előfizetésem
Hírlevél
Tündérmese kontra valóság – a középkori hercegnők igazi élete
Kislányként sokan álmodoztunk arról, hogy értünk jön egy szőke herceg, és az életünk hátralévő részét egy palotában töltjük el, csodás ruhákban és pompás fogások között. A Grimm-mesék királylányait már nem irigyeljük annyian, de még az ő történetük is semmi a középkori hercegnők életéhez képest. Milyen sors jutott egy királylánynak valójában? Mi a különbség a valóság és a Disney által felépített mesevilág között? Ezeknek a kérdéseknek jártunk utána.
Rajtuk állt vagy bukott a béke
Ezek az előkelő hajadonok kulcsfontosságúak voltak apjuk politikájában. Talán egyedül fiú fivérüknél érhettek kevesebbet a kor szellemiségének köszönhetően, de szerepük fontossága megkérdőjelezhetetlen volt népük jóléte szempontjából. Műveltek voltak, és azon kevés nők közé tartoztak ezekben az időkben, akik tudtak írni és olvasni. Értettek a zenéhez, irodalomhoz, néhányan még arra is ki lettek képezve, hogy ostrom idején, amikor a férfiak távol vannak, menedzselni tudják az ország ügyeit. Emellett katonai oktatásban részesültek,
de természetesen a háztartásban is jártasnak kellett lenniük.
A király szinte születésüktől fogva tudta, kihez szeretné hozzáadni lányait, ha több is volt, hisz egy előnyös házasság révén erősödött a birodalom, és fennmaradt a két dinasztia közötti béke. Az eljegyzés egy ígéret volt, míg a nászszal meg is pecsételték a két birodalom közötti egyességet. Apjuk szabadon rendelkezhetett felettük, nem volt beleszólásuk a sorsuk alakulásába. Nem erről álmodoztunk, amikor hercegnőkké akartunk válni, nem?
Az elit divatklub: Az Hermès bravúros értékesítési stratégiája
A béke fenntartása mellett legfőbb feladatuk minél több utódot hozni a világra, lehetőleg fiút, olyat, aki meg is éli a felnőttkort. A kor higiéniai körülményeit nézve a szülés extrém sportnak számított. Rengetegen haltak meg ennek következtében, de az sem volt ritka, hogy valaki hatnál több gyermeknek adjon életet. Az utódok itt nem a pár szerelmének gyümölcsei voltak, hanem biztosítékok a vérvonal fenntartásában. A szerelem itt az engedelmességet és önzetlenséget takarta, nem pedig gyertyafényes vacsorákat és mély kapcsolódást.
A hercegnők meglehet, már egészen kicsi koruktól leendő férjük udvartartásában nevelkedtek, mint például Szent Erzsébet is, aki a későbbi IV. Bélának volt a húga. Neki mindössze négyévesen, ahogy azt akkoriban szokás volt, Hermann, a türingiai tartomány gróf legidősebb fia kérte meg a kezét. A kicsi lány elszakadva eddigi környezetétől Wartburgba került, ahol pezsgő szellemi élet várta, ám szigorú jövendőbeli anyósa miatt nem lehetett felhőtlen gyermekkora.
Férjjelöltje, a beteges Hermann mindössze 19 éves korában elhunyt, ez pedig némiképp megnehezítette Erzsébet helyzetét, akit eddigi egész életében erre a házasságra készítettek fel. A sors szerencsés fordulata, hogy hosszas tanácskozás után legjobb barátjához, az elhunyt fiú öccséhez, Lajoshoz adták hozzá, amikor is a hercegnő 14 éves lett. Ekkorra érett meg Erzsébet a házasságra, így ha mai szemmel túlzóan fiatalnak is tűnik, a középkorban, ahol az emberek átlagéletkora 35 év volt, ez egyáltalán nem meglepő.
A pár boldogabb nem is lehetett volna, ami, valljuk be, ezekben az időkben igen ritkaságnak számított. A gyakran fellángoló konfliktusok idején a friss feleség, míg férje távol volt, intézte az ország ügyeit. Kórházat alapított, és a visszafogott életmódjából fennmaradt pénzt jótékonyságra szánta, amit nem nézett jó szemmel újdonsült családja. Ám amikor férje hazajött, mindig védelmébe vette feleségét.
Azonban sajnos ez sem egy Disney-fajta „boldog itt a vége, fuss el véle” történet, hisz a gróf a keresztes hadjáratban vívott csatában, pestisjárvány következtében elhunyt, így az alig 20 éves Erzsébet máris özvegyi sorsra jutott. A fiatal hercegnő pozícióját elvesztette, többé nem volt kívánatos a várban. Lajos öccsei megfosztották a vagyona kezelésének jogától és férje birtokainak jövedelmétől. Ebből is látszik, a középkori hercegnők sorsa felett, ha nem férjük vagy apjuk, a család más férfi tagjai döntöttek. Nem teljesen erre vágytunk, amikor elképzeltük, hogy értünk jön a herceg.
Egy újbóli házasságon kívül nem volt más lehetőségük életvitelük fenntartására a nem egyszer özvegyi sorsra jutott királynéknak. Igaz, ez ugyanúgy egy másik alá-fölérendelt viszonyt eredményezett volna, amelyben annyira élhettek volna jogaikkal, amennyire a férjük engedi. Ettől olyan érdekes Erzsébet története, aki mindezekre nemet mondva, egyedülálló anyaként nevelte gyermekeit, fonásból és ékszereinek eladásából tartotta fenn családját rövid életében.
Azonban nem ő volt az egyetlen hercegnő, aki megelégelte a kor fojtogató patriarchális rendszerét, és kereste a lehetőséget, hogy kiálljon értékei mellett. Marguerite de Navarre francia királylány, később Navarra királynéja saját versei és egyéb írásai publikálása mellett támogatta a kultúrát és oktatást.
„A kreativitás az az életerő-energia, amely formálja a világot” - interjú Nagy Boglárka festőművésszel
I. Eduárd második lánya pedig, Akkói Johanna, habár 18 évesen ment először férjhez egy jóval idősebb férfihoz, a 46 éves, elvált Gilbert de Clare-hez, aki apja királyságában kellemetlen mágnás volt. Amikor a férfi öt évvel később meghalt, özvegye rendkívül jó fogásnak számított: fiatal, bizonyítottan termékeny (négygyermekes anyaként), és Anglia egyik legértékesebb birtokának kizárólagos tulajdonosaként. Királyi kapcsolataival párosulva a hercegnő erős csábításnak bizonyult a nagyhatalmú európai uralkodók számára, és könnyen találhatta volna magát egy Angliától távoli, gazdag udvar hitveseként.
De Johanna szerelmes lett, mégpedig egy Ralph de Monthermer nevű, elhunyt férje kíséretéhez tartozó, vonzó, de földnélküli fiatalemberbe. Az özvegy elhatározta, hogy nem válik el szerelmétől, ezért titkos szertartás keretében feleségül ment Ralphhoz, ami szembe ment apjának tett fogadalmával (a gazdag özvegyasszonyoknak, akik közvetlenül az uralkodótól kaptak földet, a király engedélyére volt szükségük az újraházasodáshoz, mivel új férjük a birtokaik feletti ellenőrzés révén hatalmat kaptak volna). A király dühös volt, de végül megbocsátott önfejű lányának, akinek sikerült megtartania birtokait és független jövedelmét, valamint a férfit, akit szeretett.
Disney kiszínezte a valóságot
A legendás mesegyár a hercegnőfranchise-t 1937-ben indította a Hófehérke népszerű történetével, ezt követően sorra jelentek meg a régi Grimm-mesékből (Hamupipőke) vagy a való életből inspirálódott (Pocahontas) történetek. Feketeöves hercegnőrajongóként, ugyanakkor feministaként előállt egy paradoxonhelyzet, amikor kritikus szemmel próbálom megtalálni a jót és a szépet gyermekkori kedvenceimben, mégis látnom kell azt a sok félresiklott üzenetet.
A Disney-hercegnőknek sok közös vonásuk van, mint például a mesés hajzuhatag, a tökéletes arcvonások, az apró derék, a nagy szemek és a gyönyörű énekhang. Jázmin, Pocahontas és Rapunzel mind olyan hosszú hajjal rendelkeznek, ami egész egyszerűen lehetetlen. Személy szerint én sosem éreztem, hogy ezek a mesék hatással lennének a saját önképemre, de ez az én egyedi esetem. Igaz, végletekig romantikus személlyé váltam, és a szerelemtől vártam a megváltást.
Az eredeti kánonból a legtöbb hercegnő egy férfi megmentésére vár, ezáltal szinte soha nem állnak ki magukért. A Disney is megérezte, hogy ez mai szemmel már nem befogadható, és új élőszereplős filmjeikben sokszor fogcsikorgatva próbálnak új narratívát szolgáltatni a kiüresedett történeteikhez. Az elsők közötti próbálkozásuk a Merida, a bátor, ahol egészen kivételesen mindkét szülő életben van. A történetben a hercegnő úgy dönt, kérői nem elég méltóak hozzá, így részt vesz a próbákon, hogy a saját kezéért versenyezzen, és felszabadítsa magát a házasság intézménye alól.
Néhány helyen infantilizálva van a királylány önállóságra való törekvése, ugyanakkor a szülők a film végére nyitnak lányuk javaslatára, és teret adnak a változásra. A hercegnő és a béka című filmben pedig Tiana, egy szegény New Orleans-i családból származó lány keményen dolgozik az álmaiért már azelőtt, hogy megismerné a herceget. Moanáról, a polinéz mitológiában gyökerező hercegnőről nem is beszélve, aki mellett bár ott van egy férfi segítő, saját erejének és bátorságának köszönheti, hogy megmenti népe életét a pusztulástól.
Ma már nem kérdés, hogy szükség van a divatforradalomra - A Fashion Revolution mozgalom erősebb, mint valaha
A Jégvarázs-ból ismerős Elza alakja pedig egészen Taylor Swift népszerűségével verseng. Ő már királynő szerepben tiszteleg, és elszántsága és bölcsessége mellett félelmeivel is megismerkedhetünk. Több mint 80 éves az első hercegnő történet, így nem várhatjuk el, hogy beleilleszkedjen a mai világnézetbe, de az esztétika vagy nosztalgia továbbra is csábíthat minket arra, hogy újra nézzük kedvenceinket. A Disney persze sikeresen átformálta gondolkodásunkat a középkor valódi hercegnőiről, a mesék mellett így jó, ha a történelem valódi alakulásával, korának megfelelően a mostani fiatal célközönség is tisztában van.
