előfizetésem
Hírlevél
A radikális szovjet költő, Limonov igazi antihős, egyfajta „orosz Joker”, története pedig az ambícióval fűtött kisszerűség pusztító erejéről mesél
Sokáig vacilláltam, hogy a GLAMOUR Plusz női olvasóinak érdekes lehet-e a Limonov, a ballada, végül a politikai aktualitása miatt döntöttem az ajánló megírása mellett, annak ellenére, hogy ez egy szélsőségesen macsó mozi, ahogy az orosz-ukrán háború sem női történet, mégis behálózza a mindennapjainkat.
A Limonov, a ballada egy lenyűgöző látványvilágú, erős ritmussal dübörgő film, őrületes zenékkel és Ben Whishaw lélekkel teli játékával, Kirill Szerebrennyikov alkotása a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be. Az Eduard Limonov választott név és semmi köze a citromhoz: a limonka oroszul a kézigránát neve és ha egy mondatban kellene összefoglalnom a történetet, azt mondanám, hogy az ambícióval fűtött kisszerűség pusztító erejéről mesél.
Limonov valós történelmi alak és a film a ’60-as évektől kíséri végig a történetét, mely során harkivi vasgyári munkásból moszkvai szabó és amatőr költő, majd forradalmár, new yorki disszidens, bűnöző, egy milliomos komornyikja, Franciaországban emigráns létéből tőkét kovácsoló botrányhős, majd a Szovjetunióba visszatérve a ’90-es években politikai agitátor lett. Rendkívül ellentmondásos figura, ahogy Emmanuel Carrère, a film alapjául szolgáló életrajzi regény írója mondja, olyan, mint egy regényhős: nincs erkölcsi iránytűje. Mégis van benne valami költői.
Alternatív költő, szerelmes, szenvedélyes, aztán militarista, imperialista, végül fasiszta lesz. Elkezdi gyűlölni az egész világot, mert nem tudja elérni a dicsőséget, amire vágyik.
Igazi antihős, egyfajta „orosz Joker”.
Az alkotók a film látványvilágának megteremtése során – annak ellenére, hogy a New York-i jeleneteket például Rigában forgatták – a maximális hitelességre törekedtek. Korabeli fotókat használtak fel az utcaképek megteremtésére, rendkívüli gondot fordítottak a jelmezekre és a sminkekre is, így stílusát tekintve olyan ez a film, mint egy képregény vagy egy kollázs és a vizualitása miatt önmagában egy műremek.
Megérte a viszontagságos forgatás
Ahogy Kirill Szerebrenyikov rendező elmondta: „Minden formátumot fel akartam használni: négyzetes, fekete-fehér felvételekkel ábrázoltam a Szovjetuniót, majd széles és színes felvételekkel az Egyesült Államokat. A fényképészet nagy szenvedélyem. Sokat merítettem az archívumokból. Ahogy a cím is jelzi, ez a film egy „ballada”: filmballada, a költészetből kölcsönözve a ritmust, az alliterációkat, az idő és az emberek összefonódását. A ballada az orosz nyelvben középkori dalt is jelent, amelyet tánc kísér.
A zene különösen fontos ebben a filmben. Egy orosz együttessel, a Shortparisszal dolgoztam együtt, akik Tom Waits, Lou Reed és a Velvet Underground dalait értelmezik újra, modern csavart adva nekik. A végleges filmzene a különböző hangokkal és különböző nyelvekkel keverve igazán erőteljessé vált.” A film elkészítése összesen öt évig tartott, mivel Oroszország ukrajnai inváziója megszakította a forgatást: amikor a háború elkezdődött, épp a New Yorkban játszódó részleteket kezdték el forgatni.
Két New York-i városnegyedet teremtettek újjá a szabad ég alatt, Moszkvában. A belső jeleneteket pedig a Moszfilm stúdiójában akarták forgatni. Aztán elkezdődött az invázió. A nagykövetségek felszólították a külföldieket, hogy térjenek haza, és Ben Whishaw-nak is el kellett hagynia az országot. A rendező pedig ott találta magát az operatőrrel és a díszlettervezővel a feleslegessé vált díszletek között. Hat hónappal később a producerek úgy döntöttek, hogy ezeket a díszleteket máshol, Európában építik újjá, és folytatódott a forgatás.
A valós események még élesebbé és még szörnyűbbé tették a történetet: minden, ami ma történik, olyan, mintha Limonov írta volna, hiszen utolsó éveiben támogatta a Krím annektálását, ahogyan a szeparatistákat is. „Fiatalemberként olvastam a Limonka című újságját, amely formabontó, alternatív jellege miatt nagyon népszerű volt, különösen a fiatalok körében. Limonov élete bizonyos értelemben a szemünk előtt bontakozott ki. A bátorsága, a mindenki mástól való különbözősége nagy hatással volt rám.
Egyre jobban kezdtem érdeklődni iránta, de ahogy követtem a politikai fejlődését, megváltozott a róla alkotott véleményem. Az ő pártja (az 1993-ban alapított Nemzeti Bolsevik Párt) adta nekünk az első ízelítőt a fasizmusból, és megmutatta, hogy mivé válhatnak majd az orosz fasiszták.” – mesélte a film előtörténetéről Kirill Szerebrennyikov rendező.
A Miénk lesz a holnap lenyomta az Oppenheimert és a Barbie-t is, és nem véletlenül
Ben Whishaw meglepő, de tökéletes választás volt az antihős szerepére és maximális alázattal formálta meg ezt az ellentmondásos szereplőt: „a film nem szó szerint dokumentálja Limonov életét: Szerebrennyikov arra használja Eddie karakterét, hogy érzéseket mutasson meg, és megvizsgálja a történelem nagyobb történéseit. Ezzel hozzásegít bennünket ahhoz, hogy felismerjük a bennünk lakó Limonovot, amit minden ember igyekszik elfojtani. Ő pedig a másik irányba indult el, és a végletekig megélte mindezt. De nehéz megmondani, hogy mi volt valódi az ő esetében, és mi nem.”
A film felkavaró utazás a 20. század második felén át napjainkig és azt hiszem, tényleg segít megérteni valamit abból a világból, amiben élünk.
A Limonov, a ballada már megtekinthető a mozikban, a Cirko Film forgalmazásában.
