Ha jártál az elmúlt 40 évben magyar fesztiválon, ezt a filmet neked is látnod kell

2025. szeptember 29.
Sümeghy Claudia producerrel beszélgettünk friss filmjükről, a Fesztiválországról (Jelenet a filmből, a színpadon a Blahalouisiana)
Sümeghy Claudia producerrel beszélgettünk friss filmjükről, a Fesztiválországról (Jelenet a filmből, a színpadon a Blahalouisiana)
Fotó: JUNO 11 Pictures

Nemrég került a mozikba a Fesztiválország című lendületes és nosztalgikus dokumentumfilm, amely a magyar könnyűzenei fesztiválkultúra negyven évét mutatja be. A film fő témája a szabadságélmény, amely a rendszerváltás utáni fiatalság számára a fesztiválokon keresztül vált személyes és közösségi formában egyaránt megélhetővé. Sümeghy Claudiával, a film producerével beszélgettünk arról, miért érezték fontosnak férjével, Topolánszky Tamás Yvánnal (aki a film egyik rendezője is) Csizmadia Attila rendező filmtervének megvalósítását.

Olyan családból jössz, ahol a kreatívipar meghatározta a hétköznapokat: édesanyád S. Hegyi Lucia divattervező, édesapád, Sümeghy Béla pedig évtizedek óta támogatja őt és viszi a vállalkozás hátországának ügyeit – egyértelmű volt, hogy a saját házasságodat is hasonló alapokra helyezed?

Édesanyám brandjének 15 éve én is a része vagyok: közgazdászként végeztem és 2010 óta dolgozom a szüleimmel is, akkor egy jelentős megújítás részeként léptem be a vállalkozásba és a mai napig dolgozom a Lucia márka marketingjén. A saját házasságomban pont fordítva vagyunk bekötve: Tamás az alkotó, én pedig a hátország, az ügyvezető-producer. A JUNO11 nevű produkciós cégünket a házasságkötésünk évében alapítottuk és 2022 óta filmforgalmazással is foglalkozunk.

Milyen munkamegosztás alakult ki köztetek?

A férjem rendező, így a létrehozásra kerülő saját filmek tekintetében neki van víziója, míg a cég építés kapcsán nekem, így szakmai szempontból kevés konfliktusunk van. Ez az egyensúly teszi lehetővé, hogy befogadóvá váljunk mások, kívülről érkező emberek vízióira és kreatívan, harmonikusan dolgozzunk együtt a rendezőkkel és a megvalósító stábbal. Mi egy nyitott közeg vagyunk és a saját rendszerünkön, a tudásunkon és kreativitásunkon keresztül áttranszformálva segítünk megvalósítani ezeket az álmokat úgy, hogy azok piacképesek, a nézők számára is befogadhatóak legyenek.

glamour plusz ikon Deák Kristóf: „Kimondottan szomorú lennék, ha pont olyan lenne egy film, ahogy azt az elején elképzeltem”

Deák Kristóf: „Kimondottan szomorú lennék, ha pont olyan lenne egy film, ahogy azt az elején elképzeltem”

Mire mondtok igent a megkeresések közül?

Ennek többrétegű, de pontos szabályrendszere van: az első szempont a zsigeri jó érzés – ez nálam elengedhetetlen, nagyon intuitív ember vagyok és ezt próbálom magamban minél inkább életben tartani. Ezen kívül olyan történeteket szeretnénk elmesélni, melyek nemcsak a szemnek szólnak, hanem a szívnek és a gerincnek is – képletesen szólva: mélyen hiszek az empátia, az érzékenység, a humor és az erkölcsi tartás erejében. A filmjeinknek a művészi érték, a korszerűség és az élvezhető, nézőbarát végeredmény mellett ezeket az értékeket is képviselniük kell.

Téged producerként, személy szerint mi motivál a filmkészítésben?

Az én kreativitásomat az indítja be, ha látok egy rendszert, ahol várható egy értékes végeredmény, de a rendszer nem működik elég hatékonyan. Imádok ezekben a „résekben” kutakodni, kitalálni, hogy lehet a folyamatot működőképesebbé, hatékonyabbá tenni a mű megvalósítása érdekében. Az én szuperképességem, hogy ezekbe az álmokba tudatosságot, koncepciót csempészek úgy, hogy az alkotók autoritása nem sérül és megvalósíthatóvá válik az elképzelt koncepció.

Hogy kezdődött? Honnan jött az ötlet, hogy produkciós cégetek legyen?

Tamásnak egy operatőr és egy animációs rendező barátjával közösen volt egy cége, először nekik kezdtem el kívülről segédkezni, később megvásároltuk a tulajdonrészeiket. Az első rövidfilmje tervénél megkérdezte tőlem, miközben álltam a konyhában és mosogattam, hogy lennék-e a film producere: így jött létre a Levél Istenhez, a többi pedig már történelem. Nagyjából tudtam, mit csinál egy producer és kaptam szakmai segítséget a saját és a szüleim baráti köréből is, de az az egyéni látásmód és megoldások, ahogy a JUNO11-t működtetjük, a közös munkánk gyümölcse.

Milyen témákra fókuszál a Fesztiválország, és mi inspirálta a film létrejöttét?

Az ötlettel Csizmadia Attila keresett meg minket és mi nagyon inspirálónak, valóban a magunkénak éreztük a témát, ezért belevágtunk. A film a '90-es évektől napjainkig követi végig, hogyan alakult a fesztivál élmény, mit jelentett ez a korabeli generációknak és hogyan hat a mai Z generációra. Hidat épít a generációk között: régi archív felvételek és személyes megszólalások révén mutatja be a múltból hozott nosztalgiát és a jelen trendjeit, például az elektronikus zene térnyerését és a fesztiválok átalakulását szabadságélményből szórakoztatóipari brandekké.

Ugyanakkor nem idealizál, hanem reálisan ábrázolja a változásokkal járó kompromisszumokat, miközben megőriz egy bensőséges, szabad szellemű hangulatot. Az alkotók a "mutasd, ne mondd" elvét követve minimális narrációval, inkább képeken és történeteken keresztül mesélnek, így a néző átérezheti a fesztiválok kultúrájának gazdag szövetét, a közösségi élményt és annak sokszínűségét. A filmben több ikonikus fesztivál, mint a Sziget is megjelenik, amely Magyarországot Európa fesztivál-nagyhatalmává tette.

Sümeghy Claudia és férje, Topolánszky Tamás Yvan
Fotó: Stiglincz Gábor

Hogy állt össze a film finanszírozása?

Ez egy speciális helyzet volt: ez egy pilot projekt a JUNO11 számára finanszírozási szempontból is, mert ebben a magán kockázati tőkénk mellett benne vannak maguk a fesztiválok, mint együttműködő partnerek, akik biztosították az infrastruktúrát és a lehetővé tették a forgatást a fesztivál során. Benne vannak az előadóművészek, akik közül sokan biztosították a zenéik jogait vagy archív felvételeket – ezek normál esetben hatalmas tételek lehetnek egy film költségvetésében.

Vannak szponzorok, akik ezeket a fesztiválokat is évtizedek óta támogatják és egyfajta értékközösség mentén csatlakoztak a filmhez is, és persze van a TAO, ami minden produkciónak „jár”. Ezen kívül speciális megállapodásunk van a stábtagokkal is. Ez egy újfajta üzleti modell, rendkívül komplex, amit ezen a produkción próbáltunk ki, beleértve a forgalmazás alatti közös kommunikációt is a partnerekkel.

Mennyi ideig készült a film?

Az ötlettől a bemutatásig kb. két év telt el, ebből a forgatás fél év volt gyakorlatilag. Egy fesztiválszezonon keresztül forgattunk. Fontos volt, hogy élő helyszíneken az előadóművészekkel tudjunk dolgozni, hogy el tudjunk kapni olyan pillanatképeket, melyek érzékeltetik, mit ad egy fesztivál az embereknek: egy könnycsepp a szemben, egy pogó az esőben, ébredezés egy átbulizott éjszaka után.

A SopronFesttel kezdtünk és a Strand Fesztivállal zártunk, jártunk a Szigeten, de voltunk kisebb, tematikus fesztiválokon is, mint a Fekete Zaj vagy az Everness, ami például nem kimondottan zenei fesztivál, inkább spirituális – itt azt próbáltuk megtalálni, mi a közös a kétfajta fesztiválélményben, mi az, amit az emberek keresnek és mi az, amivé ők maguk válnak egy fesztiválélmény hatására.

Milyen további terveitek vannak a közeljövőre nézve?

Október végén kijövünk egy külföldi dokumentumfilmmel a dalai lámáról, a címe Dalai Láma: A boldogság tanítása. Arról szól, hogy teremthetjük meg tudatos jelenléttel a boldogságot akkor is, ha ehhez nem adott minden feltétel. Az, hogy forgalmazással is foglalkozunk, megnyitotta az utat, hogy ne csak a saját történeteinket mesélhessük el, melyekben hiszünk, hanem a nemzetközi piacról el tudjuk hozni azokat is, melyekről úgy érezzük, a mi közösségünknek látnia, hallania kell. Mert a modern produceri és forgalmazói tevékenység magában foglalja a közösségépítést is – ez a csodálatos benne.

glamour plusz ikon A televíziózás legendája: Kopper Judittal beszélgettünk negyven éves pályafutásáról

A televíziózás legendája: Kopper Judittal beszélgettünk negyven éves pályafutásáról

A Fesztiválország című filmet pedig különösen ajánljuk azoknak, akik a zene, a kultúra és a társadalmi változások összefüggéseit szeretnék mélyebben megérteni, miközben egy szórakoztató és megható utazásban vesznek részt a múlt és jelen fesztiválvilágában. A zenés dokumentumfilm írója és rendezője Csizmadia Attila, társrendezője Topolánszky Tamás Yvan, producerei a Magasságok és mélységek és a Véletlenül írtam egy könyvet című filmeket is jegyző Sümeghy Claudia és Topolánszky Tamás Yvan, kreatív producere Csizmadia Attila.

A független egész estés mozifilm a hazai fesztiválok szakmai közreműködésénekjóvoltából, egy lelkes fesztiválszponzori közösség (Telekom, MasterCard, Heineken, Soproni, E.ON, Wolt, Decathlon, Dreher, Pilsner, Kare) együttműködésével és a filmszakmai adóvisszatérítés igénybevételével készült a Halluci-Nation és a JUNO11 Pictures koprodukciójában. Az alkotás operatőrei Németh Viktor és Topolánszky Tamás Yvan, vágója Márton Dániel, a hangutómunkáért Péterffy Máté felelt. A film 2025. szeptember 18-tól országosan látható mozikban a JUNO11 Distribution – eletedmozija.hu – forgalmazásában.