Zahorján Ivett

Zahorján Ivett

Újságíró

16 év szakmai tapasztalat
6 éve a Glamournál

Kiemelt területek: divat, fenntarthatóság, utazás, társadalmi ügyek, true crime, mesterséges intelligencia, önmegvalósítás

Tanulmányok: Debreceni Egyetem, Metropolitan Egyetem

Gyerekkorom óta írok. A felcseperedésem alatt, a tanulmányaim során világossá vált, hogy az írás lesz az én utam. 2011-ben létrehoztam a Rebellive blogot, amely a divat és társművészetek kevésbé mainstream oldalát mutatta be, a blogoszférában akkoriban kevéssé tapasztalt, elemző és szövegcentrikus módon. Később a KULTer.hu nevű kortárs kultúrportál szerkesztője, majd a PS Magazin online szerkesztője és főszerkesztője lettem. Közben kulturális és művészeti folyóiratoknak, életmódmagazinoknak, niche divatmagazinoknak írtam cikkeket változatos témákban. Három évig tanítottam a Mod’Art divatújságíró képzésén.

2017-ben létrehoztam saját vállalkozásomat, ennek keretében különböző divat- és életmódmárkák, startupok, civil szervezetek marketingkommunikációját támogatom, főként szövegalapú megoldásokkal. 2024 óta a GLAMOUR állandó külsős szerzője vagyok.

Hobbijam az utazás, kickbox, fotózás, kertészkedés, önképzés.

Tanulmányok
MA Metropolitan University, 2017
BA Debreceni Egyetem, 2012

Legfrissebb cikkeim:

Ha azt gondolod, te döntesz arról, hova mész nyaralni, lehet, hogy tévedsz Életmód

glamour plusz ikon Ha azt gondolod, te döntesz arról, hova mész nyaralni, lehet, hogy tévedsz

A nő, aki 9 hónap traumatikus fogság után kezdett új életet Életmód

glamour plusz ikon A nő, aki 9 hónap traumatikus fogság után kezdett új életet

Szabó Balázs: „A méhészet megtanít arra, hogy nem tudunk mindent kontrollálni" Életmód

glamour plusz ikon Szabó Balázs: „A méhészet megtanít arra, hogy nem tudunk mindent kontrollálni"

Elárulom, melyik olasz régióba utazz idén, ha mentális feltöltődésre vágysz Életmód

glamour plusz ikon Elárulom, melyik olasz régióba utazz idén, ha mentális feltöltődésre vágysz

„Első látásra beleszerettem Michelle Wild karakterébe!” – Interjú Gombó Viola Lotti színésznővel Életmód

glamour plusz ikon „Első látásra beleszerettem Michelle Wild karakterébe!” – Interjú Gombó Viola Lotti színésznővel

Mit jelent a randierőszak és miért  lesz nehezen felismerhető? Életmód

glamour plusz ikon Mit jelent a randierőszak és miért lesz nehezen felismerhető?