Kipróbáltam Hailey Bieber reggeli rutinját: elárulom, mit érdemes megtartani belőle

ma 07:31
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A hírességek reggeli rutinjai rendszeresen felbukkannak a közösségi médiában, de nem mindegyik tűnik olyan ötletnek, amelyet egy átlagos hétköznapon is könnyű lenne megvalósítani. Amikor azonban Hailey Bieber napindító szokásairól olvastam, úgy éreztem, érdemes lenne kipróbálnom közülük néhányat.

Hailey Bieber reggeli rutinja azért tűnt szimpatikusnak, mert nem ígér csodát, és nem is követel teljes életmódváltást. Néhány egyszerű szokásra épül, amelyeket szinte bárki kipróbálhat. Arra voltam kíváncsi, hogy ezek közül mi működik az én hétköznapjaimban, és vajon lesz-e olyan, amelyik később a mindennapjaim részévé válik.

Kiszámíthatóbbá tettem a reggeleimet

Hailey Bieber több interjúban is elmondta, hogy nem követi azt a szemléletet, amely szerint a hajnali ébredés a siker feltétele. Inkább arra törekszik, hogy nyugodtan induljon a reggele, és olyan rutint alakítson ki, amely hosszú távon is belefér az életébe. Én sem állítottam be hajnali ébresztőt. Inkább arra törekedtem, hogy nagyjából minden nap ugyanabban az időben keljek fel és feküdjek le. A reggeleimet igyekeztem nyugodtabban indítani, de arra is figyeltem, hogy időben elkezdjem a munkát, estére pedig minden feladatommal végezzek.

Ez a változtatás meglepően könnyen ment. Nem éreztem azt, hogy fel kellene forgatnom az egész életemet, mégis rendezettebbnek tűntek a napjaim. Nem véletlenül. A rendszeres alvási és ébredési időpontok segíthetnek a szervezet természetes cirkadián ritmusának fenntartásában, ami összefüggésben állhat a jobb alvásminőséggel, a nappali éberséggel és az általános közérzettel. A National Sleep Foundation szakértői szerint az alvás időzítésének következetessége fontos szerepet játszik az egészség és a teljesítmény támogatásában – nem feltétlenül az számít, hogy valaki extrém korán keljen.

Végre tényleg odafigyeltem a reggeli bőrápolásra

Hailey Bieber reggeli rutinjának talán legismertebb része a bőrápolás. Saját márkáját, a Rhode-ot is arra az elvre építette, hogy a hidratálás, a bőr védőrétegének támogatása és a mindennapos fényvédelem fontosabb, mint a túl sok termék használata. Többször is kiemelte, hogy nappal sosem hagyja ki a fényvédő használatát.

Ezt eszi Jennifer Lopez egy átlagos napon: nem csodálkozunk, hogy ilyen fantasztikusan néz ki

Ezt eszi Jennifer Lopez egy átlagos napon: nem csodálkozunk, hogy ilyen fantasztikusan néz ki

Én nem cseréltem le a teljes rutinomat, viszont tudatosabban kezdtem odafigyelni a bőröm hidratálására. Reggelente már nem hagytam ki a hidratáló krémet, ezt pedig minden nap fényvédő követte, még akkor is, ha csak a napi teendőimet intéztem.Néhány hét alatt azt vettem észre, hogy sokkal természetesebbé vált ez a két lépés, és a bőröm is szebb lett. Ma már szinte automatikusan kerül fel a hidratáló és a fényvédő, mielőtt leülnék dolgozni.

A Harvard Health szerint az egészséges bőrápolási rutin alapja nem a soklépéses arcápolás, hanem néhány következetesen végzett lépés: a gyengéd tisztítás, a hidratálás és a mindennapos fényvédelem. A szakértők szerint az UV-sugárzás elleni védelem a bőr idő előtti öregedésének egyik leghatékonyabb megelőzési módja.

Kipróbáltam Hailey Bieber híres epres smoothie-ját is

Hailey Bieber az interjúi alapján olyan étkezési szokásokat részesít előnyben, amelyek könnyen illeszkednek a mindennapjaihoz. A megfelelő folyadékbevitel fontosságáról is többször beszélt, egyik kedvenc reggeli választása pedig a Strawberry Glaze Smoothie. Az eredeti recept több különlegesebb hozzávalót is tartalmaz – például avokádót és ír moszatot –, így egy egyszerűbb változatot készítettem abból, ami éppen volt otthon: mandulatejből, eperből, banánból és vaníliás fehérjeporból. Én a reggelim mellé (olykor zabkása, máskor valamilyen tojásos étel sok zöldséggel és pirítóssal) készítettem el, és annyira laktató volt, hogy utána órákig nem éheztem meg.

Ami azonban még ennél is könnyebben beépült a napjaimba, az a tudatos vízivás volt. Jobban figyeltem arra, hogy már a délelőtt folyamán elegendő vizet igyak, és ezt a szokást a kihívás után is sikerült megtartanom.

Ezek a szokások velem maradtak

Nem változtak meg gyökeresen a napjaim attól, hogy néhány hétig Hailey Bieber reggeli rutinjából merítettem ötleteket. A kísérlet arra viszont jó volt, hogy tudatosabban figyeljek néhány olyan apróságra, amelyet korábban hajlamos voltam háttérbe szorítani. Ma is igyekszem nagyjából ugyanakkor kelni és lefeküdni, a tudatosabb reggeli bőrápolás pedig természetes részévé vált a napjaimnak. A hidratálót és a fényvédőt ma már rutinszerűbben használom. A vízivásra is könnyebben odafigyelek, és tápláló reggeliket is gyakrabban eszem.

Végül ezek az apró szokások szinte észrevétlenül épültek be a mindennapjaimba, és azóta is azt érzem, hogy kiegyensúlyozottabban indulnak a reggeleim. Természetesen nem minden rutin működik ugyanúgy mindenkinél, de könnyen lehet, hogy Hailey Bieber szokásai között te is találsz olyat, amely a javadra válik és jól illeszkedik a saját hétköznapjaidba.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A nyár veszélye: ezért ne maradj túl sokáig vizes fürdőruhában!

A nyár veszélye: ezért ne maradj túl sokáig vizes fürdőruhában!

Támogatott Tartalom

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától

Támogatott Tartalom

A leggyakoribb egészségügyi csapda, amibe nők ezrei lépnek bele

A leggyakoribb egészségügyi csapda, amibe nők ezrei lépnek bele

Támogatott Tartalom

Stressz, szoptatás, fogamzásgátló: a nőgyógyász elárulja, mi minden boríthatja fel az intim egyensúlyt

Stressz, szoptatás, fogamzásgátló: a nőgyógyász elárulja, mi minden boríthatja fel az intim egyensúlyt

Támogatott Tartalom