Tényleg megérdemelten kapott hét és fél perces ovációt A föníciai séma?

Wes Anderson legújabb filmje, A föníciai séma a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában debütált szűk egy hónapja, a bemutatót hét és fél perces ováció fogadta. Mi is belelapoztunk a képeskönyvbe, és elmondjuk, milyen volt!

A föníciai séma tökéletesen illeszkedik Wes Anderson filmográfiájába: hordozza azokat az ikonikus vizuális és narratív elemeket, melyek a rendező védjegyévé váltak – meghatározó jelentőségű a szimmetrikus kompozíció, a finom pasztell árnyalatok, az aprólékosan megtervezett díszletek és vizuális elemek. A narratíva ugyanakkor a megszokottnál személyesebb életterületet tár fel: mélyebbre ás a családi örökség, az etikai dilemmák és a generációk közötti kapcsolat szövevényes világába.

A film központi kérdése – ahol egy sikeres, moralitás szempontjából azonban nem feddhetetlen karakter próbálja a „családi értékek” mentén átadni a hatalmat az utódjának – friss perspektívát kínál a rendező korábbi, érzelemmentesebb, autisztikus, ugyanakkor esztétikailag lenyűgöző világa mellett.

Wes Anderson személyes filmkészítési megközelítése ezzel a művel evolúciós szintet lépett: míg korábbi munkáiban az erősebb színhasználat alapozta meg egyedi, kultikussá vált vizuális stílusát, addig itt a családi dinamika, az érzelmi komplexitás és a személyes felelősségvállalás kérdésköre kerül előtérbe. Ez a kettősség – a hagyományos andersoni esztétika megőrzése és a mélyebb, emberi kapcsolatok ábrázolása – teszi A föníciai sémát a láthatóan fejlődő Wes Anderson filmes univerzumának izgalmas elemévé.

Ismét Wes Anderson lehet a cannes-i filmfesztivál királya?

A film végső konklúziója pedig egy globális társadalomkritikának is felfogható: Mi az oka a sok pusztításnak, merényletnek és gyilkosságnak? Mi értelme a sok áldozatnak és erőfeszítésnek? Miért történik ez az egész? Anderson (Benedict Cumberbatch szájába adott) válasza a következő:

Az, hogy a végén ki nyalja ki, kinek?

Üzletemberből apa

Mi magyarok, nyilván Anderson kabaláivá váltunk a The Grand Budapest Hotel sikere óta: főszereplőjét (Benicio del Toro) két híres hollywoodi magyarról nevezte el. Ő Zsa-Zsa (Gabor) és (Alexander) Korda. Teljes nevén Anatole „Zsa-Zsa” Korda egy gátlástalan iparmágnás, látszólag egy rideg üzletember, akit a történet során fokozatosan felébredő emberi érzelmei sebezhetővé tesznek.

A karakter, aki túlél több gyilkossági kísérletet (csak repülőgép szerencsétlenségből a hatodiknál tart), egy szépen felépített érzelmi íven végig haladva, a film végére gondoskodó apává válik. Del Toro hitelesen ötvözte a rideg, számító üzletember ábrázolását azzal a finom humorral és a lassan épülő érzelmi szállal, ami eljuttatja a végkifejletig.

A színész több interjúban beszélt arról, hogy Anderson sajátos rendezői módszere hogyan segítette a karakter kidolgozását: egyszerre csak 20 oldalt kapott meg a forgatókönyvből, tehát kis lépésekben, mély értelmezési szinten építették fel a karaktert. Ez a metódus nemcsak technikai, hanem érzelmi szinten is segítette Zsa-zsa Korda komplex és folyamatosan változó személyiségének megjelenítését, melyben a sebezhetőség, bűnhődés és a megváltás iránti vágy kiemelkedő fontosságot kapnak a történet során. Del Toro alakítása az általános kritikai visszhang szerint tökéletesen illeszkedik Wes Anderson sajátos esztétikájába.

Kate Winslet lányának méltó debütálása

A másik főszereplő, az örökös, Zsa-Zsa Korda (kilenc fia mellett) egyetlen lánya, Liesl, aki történetesen apáca – megformálója pedig Mia Threapleton, akire alanyi jogon volt kíváncsi az egész világ, mivel a színésznő Kate Winslet lánya. Mia gyerekkori álma teljesült azzal, hogy egy Wes Anderson filmben debütálhatott: számára az Anderson-féle, precízen komponált, letisztult vizuális világ mindig egy elérhetetlen álom volt, amelynek végül a részesévé válhatott.