?

Molly (Crista Alfaiate) a romantikus kitartás megtestesítője, aki nem hagyja, hogy az elhagyatottság megaláztatása vagy a csalódás legyőzze. Ellenkezőleg, elhatározza, hogy követi Edward útját – ezzel nem csupán a párkapcsolatot próbálja helyreállítani, de saját identitását és autonómiáját is újjáépíti. Karaktere a hagyományos női szerepek és az önrendelkezés közötti konfliktusokat, valamint a múlt és a jelen közötti átmenetet hivatott érzékeltetni.

Kezdetben játéknak fogja fel a helyzetet, nyitott a véletlenekre, élvezi saját leleményességét, ahogy mindig megtalálja a következő nyomot, mely a férfi felé vezet. Mintha Edward egy láthatatlan szálon vezetné – a cselekmény fonala egyértelműen a férfi kezében van, a nő pedig követi. Ahogy Edward egyre jobban elbizonytalanodik saját létezésében, annál lazábban fogja a szálat – Molly pedig a „vonal másik végén” érzékeli a változást. Míg a férfin egyre jobban úrrá lesz a melankólia, a nő könnyedsége görcsös akarásba, majd agresszióba fordul.

A sorsukat pedig az a pillanat pecsételi meg, mikor Edward elengedi a fonalat – az élethez való kötődését, Molly pedig a semmibe kapaszkodva omlik össze.

Egy csodás vizuális utazás

Ezt a sokrétegű, fordulatos cselekményt különleges vizuális megoldások teszik még plasztikusabbá. Miguel Gomes számára az utazás a kreatív folyamat szerves részét képezte: a technikai stábbal és a forgatókönyvírókkal vándorútra indult és járatlan utakon kóborolva autentikus képeket, hangulatokat és életérzéseket rögzítettek. Ezek az élmények és a felvételek a film hitelességének és esztétikájának fontos pillérei: az alkotás ötvözi a dokumentarista élményt és a felépített narratívát.